Winter Haul + Christmas Gifts


 Még két ünnep között csináltam Instagramon egy live videót, amiben meséltem kicsit a leárazásokon vásárolt ruhákról és a karácsonyi ajándékaimról. 
Ebben a bejegyzésben meg is mutatom őket, illetve néhány olyan terméket, amit még sikerült kipipálnom a téli kívánságlistámról. 
Ha kíváncsiak vagytok rájuk, nézzétek meg a teljes bejegyzést. 😊



A karácsonyi ajándékok közül csak azokat mutatom meg, amik a blog szempontjából lényegesek, tehát kimaradnak a könyvek, a konyhai kisgépek és társai, valamint szerintem senkit sem érdekel például a melegítő, vagy Dove csomag és a desszertek. Én legalábbis ezeket mindig tovább pörgetem a karácsonyi ajándékos bejegyzésekben. 😀
Nem rendeztem külön kategóriába a vásárolt és ajándékba kapott holmikat, de a képek alatt mindegyikről lesz magyarázat. Vágjunk is bele!


Ahogy azt a téli kívánságlistában is leírtam, nagyon szerettem volna egy piszkos-kék vagy szürkéskék pulcsit, ami kicsit ilyen oversize fazon. 
A H&M kínálatában találtam egy ilyet.


Nagyon puha és meleg pulcsi és kellően hosszú is. Habár az igazi tél egyelőre kimaradt, de biztos vagyok benne, hogy a kemény mínuszokban sem fáznék benne. Nagyon tetszik az alján a kötős megoldás. Ad neki egy kis extrát.


Ezzel a Zara pulcsival már találkozhattatok az őszi kívánságlistámban. Az eredeti ára 9000 Forint volt, amit picit sokalltam érte, így végül nem vettem meg, mondván ebből az összegből akár két pulcsit is tudok venni. Végül leárazva találtam belőle egyet pont a méretemben és úgy voltam vele, hogy a 6000 Forintos ár, már sokkal barátságosabb.


Hosszabb, oversize fazon, szintén pihe-puha és nagyon meleg, ráadásul szerintem irtó cuki a pomponokkal. A színét is imádom.


A H&M téli kollekciójának egyik sztár darabja lett ez a piros műszőrmebunda. Nagyon sok fashion bloggernél láttam és egyébként is, idén nagyon trendik a színes bundák. Tudom, hogy eléggé megosztó darab, de nekem nagyon tetszik.


Nem az a brutál piros, inkább egy picit narancsos rozsdaszínbe hajló árnyalat. Nagyon-nagyon meleg és kényelmes és szerintem igazi időtálló darab. Nagy rajongója vagyok Iris Apfelnek és mindig mondtam, hogy pont olyan idős hölgy akarok lenni, mint ő. 
Hogy az egyik kedvenc versemet idézzem: 

Ha öregasszony leszek, lilát hordok majd,
Piros kalappal, ami nem áll jól nekem,
A nyugdíjam brandy-re, nyári kesztyűre költöm
És szatén szandálra, s azt mondom, nem telik vajra.
Leülök a járdára, ha fáradt vagyok,
Falok a bolti kóstolón és vészcsengőket nyomok
És botommal zörgetem a rácsokat
Kárpótlom magam józan ifjúságomért.
Kimegyek majd az esőbe papucsban
És virágot szedek mások kertjében
És köpni tanulok.
Szörnyű ingeket hordhatsz, kövérebb lehetsz
Egy szuszra másfél kiló kolbászt ehetsz
Vagy egy hétig csak kenyeret uborkával
És tollat, ceruzát, söralátétet gyűjthetsz dobozban.
De most meleg ruhát kell viselnünk
Fizetni a lakbért, nem káromkodni az utcán
És jó példát mutatni a gyerekeknek.
Vacsoravendégeket hívunk és újságot olvasunk.
De talán most kéne gyakorolnom kicsit?
Hogy akik ismernek, ne riadjanak meg
Ha hirtelen öreg leszek és lilát hordok.

(Jenny Joseph-Figyelmeztetés) 

Így aztán most gyakorolok. 😘


A tesómtól kaptam karácsonyra ezt a nagyon sötét zöld Zara pulcsit, amin pici extra és elegáns részlet a gyöngydíszítés az ujján. Nagyon tetszik, mert ugyan basic darab de mégis elegáns.


Szintén a nővérem ajándéka ez a Zara waterfall-kardigán.


Igazi alapdarab és nagyon kellemes anyaga van.


Még karácsony előtt rendeltem meg ezt a H&M táskát. (Igen, a képen egy macskát láthattok, aki épp a táskával köt közelebbi ismeretséget.) Évek óta vágytam erre a fazonra, amit a H&M minden évben visszahoz, de mindig lemaradtam róla, mert vagy nem jutott belőle Győrbe, vagy elkapkodták. Az eredeti ára 10 000 Forint, de én 20% Black Friday kedvezménnyel és ingyenes szállítással rendeltem. 
Szintén egy darab, amit kipipálhattam az őszi kívánságlistáról.


Egyszerű, elegáns fazon és minden belefér amire a hétköznapokon szükségem lehet.


A terepmintás Zara stóla szintén a tesóm ajándéka volt. Pihe-puha és nagyon meleg, munkába általában ezt viselem. 
A gyöngyös-csillagos sapit pedig a C&A-ban vettem. Igaz nem volt leárazva, de kb 2500 Forint volt csak.


Szintén ajándék volt ez az Avon Little Red Dress parfümszett. Még Ízlelgetem, keresem magam benne. Kellemes kis hétköznapi illat.


Rendeltem két terméket a Skin Smart webáruházból. 
Mindkettő a The Ordinary márkától van, ami nagyon felkapott lett most kis hazánkban. 
Ezek csak múlt héten érkeztek, így teszt csak pár hét múlva érkezik majd róluk, ha már kitapasztaltam őket. 


A The Body Shop leárazás Győrben eléggé gyérre sikerült. Szinte csak a három karácsonyi limitált illat volt akciós, így ezekből vettem egy kézkrémet és egy kicsi testvajat. A Vanilla Chai nagy kedvencem, tusfürdőm is van belőle, viszont a Frosted Plum illat csalódás volt. Szerintem olcsó aluljárós parfüm illata van.


A Colourpop rendelés ajándék volt életem férfiától, akitől még egy csizmát is kaptam, de azt sajnos teljesen elfelejtettem lefotózni a bejegyzéshez.


Az All I See is Magic palettát rendeltem meg és kettő Ultra Matte folyékony rúzst.


Az Ultra Mattok a Flurries és a Viper árnyalatok. Tudom, hogy nagyon-nagyon hasonlóak, de direkt ilyen mályvás színeket szerettem volna. A Flurries a téli kollekcióval érkezett, a Viper pedig rlgóta kívánságlistás volt. Szeretem ezeket a színeket, mert a Lumiere2-höz hasonlóan egész évben megállják a helyüket.


Az All I See Is Magic paletta a márka egyik nagyobb, 15 színt tartalmazó palettája. Amikor megrendeltem, épp akciós volt, az eredeti ára 20 dollár, ami szerintem egyébként sem sok érte.


15 matt és fényes színt találunk benne. A színeket remekül válogatták össze és azt hiszem egész évben tudom majd használni a palettát.


Csináltam róla néhány fotót.


Természetesen részletes teszt is érkezik majd, ha minden igaz, akkor vasárnap.


Annyit azonban elárulok, hogy kiütötte a nyeregből a Maybelline Burgundy Bart.


Itt pedig a két Ultra Matte.


Nem bírtam ki, hogy be csináljak egy színmintát róluk, amiből látszik, hogy azért nem olyan hasonlóak. A Flurries (bal) sokkal rózsaszínesebb, míg a Viper (jobb oldal) inkább pirosba hajló mályva. 


Ezek voltak tehát az utóbbi két hónap szerzeményei és néhány a karácsonyra kapott ajándékokból. Remélem szórakoztatónak találtátok ezt  a bejegyzést. 

Ha van hasonló bejegyzésetek, a linkeknek mindig nagyon örülök, de annak is, ha csak kommentárban leírjátok, ti mit vettetek vagy épp kaptatok. 😊

Megjegyzések

  1. Nagyon jó dolgokat vettél ill. kaptál. (-: A bunda sem gáz szerintem, bár magamon annyira nem tudnám elképzelni a szabása miatt. :D A Colourpop tesztre kíváncsi leszek, nagyon kedvelem a szemhéjpúdereit a márkának. (-:

    VálaszTörlés
  2. Szuper dolgok! a szőrmekabát nagyon szép, tetszik hogy téglásabb a színe, nem sima piros, jó lenne outfit vele :) én is kinéztem ezt a colourpop palettát de végül a you had me at hello-t rendeltem meg, most csak 10 dollárba kerül és gyönyörűséges színei vannak, bár még van pár cp paletta a kívánságlistámon :D( all I see is magis is akciós, most csak 12dollár ;)).
    Az Ordinary AzeliZ Acidos krémje nekem nagyon bevált, nagyon jó matt finist hagy maga után és a pattanásokkal is felveszi a harcot.
    üdv Kriszti

    VálaszTörlés
  3. Úú, az a műszőrmebunda tényleg egy álom, hasonlót kerestem volna, ám nem láttam se üzletben, se online, valahogy lemaradtam róla. Helyette egy fekete műszőrme kabátot vettem végül a Pull and Bearből, nagyon kényelmes és meleg, évek óta tervezem, örülök, hogy végre rászántam magam. Néha jó kilépni a komfortzónából. Kellett még egy egyszerű télikabát, mert az előző sajnos tönkrement, hét évig hordtam, elég jó áron találtam helyette másikat. Egyszerű fekete pufi kabát a New Yorkerből, de mínuszokra ideális, és hazajött velem még egy sötétkék parka, ez kevésbé vastag, úgy kalkuláltam, hogyha a fekete még sok, de a műszőrme már hideg, akkor ez pont jó lesz. (15 ezer helyett 5000 ezerre volt leértékelve.) Egy darabig nem kell költenem kabátra szerencsére. (Úgy tervezem, hogy ismét olyan hét évig nem szeretnék :D.) Most jól jártam a leárazásokkal, egy szezonális kabát árából most hármat vettem, amit ki is tudok használni. Ezenkívül a H&M-ből már csak egy sötétszürke pulcsit vittem haza, szerettem volna egy olyan vastag kötöttet, ami nem garbós.
    Egészen elégedett vagyok, de egy darabig nem megyek ruhaüzlet közelébe, az biztos :D.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)