Recept-Sarok : Őszi-öröm saláta


 Most az egyik kedvenc őszi salátareceptemet osztom meg veletek, ami igazából egy saját kreáció és tavaly óta nagy sikere van a családban és a baráti körben is. Önmagában is laktató és szemet gyönyörködtetően szép és színes, akárcsak az ősz, maga. Az elkészítése roppant egyszerű, ízlés szerint variálható és az egészséges életmódba is abszolút beleilleszthető. Ha ezen sorok felkeltették az érdeklődéseteket, nézzétek meg a teljes bejegyzést a recepetért. :) 



 Én rajongok a gyümölcsökkel kombinált sós-édes salátákért. Ez az étel tele van az ősz összes ízével, füstös, édes, kicsit kesernyés, egy picit savanykás, visszafogott fűszerezéssel, épp annyira csak, hogy mindent kiemelje, kiegészítse. Az összeállítása csak pár perc és a hozzávalók beszerzése sem nagy ördöngösség. 

Hozzávalók 1 adaghoz:
  • Friss ruccola (lehet vegyíteni más salátával, bébispenóttal is) 
  • 1 közepes, édes, lédús körte
  • 5-10db koktélparadicsom
  • kevés füstölt sajt 
  • füstölt sonka ízlés szerint (lehet pulykamellsonka vagy serrano, Feketeerdő sonka is) 
  • só (lehetőség szerint durván őrölt Himalaya) 
  • Színes bors frissen őrölve
  • 1 evőkanál friss citromlé
  • Olivaolaj 
  • Balzsamecet krém (Én innét szoktam rendelni)


 Elkészítés:

1. A ruccolát vagy a salátánkat mossuk meg és csepegtessük le. Halmozzuk egy tányérra. A koktélparadicsomot és a körtét szintén mossuk meg. A körtét vágjuk össze kis kockákra és szórjuk a salátára. A koktélparadicsomot is helyezzük el rajta.

2. Ezután vágjuk össze a sajtot és a sonkát, majd ezt is halmozzuk a tetejére. Hintsük meg sóval és a frissen őrölt (ez fontos) színes-borssal.

3. Öntözzük meg a citromlével és olívaolajjal, majd a tányér szélét díszítsük balzsamecet krémmel és tálalhatjuk is. Én pirított fokhagymás sok-magvas bagettet szoktam enni hozzá, de önmagában is laktató. Egy pohár Chardonnay-vel tökéletes őszi vacsora. :)


Én imádom ezt a salátát.  kesernyés ruccola, a lédús-savanykás koktélparadicsom, az édes körte, a füstös sajt és a sós-karakteres sonka tökéletes harmóniában van. Egy ilyen saláta mellé nem kell semmilyen bonyolult öntet vagy harsány fűszer, hiszen annyi színt és ízt rejt, hogy ezeket kár lenne elnyomni. 
A balzsamecetkrém édes-savanykás, de nem olyan szúrüs mint a sima balzsamecet. Én nagyon szeretem akár gyümölcsös desszertekhez is tálalni, de mártásokhoz is remekül illik. 
A salátára néhanapján kerül pirított tökmag is, és ha épp van otthon egy kis bébispenót, azt sem hagyom ki belőle. :) 


Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a recept és elkészítitek majd. :) 

Van kedvenc őszi salátátok? :)

Megjegyzések

  1. Remekül hangzik, persze én a sonkát lehagynám, de ez szerintem úgyis jó lenne. Nekünk van egy nagyon jó narancsos-madársalátás receptünk, szóval várom a novembert, hogy ne kelljen a fél vesémet eladni egy narancsért:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem grillezett tofuval is finom lenne. :) A narancsos salikat én is imádom, főleg endíviával.
      Nekem a nyári-őszi gyümölcsök a kedvenceim, főleg mert az utóbbi években nem is kaptam finom narancsot sehol.

      Törlés
  2. Ezt most hajnalban is megenném. Éjszakás vagyok, éhes vagyok, haza akarok menni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Készítsd el, kíváncsi vagyok a véleményedre! :)

      Törlés
  3. Nekem nagyon furán csengenek együtt ezek az összetevők (főleg az édes körte miatt), távol áll tőlem az ízek ilyen mértékű vegyítése. De lehet éppen ezért kaptam kedvet hozzá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nagyon passzolnak. :) Remélem azért kipróbálod.

      Törlés
  4. Eszméletlenül jól néz ki ez a sali! Igaz, a körte nekem fura a sok sós jellegű hozzávaló mellé, de ha nem a puha, édes fajta, akár még működhet is. Bár én alapjáraton nem eszem össze a gyümölcsöket sós dolgokkal. No majd meglátom, lehet, hogy kipróbálom :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)