Nyereményjáték!!!!!!!


Szeretném meglepni az egyik kedves olvasómat egy kis csekélységgel, mert nagyon sokat jelent nekem, hogy vannak páran, akik aki nem a nyeremény miatt írnak, nem azért mert épp játék van. 
Szóval ez a játék most nekik szól. :) 

Feltételek: 
Az elmúlt 6 bejegyzéshez írtál kommentárt. (Utólag megírt persze nem számít.) 
Írj egy kommentárt ide is, teljesen mindegy, hogy mit. :) Akik esélyesek és jelentkeznek, közöttük fogok sorsolni. 
Határidő: Csütörtök Éjfél!

Köszönöm, hogy itt vagytok és megtiszteltek azzal hogy (ha nem is minden bejegyzéshez de legalább néha) elmondjátok a véleményeteket, gondolataitok a témákkal, írásokkal kapcsolatban. Miattatok érdemes folytatni. :) 
Néha nagyon le tud hangolni, ha azt látom, hogy egy bejegyzést több mint 300-an láttak, de csak két ember volt hajlandó időt áldozni arra, hogy pár szóban leírja a véleményét. De aztán elolvasom azt a 2 kommentárt és azonnal jobb kedvem lesz. :) Köszönöm Nektek! :) 


Szép Napot Mindenkinek! :)

Megjegyzések

  1. Sajnálom, hogy kevesen írnak, megértem, hogy rosszul esik, mert én is jobban szeretem, mikor tudok beszélgetni az olvasóimmal, mert kíváncsi vagyok a véleményükre. :)
    Ha jól számoltam, pont beleférek a 6 bejegyzésbe, mert igazság szerint az utóbbi pár napban megnyitom, végiggörgetem és bezárom a bejegyzéseket, mert nem tudok odafigyelni, mert folyton az jár a fejemben, hogy most nagyon nem ezt kellene csinálnom. :D Így gyűlnek a bejegyzések jövő hétre. :D De szerintem tudod, hogy milyen időszakban vagyok most, nem kell bemutatni neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértelek. :-) Nagyon jól esik hogy azèrt van pár ember aki nem a nyeremény miatt ír, nem csak azèrt mert épp játèk van. :-)

      Törlés
  2. Azt hiszem elég sűrűn írok hozzád, az elmúlt 6 bejegyzés közül is jó párhoz kommenteltem, úgyhogy szeretnék jelentkezni a játékra :) És hidd el, mindenki szereti olvasni a kommenteket, mindenkinek munkája, ideje van benne, örül a visszajelzésnek. Néha engem is elkeserít a dolog, pedig kicsike vagyok még blog ügyileg, de annak a pár hozzászólásnak legalább tiszta szívből tudok örülni :)

    VálaszTörlés
  3. Sajnos én is Ági táborába tartozom. Az elmúlt hetekbe rengeteg vizsgám volt és dolgoznom is kellett, így alig jutott időm blogokat olvasgatni. Ha olvastam is annyiban kimerült...
    Szóval bocsi :D és kitartást! Ne feledd itt vagyok/unk még ha nem is kommentelünk mindig! Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  4. Én pont lecsúsztam, mert a Haul-os írtam utoljára, de nem bánom, mert én sem a játék miatt vagyok itt, nem azért szoktam kommentelni és igaza van Boginak, hogy attól még mi itt vagyunk és olvasunk, nekem is soksor van, hogy telóról nyitom meg, de nem kommentelek, mert az érintő felidegesít! :D Hazaérve meg kimegy az ember fejéből, vagy oda se jut a géphez mindennap! :s Szóval fel a fejjel, érdemes csinálnod! :))

    VálaszTörlés
  5. Mivel most pótolom a vasárnap este óta kint lévő posztok olvasását, így most lemaradok erről, de nem baj, én sem ezért szoktak kommentárokat írni, hanem azért, mert nekem is jól esik, mikor érkezik egy-egy újabb valamelyik bejegyzésemhez :) Sajnos elég kevés van mostanában nálam, de tudom és most látom is az itteni kommentárokban, hogy nem mindig van ideje, kedve erre az embernek, szóval már annak is örülök, ha legalább sokan olvassák az adott posztot :) De így meg annak a kevés hozzászólásnak még jobban tudok örülni :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én mostanában nem írtam Neked, de tudod egyszer már beszéltünk arról, hogy én is sajnálom hogy nem túl sokan írnak a posztjaidhoz.Pedig hidd el jó amit csinálsz, így tovább! Sok erőt, egészséget és kitartást kívánok Neked a további blogolással kapcsolatban.
    (Marika)

    VálaszTörlés
  7. Nem biztos, hogy az utolsó hat bejegyzés mindegyikéhez írtam, de azért szívesen szólok hozzá a témáidhoz.Szeretem a képes és személyesebb bejegyzéseidet.Ne keseredj el!Érdemes folytatni, mert vannak akik ragaszkodnak a blogodhoz és számítanak a bejegyzéseidre! :) Én is! :)

    VálaszTörlés
  8. Azt hiszem, hogy épp írtam az utóbbi bejegyzések egyikéhez, de ha kicsúsztam belőle, az sem baj, most sem feltétlenül csak a nyeremény miatt írok :)
    Tudom, hogy minden bloggernek az esik jól, ha megjegyzéseket is a "munkájához", de ha nincs olyan sok kommentár, azért ne keseredj, a 300-as olvasottság is nagyon jó! :)
    Én egyébként halkan megjegyezném, hogy többször előfordult már, hogy akartam kommentelni, de nem engedte a rendszer valami miatt. Ilyenkor viszont nem feltétlenül jövök vissza később kommentelni, így elmaradt többször is :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Lányok! :) <3 Higgyétek el én annak az 1-2 kommentárnak is ugyanúgy örülök, sőt jobban mint annak amikor épp játék van a blogon és rengetegen írnak.
    Csak épp random módon szerettem volna egy kis játékot csinálni. :)
    Nagyon jól esik amiket itt leírtatok és nagyon szeretek nektek írni, cikkeket-témákat kitalálni.
    Nekem sem mindig van időm mindenhová írni és nálam is előfordul, hogy csak benézek valahová. De nagyon szuper érzés, hogy vannak olyanok, akik már évek óta itt vannak és olyan blogok is, ahová én "járok" mindennap évek óta. :)
    Szerintem nem azon múlik, hogy kinek mennyi olvasója vagy kommentálója van. De azért jól esik ha megírjátok a véleményeteket 1-1 témával, írással, szettel kapcsolatban. :) <3 Köszönöm még egyszer! :)

    VálaszTörlés
  10. Nem a játék miatt írok újra.
    Te tudod, hogy most kezdetem újra dolgozni. Így sok mindenben lee vagyok maradva. Hiányoztál, és próbálok képbe kerülni.

    VálaszTörlés
  11. Azt hiszem, én csak az innentől számított 4 bejegyzéshez írtam, de nem fogom visszanézni, mert nem a nyeremény miatt kommentelek. Nagyon szeretem olvasni a blogod, és örülök, hogy valahol elmondhatom a véleményem. Hiába vagyok elfoglalt, lehangolt, ha végigolvasni van időm egy posztot, az a max. félperces, akár 1-2 mondatnyi kommentár igenis belefér. Ennyi jár a munkádért.

    VálaszTörlés
  12. @Piros, tudom, nem kell magyarázkodni, ezt senkitől sem várnám el. :)

    @Miata, Köszönöm hogy így gondolod. <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)