Catrice Eye Foundation Szemhéjalapozó Teszt/Vélemény


Meglehetősen régen próbáltam már új Catrice terméket. Van néhány darabjuk, amit nagyon szeretek és állandóan újraveszem, de az elmúlt egy év újdonságai valahogy nem fogtak meg. Amikor ősszel szemhéjalapozóra volt szükségem, mégis az ő kínálatukban néztem szét először, mert korábban is használtam már szem és arc primert is tőlük, amik nagyon beváltak. Így került hozzá az Eye Foundation névre hallgató szemhéjalapozó. Erről olvashattok ebben a bejegyzésben. 



Én még bizony emlékszem azokra az időkre,  amikor az Artdeco tégelyes szemhéjalapozója volt az egyetlen elérhető darab. Akkoriban a MAC csak üzletben volt kapható, az Urban Decay Primer Potion-t pedig csak nehézkesen lehetett beszerezni külföldről. Aztán lassacskán a drogériás márkák is elkezdték sorban piacra dobni a szemhéjalapozóikat. 
Aki szemhéjpúderrel sminkel, az tudhatja, hogy egy jó szemhéjalapozó szinte elengedhetetlen. Egyrészt tartóssá teszi a sminket, másrészt felerősíti a pigmentációt, segít abban, hogy egyenletes legyen a felvitel, szebben tudjunk satírozni és még sorolhatnám. Enélkül szerintem kár is pazarolni a szemhéjpúdereket. Olyan ez, mint a pörkölt hús nélkül. El lehet készíteni úgy is, de azért azzal az igazi. 😉 

A Catrice Eye Foundation egy egyszerű de mutatós csomagolást kapott. A nude tubus a fekete betűkkel praktikus. A fényes kupak jól feldobja és esztétikai kiegészítő jellege mellet jól is zár. A  kinyomós tubusos és tégelyes szemhéjalapozók a kedvenceim. Ezeket száz százalékig el lehet használni, ellentétben a merev tubusos daraboktól, ahol sokszor applikátorral nem lehet maradéktalanul kinyerni az anyagot és sok kárba vész belőle.


Az applikátor épp a kellő mennyiséget veszi fel. Az eldolgozásra nem alkalmas ugyan, de felkenhetjük vele a szemhéjra. 


A színe halvány testszínű, majdnem átlátszó. Az állaga folyékonyabb, inkább vizesebb, a fedése gyenge. Ha valaki a szemhéjon lévő ereket szeretné elfedni vele, akkor az csalódni fog, mert erre nem alkalmas. Felvitel után érdemes vele várni legalább egy percet, hogy teljesen megszáradjon, máskülönben a szemhéjpúderek foltosak lesznek rajta, emiatt nem az a termék, amit egy sietős reggelen előkapok. 


Máskülönben nagyon jól végzi a dolgát. Alul a szemhéjalapozóval láthatjátok az ecsettel felvitt szemhéjpúdert, felül pedig csak simán, a bőrömre vittem fel ugyanazt a szemhéjpúdert. Brutális a különbség. Gyönyörűen kihozza a szemhéjpúderek színeit, csillogását. Szépen lehet rajta satírozni is és a potyogást is visszafogja némileg. Rajtam 8-9 órán át tökéletesek maradnak vele a sminkjeim, bár hozzá kell tennem, hogy csak az őszi és téli időszakban próbáltam a terméket. 
Viszont, ha valakinek nagyon olajos a szemhéja, akkor szerintem problémái lehetnek ezzel a termékkel. Az olajos szemhéjhoz nem elég púderes az állaga. Egyébként a kevesebb több elv itt is működik, egy egészen kis pötty bőven elég belőle, máskülönben az eredmény ragacsos és foltos lesz, a szemhéjpúderek nem terülnek szépen rajta. 

Összegzés: Szerintem egy nagyon klassz szemhéjalapozó és az árához képest kiválóan teljesít. Elsősorban azoknak ajánlanám, akiknek szárazabb vagy normál a bőrük. Olajos szemhéjhoz szerintem túl híg és vizes az állaga, valamint ha valakinek sok, sötét és feltűnő ér van a szemhéján, esetleg a sötét karikái ott is látszanak, akkor azt nem fogja tudni elfedni ez a szemhéjalapozó. Kezdő sminkelőknek is jó választás, ha valaki csak most állítja össze az alap smink készletét. 1250 Forint nagyon korrekt ár, különösen, hogy szinte napi használat mellett nálam ősz óta kb. a fele fogyott el. 

Értékelés: 5/4

Nagyon jó kis darab, de egy extra hosszú napot azért nem bír ki vele a sminkem. Egy átlag munkanapra tökéletes, de ha tudom, hogy 10-12 órát leszek sminkben, akkor nem ezt választom. Ennek ellenére jó vétel volt és biztosan el fogom használni.  


Próbáltátok már ezt a terméket? Van kedvenc szemhéjalapozótok?
 

Megjegyzések

  1. Nekem sajnos elég zsíros a szemhéjam meg rejtett is, így hasznos volt a bejegyzés, mert ezt nem nekem találták ki. Egyébként nekem még mindig az említett Artdeco a kedvencem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó az a primer, én is használtam. A legnagyobb kedvencem a Milani, de olajos szemhéjra szerintem nagyon jó a NYX tégelyes primere is.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)