Tavaszi Kívánságlista 2016


Március másodika van, gyönyörű, napsütéses idő, én szabin vagyok, szóval itt az ideje egy tavaszi wishlistnek. Nagyon sok dolgot szedtem össze, így mondhatni ez egy 2016-os lista is, hiszen ennyi mindent biztosan nem fogok venni csak ezalatt a három hónap alatt. 
Lesznek ruhák, kiegészítők, ebay holmik, lakberendezési cikkek és persze kozmetikumok is a listán. Remélem, hogy a bejegyzés végén ti is megosztjátok velem, hogy ti mit szeretnétek beszerezni erre a tavaszra. ;) 



Divat-Kiegészítők

 Ebben a szekcióban lesznek elképzelések is konkrétan kinézett darabok is.


Basic felsők - Ujjatlan basic felsők, szürke, valami színesebb és egy hosszabb, bő csíkos darab. Nagyon 
szeretem ezeket hétköznapokon viselni. 
Elegáns blúz - Egy fekete nadrággal balerinacipővel vagy magassarkúval egyszerre kényelmes, mégis
formális viselet.    
Ujjatlan kardigán vagy laza mellényke - Ezek a darabok nagyon divatosak lesznek tavasszal és szerintem 
hihetetlenül praktikusak is a szeszélyes tavaszi időjárásban. Egy neutrálisabb színűt szeretnék. 
Futónaci - A hosszú szárú futónacimat megette az idő, így be kell szereznem egy utánpótlást belőle.  
Farmernadrág - Egy sima, szűk, basic darabot szeretnék, lehet akár magasabb derekú is
Szoknya - Egy világos A vonalú, térdig érő fazont szeretnék, amit egy balerinával és blézerrel tudok viselni 
hétköznapokon vagy valamilyen alkalomra is.    
Kiegészítők - Egyszerűen szerelmes lettem A Chloé táskákba, de nyilván ennyit nem adnék ki táskáért,
főleg lakásfelújítás kellős közepén. De találtam egy nagyon hasonlót a Shein oldalán és a szín, a minta, minden 
passzolt, így meg is rendeltem egy szép, színben passzoló sállal, így lényegében ezeket ki is pipálhatom. 
Szeretnék egy kis kicsit romantikusabb, nőiesebb hátizsákot is, mert idén rengeteg szabadtéri rendezvény
és fesztivál lesz és úgy érzem, hogy egy ilyen praktikusabb ezekre, ha egész nap kint kell lenne, felügyelni, 
hogy minden simán menjen. :) 


 Dzseki - H&M 

Szeretnék valami könnyű kis műbőr vagy mű hasítottbőr dzsekit barna vagy bézs, esetleg púder színben.


 Ballonkabát - H&M

Van ballonkabátom, de szeretnék egy újat. Több márkánál is találtam olyat, ami tetszik, egyelőre ez a H&M darab és egy F&F darab vezet. 


 Póló-H&M

Ezt sajnos nem találtam meg a honlapon, de mindenképp valami ilyesmi fazont szeretnék. A Zarában is vannak ilyen pólók, ősszel ott vettem a csíkos pólómat és nagyon szeretem. 



Én balerina cipős lány vagyok. Tavasszal, ha nem szakad az eső, ezt hordom a legszívesebben, főleg ha kényelmes. Remélem ez a darab pont az. :) 


Tornacipő - H&M
Ugyanakkor tornacipős lány is vagyok és egy rohangászós hétköznapon ezt viselem legszívesebben. Most egy sima fehéret szeretnék. Ezen a darabon is gondolkozom, de nagyon tetszenek az Adidas Superstar cipők is, ami tinikorom nagy kedvence volt. :)  


 Bokacsizma - Deichmann

Két bokacsizma között vacillálok, az egyik ez a lézervágott darab.


 A másik pedig ez a szintén Deichmann rojtos bokacsizma. Mindenképp valami bézses, neutrálisabb színt szeretnék, nem barnát és nem is feketét.


Már tavaly óta keresem a tökéletes, pakolós, egyszerű nude táskát, amit hordhatok munkába és hétköznapokon.



 Hátizsák - Deichmann
Néha az ember lányának a szükséges darabok mellett kell valami ami szimplán csak tetszik. Na ő nekem ilyen. :)


 Gyűrűszett - Innét

 Imádom a gyűrűket, főleg tavasszal és nyáron, nekem az ősz és a tél valahogy inkább statement nyaklánc időszak. Most erre a szettre fáj a fogam.



Nem vagyok egy túl nagy órástípus, inkább csak mit divatkiegészítő tetszenek. Volt egy időszakom pár éve, 
amikor meg voltam halva a Michael Kors stílusú órákért, még mindig tetszenek, de azt hiszem inkább erre a 
tollmintás darabra ruházok be. :) 


Kozmetikumok-Szépségápolás

 ✿ Paletták - A Tarte Tartelette paletta hosszú ideje nem hagy nyugodni, így aszt hiszem, hogy tavasz végén, 
vagy esetleg majd a szülinapomra meglepem magam vele. nehéz jó minőségű, jól kihasználható matt palettát 
találni és habár van budget barát termékem is, sőt mindig is azt vallottam, hogy ha valamiből van szuper dupe,
akkor felesleges rongyrázás megvenni a drágább változatot. De ez esetben szerintem megérné a befektetett 
pénzt. A Milani paletta remélhetőleg kapható lesz nálunk is és habár eléggé túl van árazva, de a tesztek alapján
nagyon szuper. A Sleek palettába első látásra beleszerettem és már be is szereztem.  
Alapozó és púder - Mindkettőből kifogyok lassan, így azt hiszem a L'Oréal Infallible Matte-tal és a Pupa
Like a dollal fogok próbát tenni. 
Pirosító - Egy ilyen csodás Milani darabbal szeretném bővíteni a készletemet. 
Ajakkencék - Egy matt Milani folyékony rúzst és a Maybelline nude rúzsceruzáját néztem ki. 
✿ Szemöldök - Ha elfogy a Catrice szemöldökceruzám, teszek egy próbált az Anastasia Brow Wizzel. 
✿ Szempillaspirál - Ha Glamour Napok, akkor új szempillaspirál. Ezúttal a Max Factor kínálatából fogok
majd választani. 
Körömlakkok - Az utóbbi fél évben talán ha 4 lakkot vettem és ez jól van így. Szeretnék egy szép élénk
barackos árnyalatot és azt hiszem megveszem majd az első ILNP lakkomat. A Music Box már tavaly óta 
nagyon tetszik, így szerintem ő lesz az. 

 Közeleg az új Catrice és Essence termékek megjelenése is, és kiválogattam azokat, amik érdekelnek. 
Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeket mind be is szerzem, de őket biztosan meg fogom nézni.  
Az őszi szortimentből ha jól emlékszem végül talán 2-2 darabot hoztam el.


 A Catrice termékek közül elsősorban az arcra való darabok fogtak meg. Egy pirosító palettát mindenképp szeretnék majd venni. Mindkettő nagyon tetszik. A krémes kontúr paletta is szimpatikus.


Az Essence kínálatából sok dolog tetszik, de elsősorban a Velvet Stick rúzsceruzák, illetve a highlighter
tetszik, de a filces tusra és néhány új lakkra is kíváncsi lettem. Az ecsettisztítóhoz és a fixáló sprayhez
nem fűzök nagy reményeket, de ha mégis beválnak, akkor ezeket is beszerzem majd. 



Ági ajánlotta ezt a nyomdapárnát, így teszek vele egy próbát. 


Kifogytam az utolsó tubus Maybelline BB-ből is, ami nagyon elszomorító, így új BB krém után kell néznem. Teszek egy próbát ezzel, mert sokan szeretik.

  

Sosem leszek az a típus, akinek mind a reggeli, mind az esti bőrápolási rutinja 10-15 termékből áll, de egy
jó kis szérumnak hasznát tudnám venni. :) 


Lakberendezés  

Habár főleg inkább Yankee Candle illatokról lesz szó ebben
a szekcióban, de pár lakberendezési kiegészítőz is megmutatok
amiket kinéztem

spring wishlist



✿ Kávéfőző - Februárban konkrétan egy hét alatt halt meg a kávéfőzőnk, a vízforralónk és az aprítógépünk is.
Utóbbi kettőből nem csinálok nagy ügyet, ami szimpatikus lesz és árban korrekt, azt beszerezzük, de
kávéfőzőből a Dolce Gusto-hoz ragaszkodom, mert egyszerű használni és tisztán tartani. Van már egy a
családban anyukáméknál és három év alatt semmi gond nem volt vele. Itthon nem sok kávét iszunk, általában 
csak reggel, vagy hétvégén ha a barátok itt vannak, így szerintem megéri. 
✿ Díszpárnák - Ilyen vagy ezekhez hasonló színek kombinációja lesz majd a hálószobánk, így szeretnék majd 
néhány színben passzoló díszpárnát. A nappalinkban már lecseréltem a régieket szürkékre és csíkosakra, de 
azt hiszem tavaszra oda is veszek majd néhányat. 
  Lámpa - A festés után le szeretnénk cserélni majd a függönyöket és a nagy lámpákat is. Most egy sima 
gömb alakú rizspapír lámpánk van, ehelyett ezt a széthúzta Ikea lámpát szeretnénk beszerezni. 
Yankee Candle illatok - Mikor ezt az összeállítást szerkesztettem, még csak útban volt felém a tavaszi 
rendelésem, így ezeknek az illatoknak egy része már a birtokomban van, de egészen biztosan lesz még egy
rendelésem tavaszra. Nem vagyok benne biztos, hogy végül pont ezek az illatok lesznek, de van pár biztos 
darab, mint például a Fresh Cut Roses, amit imádok. 

Ezek voltak tehát az én tavaszi kívánságlistás termékeim. Ha végül csak a negyedét sikerül megvalósítani,
 akkor már nagyon boldog leszek. :D 

Mik szerepelnek a ti listátokon?    

   

Megjegyzések

  1. Nekem egy bő szabású csíkos felső van betervezve, olyasmire gondoltam, amit Te is mutattál, egy sötétkék boyfriend farmert és egy olyan hordható, piros színű, magassarkú cipő beszerzését tervezem, amiben 10 perc után nem érzem úgy hogy meghalok. Ez utóbbit szinte lehetetlen küldetésnek érzem egyébként... :D A Yankee-nél már kimaxoltam a tavaszi bevásárlást, megvettem akciósan a nagy Cranberry Twist illatgyertyát és persze a tavaszi illatokból 1-1 viaszt is beszereztem. :) Nagyon jó és hasznos dolgokat válogattál össze, a képes illusztrációért külön köszönet. :) Virág

    VálaszTörlés
  2. Nálam néhány új egyberuha van tavaszra betervezve, mostanában azokat preferálom :)
    A fentiek közül a virágmintás sál és a szoknya nagyon tetszik! A Tarte paletta nekem is nagyon tetszik, de nem tudom kihasználnám-e, így nem kerül egy darabig kosárba. A Sleek új palettája viszont nagyon tetszik, azt előbb-utóbb biztosan beszerzem. Valamint a Milani rózsás pirosítója is nagyon tetszik, fent van az is a kívánságlistámon :)

    VálaszTörlés
  3. A sminklistám egy dolog - azt igyekszem visszafogni, szóval nem írok most kívánság listát, hátha elfelejtem a vágyott termékeket - viszont néhány hasznos dolog (itt tavaszi cipő és átmeneti kabát) jól jönne, illetve beleszerettem egy szőrös fekete retikülbe (H&M)...Utóbbit, ha a múltbeli énem hallaná, lehet megfojtaná magát, hogy ne jussak eddig, de annyira puhának tűnik, és fekete, és jól néz ki - vagyis nekem tetszik...:D

    VálaszTörlés
  4. Nekem is szükségem lenne néhány új dologra a jó idő beköszöntével. Leginkább egy világos táska, basic póló és bokacsizma. :) Nagyon szép darabokat válogattál össze, bármelyik jöhetne a ruhatáramba :D

    VálaszTörlés
  5. Huu a bejegyzés olvasása láttán ismét eszembe jutott (köszi :P ), hogy mennyi mindent szeretnék beszerezni. Basic rövid ujjú vagy pántos felsőket, semmi feliratosat. Futónaci meg cipő vásárlása ki van tűzve a következő két hétre (első a fodrász hétfőn :D). Egy jó kis szérum sem ártana, lehetőleg c vitaminos. Illetve fényvédő meg arckrém is kell hamarosan.
    Takkoban találtam farmert kb. 2000 forintért ( Bogi boldog :D ). Balerinát tavaly egy esküvő előtt vettem nude színben. Akkor volt a lábamon és persze elsértett, de akkor is betöröm! :D Az Adidas Superstar-hoz hasonló fehér cipellőm van a Deichmannból, csak Glo márka, és kb. a negyedébe került. Egyszerűen nem lehet leszedni rólam, abban mászkálok mostanság minden fele. Nude táskát január elején szereztem be, és fekete hátizsákom is van, viszont szeretnék egy baglyos táskát :D.
    Az órát nyugodtan rendeld meg. Nekem kb. másfél éve megvan ugyanez a verzió, és egy elemcserét kivéve semmi baja sincs. Tökéletesen működik, a szíja is bírja a strapát.:) Nem mellesleg mikor hordom mindig megcsodálják a karomon :)
    Holika Holika bb-ből a Moisturizing változatot rendeltem volt meg. Nagyon szeretem, szépen fed, tartós, illeszkedik a hófehér bőrömhöz. Nyárra viszont a Clearing fog a kosaramba kerülni. Nem vagyok most már hajlandó itthon drogériákban keresgélni bb-k után,mert tudom, hogy úgy is sötét lesz és nem is fog így fedni,mint ez.
    u.i.: Bocsi a szómenésért:D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó dolgokat írtál össze. :) Nekem most főként alapdarabok teszik ki a listámat, ezekből valahogy sosincs elég. :D
    Remélem, nekem is be fog válni a nyomdázó. :) Nekem van egy pár ezen kívül is, de szinte mindig ezt használom, bár most nagyon bejön az átlátszó, így látom pontosan, hogy hova kerül a mintha, bár hisztisebb, mint ez a kétvégű.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)