Heti könyv és film ajánló


"Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen." - Moly.hu

Nagyon nagyon nagyon szeretem ezt a könyvet, majdnem annyira tetszett mint az éhezők viadala. Még tavaly ősszel vagy télen olvastam angolul és kb. 2 nap alatt kivégeztem, majd kínok között vártam a folytatását. Decemberben jelent meg magyarul. Ha valaki szereti az angyalos könyveket, a világvége fílinget akkor tetszeni fog neki. Nagyon hátborzongató az egész légkör amit leír, néha komolyan kirázott a hideg az olvasása közben. :D Nekem jobban tetszett, mint mondjuk a Hush Hush, sokkal közelebb áll hozzám a stílusa. Raffe pedig nagyon szerethető férfi főszereplő. :P (Bocs, Folt! :D)


Legutóbb ezt a filmet néztük meg Szivivel és nem okozott csalódást. Nagyon vicces, vannak benne durva poénok is, de egyben megható is egy picit. Nekem nagyon tetszett, amolyan Másnaposok senior kiadásban. Egy kicsit a "Szomszéd nője mindig zöldebb"-re emlékeztet, ami az egyik kedvenc filmem még mindig. :) Szerintem tipikusan az a film, amit szülőkkel-nagyszülőkkel is meg lehet nézni. :) 


Ti mit olvastatok/néztetek legutóbb? :) Ezt a könyvet és filmet ismeritek? :)

Megjegyzések

  1. A filmet biztos megnézem, mert könnyebben jutok hozzá mint a könyvhöz, de a könyv is izgalmasan hangzik :)

    VálaszTörlés
  2. Hallottam már róluk, de mostanában nem lesz rá lehetőség.
    Nekem az estéimetva Kisvakond tölti ki.

    VálaszTörlés
  3. A filmet már kinéztem, hogy majd megnézem, az előzetese nagyon tetszik! Nem is tudom milyen filmet néztem legutóbb, inkább a sorozataim próbálom utolérni :D

    VálaszTörlés
  4. Jelenleg Müller Péter Férfiélet, női sors című könyvét olvasom. És az utolsó film amit néztem a Dennis, a komisz volt :) Imádom a kisfiút benne, mondtam is a Páromnak, hogy kérek egy olyat. :D

    VálaszTörlés
  5. Én azt a filmet Walter Matthau miatt szeretem, ő az egyik kedvenc színészem. :)

    VálaszTörlés
  6. Még nem hallottam erről a könyvről, a filmről igen és így az "ajánlód" alapján meg is nézem majd :)

    VálaszTörlés
  7. Nem vagyok nagy olvasós, kevés könyv tetszik de a Csitt csitt részei bejöttek, szóval lehet ez is tetszene. :D

    VálaszTörlés
  8. Ritkán olvasok könyvet de lehet ezt kipróbálom.A filmet pedig megnézem.:))

    VálaszTörlés
  9. Hétvégén néztük meg a filmet a párommal és nagyon tetszett mindkettőnknek! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)