Glamour-Napok Kívánságlista 2018 Tavasz


Egy kis kényszer szünet után most a ma 0. nappal kezdődő Glamour-napok kívánságlistájával tértem vissza. sajnos múlt héten, egyik napról a másikra megszűnt a Polyvore divat szerkesztő oldal, minden funkciójával együtt. Küldtek ugyan egy levelet, hogy a fiókomba még egy hónapig be tudok lépni, hogy lementhessem a munkáimat, de sajnos ez nem volt igaz és több csalódott polyvore felhasználóhoz hasonlóan, nekem is elveszett az összes szerkesztett munkám, közel egy hónap bejegyzése, többek között a tavaszi-nyári trendeket bemutató bejegyzés szerkesztett képei, a Glamour-Napok kívánságlistája, a tavaszi must have lista, stb. Nagyon szomorú vagyok emiatt, habár most létrejött egy oldal, ami elméletileg pótolni fogja a Polyvore funkcióit, de még korántsem működik úgy, ahogy én dolgozni szeretnék vele. Ennyi magyarázatot szerettem volna hozzáfűzni a dolgokhoz és ahhoz, hogy a kívánságlistát miért nem a megszokott formátumban láthatjátok. 
A kívánságlistámra szokás szerint csak ruhák és kozmetikumok kerültek fel és a zsákmányos posztban is csak ezeket láthatjátok majd, továbbra sem tervezem lefotózni a fogkrémet, mosószert, stb. 😊 Ha kíváncsiak vagytok rá, én mit tervezek beszerezni a következő napokban, akkor olvassátok el a teljes bejegyzést. 

Ruhák 


Farmerek H&M 

Ezt a két farmert néztem ki a H&M kínálatából, illetve a New Yorkerben láttam még egy gyöngyös farmert, ami nagyon megtetszett. 
A ruhás kuponok közül szerintem csak ezeket fogom felhasználni most, illetve az Intimissimi és Calzedonia kuponokat, mert a fehérneműkre nagyon megéri beváltani őket, hiszen a leárazásokon ritkán marad belőlük megfelelő méret. 



Pulcsik H&M 

Ezt a két pulcsit néztem ki a H&M kínálatából. Sajnos a webshopban nem lehet beváltani a kupont és a győri üzletbe ritkán jut el a teljes árukészlet, de remélem, hogy legalább az egyiket sikerül beszereznem. 



Basic felsők H&M

Egy-két basic felsőt is szeretnék, ezeket is a H&M vagy a New Yorker kínálatában fogom szerintem beszerezni. A Jóbarátok pólóért teljesen odavagyok, azt mindenképpen meg szeretném venni. Tudom, hogy mindenki a Levi's pólóért és a H&M-es Pepsi pólóért rohangászik, de nekem ezektől már ugyanannyira borsódzik a hátam, mint a Gucci övtől, vagy a tornazsák-táska Nike cipő kombinációtól. 



Nyitott vállú blúz H&M 

Szeretnék egy szép vállvillantós felsőt is. Többet is kinéztem, remélem valamelyikre sikerül majd lecsapnom. 


Kozmetikumok 



Kozmetikumok közül csak pár dolgot néztem ki. 
A Garnier Mineral deókat nagyon megszerettem. Egy ismerősömnek ajánlották és gondoltam én is teszek vele egy próbát és a lila színű illatába teljesen beleszerettem. 

A Mixa habzó arclemosó krém is bevált hosszabb távon is és habár még csak a felét használtam el, de szeretnék belőle utánpótlást venni. 

A Garnier micellás víz évek óta hű társam. Ebből is van egy fél üvegem még év elején vásároltam talán DM appos kuponnal, így ha most veszek belőle utánpótlást, szerintem legközelebb már csak ősszel kell újravennem. 


A L'Oréal kupont a Tattoo Signature tusra szeretném majd beváltani, ha kapható már Győrben. Legutóbb még nem volt kirakva, de azt ígérték, hogy erre a hétre már megérkezik. 


Sajnos a Rossmann dekorkozmetikás kupon már nem váltható be a Catrice és Essence termékekre, így a kedvenc Catrice szemöldökceruzámat a Müller 20%-os kuponnal szeretném beszerezni. 


A Rimmel kupont szerintem púderre fogom beváltani. 


A Maybelline kupont egy Fit Me korrektorra szeretném felhasználni, hogy legyen belőle egy tartalékom. 


Kuponnal szeretnék még beszerezni egy Maybelline highlightert is. 


A Rimmel kínálatából még egy folyékony rúzst is szeretnék majd vásárolni kuponnal. 


Mivel a Müllerben is kaphatóak már a Real Techniques termékek, ezért a végösszeges kupont felhasználva szeretnék majd lecsapni egy Expert Face Brushra


Ez volt tehát az én bevásárlólistám a Glamour-Napokra. Nagyon örülnék, ha ti is megosztanátok velem, hogy mit terveztek beszerezni. 😊
Én a drogériákból most főleg tisztító és mosószereket vásárolok majd, szerintem ezekre éri meg igazán kupont beváltani. Valamint nagyon büszke vagyok magamra, hogy a sminkes szekcióba ezúttal két termék kivételével (highlighter és folyékony rúzs) csak olyan dolgok landoltak a listán, amire tényleg szükségem van és amit biztosan ki tudok használni majd.

Jó vásárlást mindenkinek! :) Legyetek egymással és az eladókkal türelmesek és toleránsak!

Ti mit szeretnétek beszerezni a kuponokkal? 

Megjegyzések

  1. A Rossmann a Facebook oldalán azt írta, hogy vonatkozik a Catrice és Essence termékekre is, csak a kiárusításban szereplőkre nem, a kuponon rosszul írták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Több helyen hallottam azóta hogy az üzletben mégsem fogadták el a kupont. Nagyon elrontották ezt szerintem.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)