Oscar 2016 Ruhamustra

Először is engedjétek meg, hogy örömködjek egy kicsit a magyar Oscar győzelmen és Leo szobrocskáján, ami hosszú-hosszú ideje kijárt már neki. A divathéten kívül az év egyik legnagyobb divateseménye és a vörös szőnyeges felvonulások és díjátadó-szezon legfontosabb momentuma az Oscar gála. 
Én évről évre izgatottan várom, hogy ki miben megy majd az eseményre, milyen  fazonok és színek bukkannak fel leggyakrabban és kik lesznek a legjobban és legrosszabban öltözött celebritások. 
Idén össze is állítottam a kedvenceimet, illetve azokat is csokorba szedtem, akik szerintem nagyon mellényúltak a ruhaválasztással. Ez az én személyes véleményem, nyilván mindenkinek más tetszik, de kérlek titeket, ebből ne legyen vita! Persze kíváncsi vagyok rá, hogy ti mit gondoltok az idei "felhozatalról" Szóval mustrára fel! ;)





Az első számú kedvencem Cate Blanchett volt, aki egy tavasztünér Armani Privé estélyiben vonult fel a vörös szőnyegen. 2014-ben már viselt egy hasonló ruhát csak nude színben,  ami szintén Armani volt és akkor is imádtam. Cate ritkán nyúl mellé, habár ez a ruha tőle szokatlan választás volt és a kissé androgűn vonásaival valóban úgy festett, mint egy mítikus teremtmény. Én imádtam!



Nem tehetek róla, imádom JLaw-t és szerintem megérdemelte volna a szobrocskát a Joy-ban nyújtott alakításáért, de a riporter-incidens után várható volt, hogy nem ő kapja majd a díjat. Idén is Diorban (sokkoló :D) pompázott. A ruha eléggé megosztó volt szerintem, de egyben nagyon egyedi a sok fekete-piros-fehér-flitteres kreáció között. 
By the way,  ezek közül szinte mindegyik Jennifer egy korábbi outfitjét idézte. Ez csak csendben megjegyezném. Naomi Watts ruhája például mesés volt, de egy az egyben Jennifer híres flitteres ruhája ugrott be róla. 
JLaw viktoriánus-spanyolos beütésű szinte kicsit túlzó ruhájához szerintem telitalálat volt ez az üde smink és a letisztult frizura, amitől az arcra olyan bájos és kislányos volt. Engem megint megvett kilóra.




Habár a vörös ruhák királynője Jennifer Lawrence, ha valaki, hát Charlize Theron próbálkozhat trónfosztással. Amit egyébként meg is próbál, hiszen a ruha Christian Dior. Én imádtam, mert dög volt, de közben elegáns és egyáltalán nem közönséges, amit nem egyszerű kivitelezni.


Én imádtam Margot Robbie arany ruháját és rojtos csodatáskáját. Nagyon egyedi, nagyon feltűnő, de közben másig végtelenül elegáns. nekem leginkább egy egyiptomi istennő jutott róla eszembe. A tervező Tom Ford.


Kevesebb figyelmet kapott, de szerintem csodásan festett Louise Roe, aki egy álomszép barackszínű Christian Siriano ruhakölteményt viselt. Frizura vonalon nagyon népszerű volt ez a letisztult, vállig érő haj, amit Louise is viselt.

Legszebb haj és smink: 

Sophie Turner csodás hajzuhataga és sminkje engem is levett a lábamról. Az általa viselt Galvan ruhát is érdemes megemlíteni, mert amilyen egyszerű, olyan elegáns.

Legszebb Kiegészítők:



Habár Olivia Wilde Valentino görög istennő ruhája engem annyira nem nyűgözött le, de az általa viselt ékszerekért odavagyok. A gyöngyös kis clutch pedig csak a ráadás.

Ok, most pedig jöjjenek a szerintem nagyon elbaltázott választások.


Kate Winslet megjelenésén még az sem segített, hogy Leoval fotózkodott, ez maximum akkor vált volna be, ha Leo kegyesen elé áll, hogy eltakarja. A hullazsákhoz vagy szemetes zsákhoz hasonlító Ralph Lauren ruha egy nagyon vékony, nagyon törékeny nőn talán jól mutatna, hiszem a fényes anyag optikailag teltebbnek mutat, de Kate egyébként gyönyörű, nőiesen telt alakján borzalmas. Én nem is tudom, hogy mit gondolt? Nem ő a vörös szőnyeg királynője és gyakran lő mellé, de ennyire borzalmasnak még sosem láttam.


Alapjáraton imádom a Marchesa légies tündérszerű ruháit, de Heidi Klum úgy festett benne, mintha magára rántott volna egy függönyt. Egyszerűen borzalmas. Egyébként is meglehetősen közönséges a stílusa az utóbbi években, de emellett nem tudok elmenni szó nélkül.


Amy Poehler ruhája szintén eléggé megosztó volt. Néhányan imádták, másoknak nem tetszett. Én ezt a tábort erősítem. Az Andrew GN ruha szerintem olyan, mint egy ukrán faliszőnyeg egy nagymama lakásából a sezlon mögül.


Az egykoron felkapott szupermodell Lily Cole egy Vivienne Westwood ruhát viselt, ami szerintem úgy fest, mint egy összegyűrt alufólia galacsin. Az viszont nagyon pozitív dolog, hogy a ruha újrahasznosított palackokból készült.


Nem tehetek róla, de szerintem Lady Gaga úgy festett ebben a Brandon Maxwell ruhában, mint, hát nem is tudom. Ha nő lenne a Pápa akkor talán ilyet viselne. A Golden Globe ruháját és outfitjét imádtam, de ezzel nem tudok megbarátkozni. Habár mindenképp haladás a tavalyi mosogatókesztyűs kreáció után.

Legrosszabb haj:


Rooney Mara ruhája és sminkje egyszerűen csodaszép volt, de a frizurájáról nekem a piros Teletubbie jut eszembe. Vagy egy lufi alja. Miért? Why? Warum?

Képek: Google

Melyik ruha volt a kedvencetek? Melyik tetszett a legkevésbé? :)

Megjegyzések

  1. Ennél jobb megjegyzéseket én sem tehettem volna a "borzalmasnak" titulált ruhákra :DD Vannak ízlésficamok néhányuknál. Lady Gaga ruhája viszont most még egész normális volt ahhoz képest legalábbis, amit tőle már megszokhattunk.

    VálaszTörlés
  2. Nekem Olivia Wild ruha tetszett, jó persze az is rájátszik, hogy ő az egyik nagy kedvencem! :) Viszont Naomi Watts is bejött, a színei főleg! :)
    Kate-nál én is csalódtam, hogy ilyenre sikerült, nem vették figyelembe az amúgy tökéletes telt alakját, hogy a sok fény és egyebek rosszul fog rá hatni :( Lady Gaga pedig kifejezetten vicces nekem, mert nem tudom hová tenni. A tavalyi ruha jobb volt, bár az a kesztyű nem kellett volna :DD

    VálaszTörlés
  3. Nekem a három abszolút befutó Olivia Munn volt, nagyon letisztult narancssárga ruhája volt és hozzá tökéletes sminkje. Illetve Cate Blanchett és Jennifer Lawrence tetszett a legjobban. Kate Winslet stylistja meg lehúzhatja magát a wc-n. Komolyan, hogy lehet ilyen kukás zsákot adni szegényre?! Bár gondolom nekik tetszett. :) Heidi Klum pedig egy gagyi tavasztündérnek öltözött. :)

    VálaszTörlés
  4. Teljesen egyet értek Veled! Nem tudom,hogy képesek ilyen förtelmeket viselni....

    VálaszTörlés
  5. Nálam is Charlize Theron piros ruhája és Jennifer Lawrence fekete csipkés csodája vitte a prímet :)

    VálaszTörlés
  6. Nálam Charlize Theron ruhája az abszolút favorit. Winslet ruhája önmagában tetszik, de azt magamnál is írtam, hogy nem pont rá öntötték. S ugyanazok nem tetszettek neked sem, mint nekem. Bár, én mindet úgy aposztrofáltam, hogy függönyt vettek magukra. A sezlon mögötti faliszőnyeg eszembe sem jutott. :D:D:D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)