Early Spring Haul - Koratavaszi Haul


 Az imént vissza kellett keresnem, hogy mikor is volt utoljára zsákmányos poszt a blogon. December elején mutattam meg Nektek az őszi drogériás szerzeményeimet. Az az igazság, hogy azóta csak a jól bevált termékeket vettem újra. A megszokott dezodort, sampont, a kedvenc szemöldökceruzámat, tehát semmi izgalmas nem került a birtokomba, amit érdemes lett volna itt a blogon is megmutatni. A karácsonyi ajándékos poszt pedig elmaradt, mert az ajándékok nagy része bútor, vagy háztartási termék volt, ezeket pedig nem szerettem volna megmutatni. A másik ok, pedig hogy nem is igazán vásároltam a tél első felében, egyrészt mert egy ideje már fényképezőgépre spóroltam, amit sikerült meg megvennem, másrészt pedig nem igazán volt szükségem semmire. Rengeteg téli ruhám, csizmám, kabátom és sálam van, a szépségápolás fronton pedig egyszerűen nem akadt semmi, amire szívesen beruháztam volna. 
Az elmúlt hetekben viszont beszereztem néhány dolgot, picit már tavaszra hangolódva. Ezeket gyűjtöttem össze most egy posztba. Néhányat közülük már láthattatok az Instagram oldalamon is. Ha kíváncsiak vagytok rá, miket vásároltam mostanában, akkor olvassátok el a teljes bejegyzést. 



Rendeltem néhány dolgot Notinoról, köztük a klasszikus Tangle Teezert, ami régóta kívánságlistás darab volt nálam. Lesz majd róla külön bejegyzés is, még egyelőre ismerkedem vele, nagyon más mint a sima hajkefék. 

A NYX újdonságai közül a nagy hypot kapott Can't Stop Won't Stop alapozó landolt a virtuális kosaramban. Természetesen erről is lesz majd poszt a blogon, de előtte szeretném alaposan tesztelni, kiismerni. A rendelésemhez ajándékba kaptam egy mini NYX szempillaspirált, a szintén újonc Worth The Hype-ot. 

A Maybelline egyik újdonsága is a kosaramban landolt, a City Bronzer névre keresztelt bronzosító.


A City Bronzerről is lesz majd külön poszt. Mindenképpen szerettem volna egy szép bronzert tavaszra. Egyébként nagyon szuper, hogy összesen négy árnyalat közül választhatunk. Világos és közepes és ezeken belül hideg és meleg tónus. Én a Medium Cool mellett döntöttem és nagyon jól sikerült a színválasztás, épp ilyen árnyalatra vágytam. 

Egyébként meg kell hogy említsem a Notino nőnapi akcióját. A woman8hu kóddal 8% kedvezményt kaphattok minden egyes termékre. Szerintem nagyon megéri kihasználni ezt az akciót.


Három számomra új Balea terméket is beszereztem az elmúlt hetekben. Egy borotvahabot, aminek valami elképesztően finom illata van és maga a hab is lila színű, egy tusfürdőt, ami az új kedvencem lett ls egy szárazsampont, aminek a csomagolása is nagyon szépséges és az illata valami fantasztikus.


A Yamunától eddig csak szappant próbáltam, de most beszereztem a citromfüves fürdősójukat és ez valami fantasztikus, pezsdítően friss illatú csoda.


Biztosan hallottátok már, hogy a Milani kivonul Magyarországról. Emiatt minden termékük 40% kedvezménnyel volt kapható a webshopban. Az az igazság, hogy itthon nagyon túlárazták a termékeket, ahhoz képest, hogy Amerikában ez egy olcsó drogériás márka. Nagyon szeretem a kozmetikumaikat, az egyik kedvenc pirosítóm és tőlük van és a szemhéjalapozójuk zseniális. Ezt vettem újra és gondoltam teszek egy próbát a sminkfixálóval is. Szerencsére külföldi webshopokból továbbra is rendelhető a márka, így természetesen lesz majd róluk külön poszt is, ezt megszavaztátok Instagramon is.


A kedvenc Batiste szárazsamponomat is újra vettem. Habár időről-időre kipróbálok újakat, de vlgül mindig ehhez térek vissza. 
A Mizon Snail Recovery Gel évek óta nagy kedvencem, különösen a tavaszi és nyári hónapokban, így ebből is beszereztem egy új tubust.


Tesztelésre érkeztek hozzám az Avon márciusi újdonságai közül a nude árnyalatokban pompázó True Matt rúzsok.


Három csodaszép szín, a Divine Twig, Blush és Nude Suede, róluk is érkezik bejegyzés pár napon belül. 


Ruhát nem nagyon vásároltam mostanában, mert tényleg nem volt szükségem semmire, de picit már a tavaszra gondolva a H&M leárazásán két darabot szereztem be. Az egyik a GP&J Baker kollekció virágos-madármintás ingje. Ugyanezzel a mintával egy nadrágot beszereztem még tavaly nyár végén, amikor a kollekció debütált.


Nagyon kellemes, lenge anyaga van a mintát pedig még mindig imádom.


Beszereztem még egy bordó paper bag nacit is, amire régóta vágytam. Nagyon kényelmes, lenge darab. Tökéletes lesz tavaszra.


Még egy fotó, ami picivel jobban visszaadja a színét.


A végére hagytam az utóbbi hónapok legnagyobb és legfontosabb vételét, az új fényképezőgépemet. A Canon EOS 200D mellett döntöttem, ami egy újabb darab. Érintőképernyős, a kijelzője kifordítható és ami nekem nagyon fontos volt, hogy viszonylag könnyű és kicsi. Mivel pici kezem van, ezért a legtöbb DSLR gépnek nem éreztem biztosnak a fogását, ez viszont nagyon kényelmes. Most egy hosszú tanulási folyamat következik a gyári obival, hogy aztán a későbbiekben tudjam majd fejleszti a gépet. Nagyon élvezem vele a fotózást és nem csak a blog számára, hanem hobbi szinten is. 

Ezek voltak tehát az elmúlt hetek szerzeményei. Remélem hasznosnak és érdekesnek találtátok ezt a bejegyzést. 

Ti mit vásároltatok mostanában? Miről olvasnátok szívesen részletes bejegyzést?

Megjegyzések

  1. Alig várom az új Avon nude rúzsokrol a tesztet, a képeid alapján nagyon megtetszettek! :) Színvonalas poszt, mint mindig, szeretem ezeket, illetve a kívánságlistás bejegyzéseidet, hiszen inspirációkat gyűjthetek belőlük. Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy leírd a gondolataidat. :) Hamarosan lesz kívánságlista is a blogon. :) A rúzsokról pedig pár nap múlva lesz bejegyzés. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)