Bloggertali Beszámoló

Mint ahogyan azt sokan tudjátok, Katy, Reni és Eleni ismét bloggertalálkozót szervezett, amire most először én is el tudtam menni. Szombaton 4-kor keltem (3 óra pihentető alvás után :D), majd zombi üzemmódban nekiálltam készülődni. Kicsit kaotikus volt ez a folyamat, hajat vasalni nem is maradt időm. :D
Először Győrbe utaztam, majd onnét fel Budapestre, a Keletibe. Ekkor már esett az eső. Itt most kanyarodjunk vissza arra a tényre, hogy a hajamat nem volt időm megcsinálni. :D Amúgy és szénakazal fej+pára és eső... Nem jó kombináció. :D
Elsők között érkeztem a Deák téri Starbucksba, épp csak annyi időm volt, hogy egy életmentő vaníliás lattét magamévá tegyek és már meg is érkeztek a többiek közül néhányan, aztán lassan egyre többen.
Mindenki nagyon csinos volt, igyekeztem minden arcot és nevet memorizálni, mert voltak olyanok, akiket még virtuálisan sem ismertem.
Miután mindenki megállapította hogy mennyi hajam van, majd kisebb sokkot kapott amiatt, hogy ez már a ritkított verzió és miután Katy és még többen megjegyezték, hogy sokkal kisebbnek hittek (igen, képek alapján mindenki azt hiszi, hogy aprócska vagyok, pedig neeem :P) bekunyiztam magam Szilvi esernyője alá, majd vártunk még egy picit, de végül a koffein utáni vágy győzött és bevettük magunkat a Starbucks-ba.


 Az esős időben én nem voltam olyan elvetemült, hogy jeges italt válasszak. :D


 Szilviék bevállalták. :) Szerintem a Starbucks simán felkérhetné őket reklámarcnak. :)


 Mani csoportkép. :D


 Ez egy igencsók jól sikerült kép lett Katy-ről. :) Közben még páran megérkeztek, köztük Panka is. :)


Még egy fotogén leányzó. :)


 Elenit egy időre itt elvesztettük, annyira belemerült az ajándékaiba. :D 

Egy kis trécselés és kávézás után, amikor már szép számban összegyűltünk, Reni villámgyors telefonos szervező képességének köszönhetően átsétáltunk az Anker Bárba, ahol foglalt asztalunk volt. Mindenki keresett magának helyet, mosdó látogatás és smink igazítás után, szorgalmasan kattintgattuk a fényképezőgépet. :)


 Mindenki fotóz. :)


 Reni és Panni annyira cukik ezen a képen. :)


 Lassacskán előkerültek a cserebere holmik, amiket egy nagy kupacba pakoltunk, hogy mindenki válogathasson. Az eredeti fogadalmam az volt, hogy kevesebb dologgal térjek haza, mint amit magammal vittem. :D Haha... :D


Gyűlik a minden jó. :) Közben az ügyesek rendeltek is innivalót és mindenféle finomságot az étlapról. Mivel pont előttem kezdett gyűlni a smink és lakkrengeteg én teljesen bezizzentem, így ha Szilvi nem lép közbe, valószínűleg étlen-szomjan csücsültem volna a sminkrengetegben gyönyörködve. :D


Most őszintén. Ti tudnátok kajára gondolni, ha ez van előttetek? :D 

Ebéd után és közben (én avókádókrémes mártogatóst ettem mindenféle zöldséggel és tortilla chipsszel) nagyon jó volt a hangulat. Rengeteget nevettünk, megtudhattuk többek között hogyan ebédelt Szilvi egy hulla társaságában, majd a többieknek elmeséltem hogy a macskám tudathasadásban szenved és kutyának hiszi magát. (De tényleg, ugat, meg visszahozza a labdát is. :D) 
Ekkorra már mindenki megvált a hozott sminkcuccaitól és persze a legtöbben (köztük én is) még többel gazdagította a gyűjteményét. :D 

Ebéd után a társaság egyöntetűen megszavazta a Nail Land látogatást. Ekkor kezdett a társaság megfogyatkozni, sajnos többeknek mennie kellett. 
Mi, akik maradtunk elmetróztunk az Árkádba. :)


 Körömlakk Mennyország. :D Páran még a lakkvadászat előtt beugrottunk a Rossmann-ba, ahol sikerült megvennem a Lovely menta színű tusát. Utána kezdődött a kínlódásom a lakkokkal. :D Szerintem kb. 10x körbejártam az egész szigetet, aminek köszönhetően csak gyűltek és gyűltek a kinézett lakkok. A terveim szerintem egyet akartam csak venni, de lehetetlen volt választani csak egyet. Mielőtt még elkövettem volna azt a butaságot, hogy anyagi csődbe viszem magam és mindent megveszek, amit kinéztem, átmentem Zenbe és teljes lelki nyugalommal úgy döntöttem, hogy nem veszek semmit. :D (Így utólag szeretném a Zenes énemet párszor fejbe rúgni, csak megjegyzem. :D) Pozitívum, hogy így Bécsben többet tudok majd garázdálkodni. :P


A lakkrengeteg után úgy döntött a csapatunk megmaradt része, (sajnos páran ismét elköszöntek) hogy sürgősen koffein utánpótlást kell végrehajtani. :D 
Én a kedvencemet a strawberry frappuchino-t választottam, amire később Renit is rábeszéltem. :P Komolyan kóstoljátok meg egyszer, mert isteni finom. ;)


 Kávézás közben trécseltünk kicsit kulisszatitkokról, cicákról és kutyákról, megint volt sok nevetés. Katy még rábeszélt egy Avon palettára és Maybelline lakkra is, hogy muszáj őket magammal vinnem. :D 

Ezután elindultunk a TBS üzletébe, ahol persze nem volt már a hőn áhított áfonyás testvajból. Hüpp hüpp. :( Ezután következett a Lush és az Ambiente, utóbbiban végigszaglásztuk az összes YC gyertyát és tartot, eszmecserét folytatva a kedvencekről és a csalódásokról. 

Ezután Katy és én úgy döntöttünk, hogy elköszönünk, így a többiek is búcsúzkozni kezdtek. (Nélkülünk nincs buli :D) Egy darabog még együtt Metróztunk, aztán én elköszöntem a Keletinél. 

Volt még egy kis időm így beszaladtam az ottani Rossmannba, hátha sikerül még találnom a Rimmel Space Dust akciós lakkokból. Sikerült. :D


 Hazaút előtt.


 Őket hoztam haza a cserebere holmik közül. :) Később lesz majd részletes bejegyzés, illetve egy kis haul is. :) 

Nagyon nagyon jól éreztem magam, a lányok mind nagyon kedvesek és aranyosak, rengeteget nevettem és nagyon örülök, hogy végre megismertem őket személyesen is. Annak meg pláne, hogy sok új emberrel is találkoztam, akiknek alig vártam, hogy felkutathassam a blogját és megismerhessem a munkáját. :) 
Hihetetlenül jó érzés és hatalmas energiatöltet, ha ennyi hasonló gondolkodású és érdeklődésű kreatív leányzó veszi körül az embert. Nem volt kínos csönd, vagy kényelmetlenkedés, mindenki nagyon felszabadult és vidám volt. Senki sem nézett a másikra úgy, mintha ufo lenne, ha lefotózta a kajáját, vagy 2 pernél tovább próbálgatott egy lakkot. :D 

Szerintem szuper nap volt és én személy szerint már nagyon várom a következő ilyen találkozót. :) 

Köszönöm hogy veletek lehettem Lányok! :) Puszi Mindenkinek!!!

Remélem legközelebb még többen gyűlünk majd össze! ;) 

Remélem tetszett a beszámoló Nektek. :)


Megjegyzések

  1. Szuper beszámoló volt, látszik, hogy nagyon szuper nap volt. :) Nagyon remélem, hogy következőleg én is tudok menni. :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom a bloggertalis bejegyzéseket olvasni :D Tetszett a leírás és a képek is :) Nagyon szuper dolgokkal távoztál, a Naillandes önmegtartóztatásodat irigylem és csodálom egyben :D

    VálaszTörlés
  3. Juj, de remek hangulat lehetett :)
    sosem voltam bloggertalin, de hátha egyszer ;)
    még ha a blogom nem is foglalkozik szépségápolással/divattal :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj micsoda fejem van a képen jajj xD Én is nagyon várom már a kövit, a hajadra pedig még mindig irigy vagyok, annyira dús :D

    VálaszTörlés
  5. oh megint lemaradtam....olyan szuper lehetett

    VálaszTörlés
  6. Úgy örültem, hogy személyesen is megismerhettelek, remélem fogunk még találkozni :) A cicád pedig még mindig nagyon jó fej :D Most nézem, hogy nálad kötött ki a Manhattan palettám, remélem tetszeni fog neked - semmi baja nincs egyébként, csak már vannak hasonló színeim, gondoltam más örülne neki :) Azt a strawberry frapucchino-t pedig legközelebb én is kipróbálom :)

    VálaszTörlés
  7. Van 1-2 érdekes fejem a képen, nem is tudtam, hogy ilyen gnóm fejet is tudok! :D
    Sajnálom, hogy nem beszéltünk túl sokat, remélem ha legközelebb is el tudunk jönni (és a kedves szervezők is megszervezik az újabb találkozót:)), akkor már jobban be tudom osztani az időmet! :)
    Mindenki nagyon kedves volt, öröm volt egy ilyen csapattal együtt bóklászni a várost! :)

    VálaszTörlés
  8. basszus, ha tudom hogy van olyan avokádós-tortillás dolog, tuti azt rendelek én is!
    vicces amúgy, hogy mindenkinek megmaradtak az állatos sztorik :D
    örülök, hogy téged is megismerhettelek élőben :)

    VálaszTörlés
  9. Ilyenkor úgy bánom, hogy nem Pesti vagyok, pedig én is olyan szivesen elmennék egy ilyen talira :)

    VálaszTörlés
  10. Áh, látom jó helyen lesz nálad a Naked kócosodás elleni kence! :))) Én is nagyon jól éreztem magam, bár gyorsan el kellett rohannom, így sajnálom h pl veled nem is akadt idő szót váltani... na majd legközelebb!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örülök, hogy ott voltál velünk, és remélem, mielőbb találkozunk újra! A 'fejbe rúgnám a Zenes énemet' résznél hangosan felnevettem :-D

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lehetett, ennyi mosolygós és vidám emberke között! :) Remélem egyszer én is eljutok egyre, ha nem is Pestre de talán ide a környékre. Győr környéki vagy ugye? Nem lakom olyan messze tőle, bízom benne, hogy erre is lesz egyszer. :)

    VálaszTörlés
  13. Annyira örülök, hogy jöttél, remélem máskor is fogsz tudni jönni, annyit nevettem :D
    Na igen, ott pár pillanatra-percre-totál azt se tudtam hol vagyok :D
    Nagyon jó volt a beszámoló, főleg, hogy a Naillandbe nem tudtam menni már, de olyan mintha ott lettem volna :)

    VálaszTörlés
  14. Szuper lehetett, sajnálom, hogy én nem tudtam még eddig egyetlen ilyenen sem részt venni :( na hátha majd nyáron vagy ősszel :)

    VálaszTörlés
  15. Hangulatos élménybeszámoló. Érződik rajta, hogy jól telt a nap, ennek örülök! :)

    VálaszTörlés
  16. Köszi Lányok! :)
    Tényleg nagyon szuper volt. :) Legközelebb remélem mindenki el tud jönni, aki most nem tudott. :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó kis beszámolót írtál!
    Én persze megint elfelejtettem gépet vinni:(,így nem tudtam írni róla,mert ugye képek nélkül nem olyan érdekes!:D Szuper jó kis nap volt,remélem lesz még ilyen.
    Én nagyon jól éreztem magam!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)