Summer Wishlist 2021 - Nyári Kívánságlista 2021

El tudjátok hinni, hogy már június közepénél járunk? Csak én érzem úgy, mintha fél évet ugrottunk volna az időben? Az idei tavasz szinte nem is létezett, hiszen épp csak egy maréknyi olyan nap volt, amikor igazán tavaszias időjárás élvezhettünk. Talán pont emiatt, még májusban épp azon gondolkodtam, hogy idén talán nem is lesz nyári kívánságlista a blogon, mert egyszerűen nem is volt kedvem nyári ruhákat nézegetni, amikor odakint tizenöt fok van, ömlik az eső vagy épp szélvihar tombol. Aztán a júniussal megérkezett a meleg is, nekem pedig lassan elkezdett gyarapodni az a bizonyos kis listám, míg végül megszületett ez a poszt. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miket szeretnék beszerezni idén nyáron, akkor olvassatok tovább.


Nagyon szeretem ezt a nadrágfazont, az elmúlt két nyáron is vettem egy-egy ilyen darabot magamnak és mivel imádom a leopárd és párducmintás darabokat, ezért amikor megláttam H&M kínálatában ezt a nacit, azonnal fel is került a kívánságlistámra. Egy szandállal és basic felsővel tökéletesek hétköznapokra.


Erre a trópusi virágmintás nacira a Gate webshopban bukkantam rá és amikor ez a poszt kikerül, valószínűleg már ott fog virítani a gardróbom polcán.


Évek óta keresek egy szép, natúr színű rövidnacit, de eddig nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Most viszont többet is láttam különböző webshopokban, a képen látható például H&M, de még nem sikerült eldöntenem, hogy melyiket rendeljem meg. Egy szép mintás felsővel és szandival tökéletes nyári outfitet lehet vele kreálni.

 
Amikor a hőmérő fixen harminc fokra beáll, én otthon legtöbbször ilyen kis sortokban vagyok, így minden évben szoktam venni egyet. A H&M webshopban több színben is láttam, de én maradok a szürkénél. Ti miben vészelitek át a kánikulát otthon? 


A Sinsay webshopban látta meg ezt a kis átlapolós ruhát és szerintem nagyon jól mutatna egy fehér tornacipővel. Tetszik ez a minta és a picit 90-es éveket idéző szabásvonal.


Ez a margarétás ruha szintén a Gate webshopból van, és ő is úton van már hozzám. Ezer éve keresek szép margarétás és napraforgós ruhadarabokat, de az elmúlt években mindig lecsúsztam róluk, ha valamelyik márka kínálatában volt. Ezúttal biztosra mentem.


Ha pedig a napraforgóknál tartunk, nem tudom pontosan, hogy ezen a H&M szoknyán ezek biztosan napraforgók e, de a szín, a szabás és a minta is szerelem volt első látásra, fel is került a listámra.


A Housebrand kínálatában találtam ezt az apró mintás szoknyát, ami nagyon kényelmesnek tűnik. ez az asszimmetrikus szabásvonal pedig erősen a 2000-es évek elejét idézi, így extrán kedves a szívemnek, mert szeretek nosztalgiázni és jó látni, hogy bizonyos trendek időnként visszatérnek, bár a csípőnadrágok újra felbukkanásának annyira nem örülök.


Ha picit visszagörgettek, akkor láthatjátok, hogy ez a top bizony a fenti H&M szoknya párja és habár nem rajongok különösebben match-match darabokért, ez a minta annyira tetszik, hogy a felső is felkerült a listámra. (Van belőle ruha is egyébként.)


Szerintem nincs olyan, hogy túl sok basic darab egy nő ruhatárában, hiszen trendek jönnek és mennek, de ezeket tényleg mindennel fel lehet venni. Ez a gombos H&M felső nagyon megtetszett, fel is került a listámra.


Tegye fel a kezét, aki szintén hasonló darabokban szokta átvészelni a kánikulát? Ez a felső is H&M, a nyári darabokban szerintem verhetetlenek.


Ok, ez aztán giga-mega nosztalgia. Ki imádta még anno a Sailor Moon-t? Elnézést? Nem értettem jól. Hogy túl öreg vagyok mesefigurás felsőkhöz? Na ez az anime a gyerekkorom szerves része volt és a mai gyerekek el sem tudják képzelni, mekkora stressz volt minden egyes nap, hogy végzek e időben a leckével, hogy megnézhessem a dobozos tv-n, amin nem lehetett még megállítani, felvenni és visszatekerni a műsort. 😀 Ezért aztán csak azért is megveszem magamnak az összes Sailor Moon, Jóbarátok és Én kicsi pónim ruhadarabot, ami szembe jön velem. 😉


Szintén évek óta keresek egy szép strand poncsót, de eddig ami tetszett volna az kb. 15 000 Forint volt, annyit pedig nem vagyok hajlandó kiadni egy olyan darabért, amit egy évben nagyjából hatszor fogok felvenni pár órára. Most viszont a Sinsay kínálatában több klassz darabot is láttam.


Évek óta szemezgetek már az Armani Acqua di Gioia parfümmel, volt belőle mintám többször is és nagyon tetszik magamon, így idén nyárra ezt szeretném beszerezni magamnak. Könnyed citrusos-virágos illat, ami tökéletes a nyári hőségben. A szülinapomra szerintem meg is lepem magam vele.

Nyáron szeretek fátyolmaszkokat használni és nyaralásra is mindig viszek magammal pár darabot, mert a napfény, sós és termál víz különösen megviseli a bőrömet és kell neki az extra ápolás. Általában valamelyik koreai márkától szoktam választani.


Mivel nem járok szoliba és nem szoktam kifejezetten napozni sem, így a nyári színemet általában önbarnítókkal érem el. Kifejezetten arcra készült készítményt még nem használtam, de nemrég felfigyeltem a St. Tropez Self Tan Purity termékére, ami egy barnító arcpermet. Mivel az arcon gyorsabban kopik az önbarnító, ezért azt hiszem praktikusabb lehet egy permet használata. Az ára kissé borsos, de a 80ml biztosan egész nyáron kitart majd. 


Ha pedig az arcpermeteknél tartunk, akkor számomra egy igazi must have nyári termék a Make Me Bio rózsavizes arcpermet. Már nagyjából öt flakonnal használtam el belőle. Reggel csodásan frissíti az arcomat és strandolás után is nagyon jó érzés magamra fújni. Enélkül el sem tudom képzelni a nyarat.


A Maybelline Color Sensational Ultimatte Slim rúzsok külföldön már jó ideje kaphatóak és végre kis hazánkba is megérkeztek, igaz egyelőre csak pár árnyalat. Ezek közül nekem 699 More Buff nevet viselő tetszik leginkább, ami szerintem egy szuper hétköznapi nude szín. Ezt szeretném kipróbálni.

Nem terveztem nyárra gyertyavásárlást, de amikor megláttam a Bath&Body Works Coconut Sandal Wood gyertyát, azonnal felkerült a kívánságlistámra, hiszen két olyan illatjegy egyesüléséről beszélünk, ami egyébként külön-külön is imádok.


Idén tavasszal elkezdtem növényeket vásárolni és szaporítani terápiás céllal. Egyrészt kellett egy hobbi, ami kicsit lefoglalt a nagymamám elvesztése után, másrészt jót tett a lelkemnek, miközben odakint rossz idő volt és a vírus miatt sem lehetett menni sehová. De ahogy sorban jöttek a növények elkezdtem kifogyni a kaspókból. Végül a Sinsay webshopban találtam néhány igazán szép darabot, amik még lakásdekorációs elemként is működnek, hiszen olyan szépek. A képen látható állványos kis kaspók is felkerültek a kívánságlistámra.


Nagyon szeretem ezeket a lámpásokat és szeretnék néhányat a lakásba és a teraszra is. Szintén a Sinsay kínálatában találtam a képen látható modellt, amiből több méret is elérhető és szerintem kint és bent is jól mutathat.


Totál odavagyok ezekért a kis kosarakért, amik nagyon jól mutatnak száraz virággal, élő virággal kaspóként vagy épp takarótartóként. Még nem tudom a képen látható Sinsay darabnak mi lesz a funkciója, de ez is felkerült a listámra. Itt megjegyezném, hogy a Sinsay nem szponzorál, egyszerűen csak nagyon megszerettem a ruháikat és a home decor termékeiket. 😊


Még egy utolsó Sinsay kosár, ez a fekete drótos ami szerintem nagyon egyedi és mutatós darab és jól illik az előzőhöz, ezért ez is felkerült a listámra. Az alatta lévő puffot már korábban beszereztem és imádom,


A Gate webshopban is vannak home decor termékek, bár ez kevésbé az én stílusom, így teljesen véletlenül futottam bele ebbe a fa-gyöngyös kis gyertyatartóba. A fa gyöngyös girlandok és virágtartók most a kedvenceim, így ez is azonnal a kosaramban landolt és már úton van hozzám. 

Ez lett volna tehát az idei nyári kívánságlistám, remélem hogy sikerült belőle ötleteket-inspirációt merítenetek. Ti mit szeretnétek beszerezni nyárra? Szeretnétek zsákmányos posztot látni majd a blogon?

Megjegyzések

  1. Tetszenek a ruhák, főleg a Gate virágos ruha, de a H&M napraforgós szoknyája is szép.
    Én még az azték mintát szeretem nagyon nyáron.
    Veled egyidős vagyok, és nekem is hasonló emlékeim vannak a Sailor Moonról :) Napjainkban is megnézem néha.
    Mindenképpen legyen haul poszt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon imádtam az azték mintát, kicsit sajnálom, hogy így eltűnt most. Olyan jó néha nosztalgiázni, megnézni a gyerekkorunk meséit, filmjeit. :) A haul poszt pedig hamarosan érkezik. ;) Köszi, hogy írtál! Legyen szép nyarad!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)