NOTD - Magic Dream


Ma elsőként egy körmös bejegyzést hoztam nektek, mégpedig a Rival de Loop Young egyik lakkját, a "#31 Magic Dream" nevű árnyalatot.
Ez a második lakkom a márkától, és azonnal megtetszett, amikor megláttam a Rossmann-ban a display-en.
Nem sok duokróm lakkom van, így szerettem volna még legalább egyet  a gyűjteményembe. Egy olyan árnyalatot, ami akár egész évben viselhető. Hogy miként teljesített nálam élesben ez a lakk, azt megtudhatjátok a teljes bejegyzést megnyitva! ;)



A lakk ugya alapjáraton duokróm, de a benne lévő csillámok is különféle színekben játszanak, így a legváltozatosabb színekben tündököl a lakk. Néha ezüstnek látom, néha bronznak, vagy aranynak, de van egy kis zöldes beütése is. Néha pedig kifejezetten lilás-mályvás. Szóval, szinte olyan érzés, mintha nem is egy lakkról lenne szó. Számomra ez nagyon vonzó, imádom az ilyen kaméleon színeket.


A fedése szuper, szinte teljesen fed már az első rétegben is. A fotókhoz két réteget kentem fel. Puszedli a hüvelykujjamon elkente a lakkot, így le kellett mosnom és újrafestenem, ezért vagyok tele csillámokkal. Erre majd vissza is fogok térni.


Az ecsete egyszerűen ZSENIÁLIS. Igen, csupa nagybetűvel. Ez az egyik legkényelmesebb, legprecízebben használható ecset, amivel találkoztam. A lakk textúrája is kellemes, nem túl folyós, de nem is zavaróan sűrű. Szóval eddig van egy lakkunk, ami két rétegben teljesen fed, csodás színű, szuper az ecsete, a textúrája is kellemes és az ára is nagyon baráti, hiszen 400Ft körül van.


A száradási ideje átlagos, a második réteg nekem negyed óra alatt szárad meg teljesen.


A tartósságát tekintve, nekem a 3. napon kezdett pattogni, de nem vészesen. Viszont ezt úgy, hogy nem használtam fölé és alá más lakkot.


Most viszont jöjjön egy kis negatívum. Borzalmasan nehéz lemosni. Nekiálltam vattával, de még a kézfejem is csillámos lett tőle.


Végül a jól bevált fóliás módszerrel szedtem le. Így is kellett dörzsölni egy picit, de annyira nem volt vészes.


Viszont arra érdemes felkészülni, hogy a lakkban lévő csillámok nagyon ragaszkodóak, így utána a a bőrön is marad belőlük bőven.


Tehát ha valaki nem szereti a nehezen lemosható lakkokat, akkor talán nem a legjobb választás. De bevallom engem a szépsége és a színek ilyen változatos felhozatala, no meg a szuper ecset miatt levett a lábamról és már többször is viseltem.


A kaméleon hatás miatt pedig abszolút elmondható, hogy minden évszakban tökéletes ez a lakk.


Remélem tetszett nektek ez a poszt és hasznosnak találtátok, ha még esetleg nem ismertétek ezt a lakkot, vagy épp gondolkodtatok, hogy megvegyétek e. :)

Próbáltátok már a Rival de Loop Young lakkokat? Van kedvencetek? :)

Megjegyzések

  1. Még nem próbáltam tőlük lakkot. Felénk nincs belőle.
    Viszont két hete vettem a Vianniban három Evelin lakkot. Egy világos, paszteles, fényes lilát, egy nud világos bézst és egy barackos-korralost. Utolsó felkenve inkább neonos korall. Uvegen keresztül fénynél csillámok látszanak bennük. Felkenve napfénynél látszanak csak nekem. Két rétegben nekem tökéletesen fed. Második réteg kb 15-20 perc alatt száradt meg teljessen. Akkor már nyomdáztam rá. Az ecsete széles, szerintem könnyű használni. A lakk kicsit folyós ugyan, de ki lehet játszani. Sikerült bele nyulnom, így tudom, h könnyen lemosható. Azt hiszem 30 ft volt es 12 ml-s.

    VálaszTörlés
  2. 300 ft volt! Bocs , egy 0 lemaradt. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a holo lakkjaik közül van meg a rózsaszín, és egy hetet bírt pattogás nélkül, de 5 nap után elkezdett kopni a vége (nem használtam se alapot se fedőt - nem szoktam), az is nagyon gyorsan száradt, és nagy kedvencem lett a lakk, de azért remélem lesz valami számomra is viselhetőbb színe abból a fajtából (a lila még neten se tetszett a rózsaszín meg nem illik hozzám...:/), azt egyébként könnyű volt leszedni - vagyis én rosszabbra számítottam.
    Egyébként ez a lakk is nagyon szép, de nem fogok belőle venni szerintem...Itt nincs olyan Rossmann, amiben kapni lehetne, és amúgy is sok lakkom van...ha elfogy pár, akkor tuti a márkánál nézek majd szét, de addig igyekszem szemellenzővel lakkot nézni (áprilisban van/volt egy kicsit nagyobb lakkzsákmányom, szóval egy darabig nem nézegethetek lakkokat megint...xD).

    VálaszTörlés
  4. Ez nekem is megvan:D Egy rémálom lemosni, szóval nem használom sokszor, pedig nagyon szép.
    Pont most a lila hololakkjukkal van kikenve a körmöm, és most én is rájöttem, mennyire jó az ecsetük. Pont az a lapos, kicsit kerekített fajta, amit a legjobban szeretek. Talán a L'Oréal lakkok ecseteihez hasonlít, ami azért egy ilyen olcsó márkától...

    VálaszTörlés
  5. Ez most nekem nem tetszik. Ez a fényes,duokróm valahogy nem az én világ. :(

    VálaszTörlés
  6. Wow nagyon feltűnő :D szemeztem már a boltban ezekkel a lakkokkal de mindig visszafogom magam nagyon sok használatlan lakkom van igyis :(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)