Tél a Rossetti Bizsuval


Télen a legtöbben kevesebb ékszert hordanak, mondván a több réteg ruhától úgysem látszanának, pedig néhány jól megválasztott kiegészítővel szuperül feldobhatjuk a téli szettjeinket. Ismét lehetőségem volt együttműködni a Rossetti Bizsuval, akik néhány csodás darabot küldtek nekem a téli kollekciójukból. Ezeket szeretném megmutatni Nektek ebben a bejegyzésben, néhány ötlettel kiegészítve, hogy milyen szettekkel párosíthatjátok őket. :) 



Ezek a szépségek érkeztek hozzám. 


Abszolút Trendi


Az első darab a most nagyon trendinek számító choker, ebből is egy igazán télies csillagra vagy hópehelyre hajazó dísszel ékesített bársony. Tökéletes azoknak, akik nem szeretik a hosszú nyakláncokat, ráadásul nagyon jól variálható, hiszen a hétköznapi, a bulisabb és az alkalmi szettekhez is viselhetjük.


Állítható méretű, így biztosan passzolni fog.



Ezt a vagány, bulizós szettet álmodtam meg hozzá. A plüssbársony felsők és bodyk most nagyon népszerűek, ez a vállvillantós darab pedig igazán figyelemfelkeltő. A vastag sarkú bokacsizma kényelmes és vagány is egyben. Egy klasszikus fekete farmert és egy csillagos, láncos kis táskát választottam hozzá, ami stílusában passzol a chokerhez is. 


Téli Hétköznapokra


Egy szép, különleges ékszerrel feldobhatjuk a legegyszerűbb hétköznapi szettjeinket is. Ilyen ez a zöld köves fülbevaló is, ami elegánsabb alkalmakra is megállja a helyét.


Gyönyörű a kidolgozása és a méretéből-formájából adódóan minden arcformához passzol. Korall és fekete színben is elérhető.


A téli hétköznapok legfontosabb kiegészítője a meleg sál, ami egyben remek módja annak, hogy egy divatos darabbal feldobjuk a szettjeinket. A kockás sálak évek óta hódítanak. Ez a színkombináció nagyon jól variálható, hiszen  nude árnyalatok mellett barna, fekete és bordó szín is van benne. 


Ezt a szettet képzeltem el a fülbevalóhoz és a sálhoz. Meleg, kényelmes, divatos és közben vagány is. A legjobb viselet hétköznapokra, iskolába vagy munkába, esetleg egy kiadós shoppingolásra a barátnőkkel.


A sál egyébként három színben kapható, és habár férfisálként van feltüntetve, szerintem inkább unisex darab. 


Nőiesen télen is


A zöld fülbevaló tökéletes kiegészítője lehet egy nőies, szoknyás vagy ruhás öltözéknek is, vagy akár viselhetjük a klasszikus kis fekete ruha mellé is. 


Én most egy olyan szettet készítettem hozzá, ami viselhető üzleti ebédre, randira, mozis estére vagy akár egy buliba is, ha lecseréljük a táskát, egy kisebb méretűre. Egy Jersey ruha igazi jolly joker télre, hiszen egy harisnyával viselve egészen biztosan nem fogunk fázni benne. 
A combcsizmák pedig a legtrendibb fazonok ebben a szezonban. 


Különleges alkalmakra


Egy szép alkalmi ékszerszett igazi must have minden nő számára. Olyasmi, amit viselhetünk szalagavatóra, szilveszterkor, színházba, esküvőre, vagy bármilyen eseményre, ami megkívánja, hogy koktélruhába vagy estélyibe bújjunk. 



Ez a szett egyszerre elegáns és feltűnő. Külön külön és együtt is hordhatjuk a darabjait.


Olyan csodásan csillog, hogy muszáj volt rengeteg fotót készítenem róla.


Ez az ékszerszett önmagában is öltöztet, így tökéletes kiegészítője lehet egy sima, kis fekete ruhás outfitnek, amilyet én is megálmodtam hozzá. 


Én egy olyan ruhát választottam hozzá, aminek a szabása minden testalkaton jól mutat. Ha bizonytalan vagy abban, hogy milyen szabás és vonalvezetés áll jól Neked, mindig az A-vonalú darabokat próbáld fel először. Ezek a teltebb alakú lányoknak is nagyon előnyösek. 
A ruhához egy klasszikus kis fekete táskát választottam és egy színátmenetes magassarkút, ami egy kis extrát visz a szettbe. 


A végére pedig még néhány kép, mert tényleg olyan mesésen gyönyörű ez a szett, hogy nem tudtam betelni vele.


Hát nem gyönyörű?


Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés és tudtatok belőle ötleteket meríteni. :) 

Ti milyen ékszereket és kiegészítőket viseltek télen? A fentiek közül melyik volt a kedvencetek? :)

Megjegyzések

  1. Emlékszem, a nővéremnek volt ilyen choker típusú nyaklánca a kilencvenes években :)
    Talán ki kéne próbálnom, úgyis olyan hosszú a nyakam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt. :D
      Örülök, hogy visszatértek, jól esik nosztalgiázni. :)

      Törlés
  2. Szégyenszemre nem volt még Rosetti bizsum soha, de ez a sál most nagyon beindította a fantáziám! :) Nem is tudtam róluk, hogy az ékszereken kívül más kiegészítőket is forgalmaznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem a sálaikat, szuper minőségűek és puhák. :) Sőt most vannak poncsók is!

      Törlés
  3. A sál annyira tetszik, hogy már meg is rendeltem, már régóta szerettem volna hasonlót, de ennek láthatóan szuper anyaga van, nem bírtam (nem is nagyon akartam) ellenállni. Persze teljesen "véletlenül" beugrott még mellé a kosárba egy ananászos stóla is, és nagy harcot vívtam magammal hogy a tukános a virtuális polcon maradjon. :D :D Köszönöm hogy segítettél az álomsál megtalálásában. :* Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj az a tukános nekem is nagyon tetszik. *.*
      Nincs mit, örülök, hogy tetszett a bejegyzés! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)