Februári Kedvencek


Habár lassan a március is a végéhez közelít, én most mégis a februári kedvenceimet hoztam el nektek. Az elmúlt két hét picit őrület volt, így csak most került sor ennek a bejegyzésnek a megírására. Februárban sok új kedvencem lett, sőt szinte csak új termékek emelkedtek ki a legrövidebb hónapban. Ha kíváncsiak vagytok rá, miket szerettem a tél utolsó hónapjában, nézzétek meg a teljes bejegyzést. ;)


Testápolás



Februárban már egészen tűrhető volt az idő ezért átváltottam sima testápolóra, mégpedig a Dove Purely Pampering Pisztáciás-Magnóliás illatcsodáját használtam előszeretettel. A tusfürdő és a testápoló is nagy kedvencem, imádom az illatukat. A Testápoló gyorsan beszívódik és jól hidratál, az illata pedig sokáig megmarad a bőrömön. 

Hetente 1-2 alkalommal még használtam a The Body Shop Vanilla Brulee testvajat, egyrészt a csodás illata miatt, másrészt mert nagyon intenzíven hidratál.


Hajápolás-Arcápolás


Februárban a kedvenc hajápolási termékem a Sante Mangóvajas hajbalzsamja volt. Én pakolásnak használtam a Garnier levendulás-vadrózsás samponnal és balzsammal együtt. Isteni az illata és nagyon puha, fényes lett tőle a hajam. Nem tudom, hogy itthon lehet e kapni, a Sante termékeket én eddig csak a Müllerben és a Natúrangyal webshopban láttam. De ha valakit érdekel a bio hajápolás, akkor érdemes utánanézni, mert nem sok ilyen "mindenmentes" balzsam van, amitől ennyire puha és fényes lesz a haj. :) 

A leginkább szeretett arcápolási termékem februárban a Nivea Control Shine arckrém volt. Finom, friss illatú, géles állagú, gyorsan beszívódik, így tökéletes nappali-sminkelés előtti hidratáló. A kifényesedés-gátló hatása is egészen jó, érezhetően kitolta azt az időt, amíg mattító papírt vagy púdert kellett használnom napközben.


Arc-smink


Arc-sminkek tekintetében nem volt valami izgalmas a hónap, nem igazán váltogattam a termékeket, minden nap ugyanazokat használtam. 
A Lancome Blush Subtil palettájában minden megvan az arcsminkhez, ami jelentősen megkönnyítette a reggeli sminkrutint, hiszen nem kellett filóznom, hogy melyik pirosítót és highlightert használjam, minden ott volt egy helyen. Imádom, szeretem ezt a palettát, Itt írtam róla bővebben. :) 

Februárban már valamilyen könnyebb, frissebb BB-re vágytam inkább, a Dream Pure-t nehéznek éreztem és nem is nagyon volt szükségem különösebb fedésre, ezért visszaváltottam a szeretett Maybelline Dream Fresh BB-re. Róla is írtam tesztet, nem is nagyon mennék bele itt, hogy miért szeretem, csak annyit róla, hogy nagyon könnyű, természetes hatású amolyan "a bőröm csak jobb kiadásban" termék. Ha valaki csak egy kicsit egészségesebb, egységesebb bőrt szeretne, maszk hatás nélkül, akkor tökéletes választás. No meg az a 30-as SPF sem rossz. ;)


Szemsmink


Február számomra a nagy szempillanövesztő projekt is volt, mivel már év elején feltűnt, hogy a szempilláim még a szokott gyenge színvonalat sem hozzák, ráadásul minden sminklemosásnál kb. 5 száltól meg is váltam, így muszáj volt valamilyen megoldást találni. Mindenképp bio terméket szerettem volna használni. 
Végül esti használatra az Alverde Koffein szérumot választottam, reggelente pedig a Sante szempillabalzsamot használtam. Utóbbi átlátszó és gyorsan megszáraz a pillákon, így sminkelés előtt is tudom használni. Már egy hét után erősebbnek tűntek a szempilláim és a hullást is megszüntette, így azt hiszem ez a két termék meg is nyerte az abszolút kedvenc címet februárra. :D


A szemöldökfestési rutinom új tagja a Catrice szemöldökceruzája, ami azonnal belopta magát a szívembe, mert egyszerűen tökéletes a színe és annyira praktikus a kis kefével. Én por állagú festékkel kombinálva használom, így nagyon tartós is. Ha szeretnétek írok róla tesztet is. ;)


Paletták közül a Makeup Revolution "What you waiting for?" nevű kompozíciója volt a kedvencem, ami mellett minden más homályba is veszett most. Egyszerűen olyan jól összerakott, jól kihasználható paletta, hogy nem éreztem szükségét annak, hogy mást is használjak mell. Itt írtam róla tesztet. 


A kedvenceim a középső hat szín, amik rózsaszínes-rózsaarany bronzos árnyalatok, illetve az alsó két matt szín tökéletes a mélyítővonal kontúrozására. 


Ajaksmink


Februárban inkább a visszafogottabb, picit nude barackos-rózsaszínes árnyalatokat kedveltem. Elsősorban régi kedvencek kerültek elő, de kettő kifutó szériás Catrice rúzs is nagy szerelmem lett.


A Revlon lip butterek tökéletesek a sietős hétköznapokra és nagyon jól bírják a táskás utaztatást is. Olyan krémesek, hogy nem volt szükséges külön ajakápolóra sem mellettük.


Meglepődve vettem észre, hogy a kedvenc Maybelline rúzsom, bizony erősen fogyóban van. Ritka nálam, ha ennyit használok egy rúzst, de ez a termék szinte észrevétlenül lett az utóbbi évek nagy kedvence. Egy nagyon visszafogott árnyalat és viszonylag semleges is. Szépen csillog, a tartósságával sincs gond, ráadásul igazán táskabarát darab. :)


Színminták: Revlon "Creamsicle"; Catrice "What's AP-ricot?"; "Revlon "Strawberry Shortcake"; Catrice "Yes, We Can-dy!"; Maybelline "Rose Diamonds" és Astor "Catwalk Fuchsia".


Napfényben. 


Körömlakkok


Februárban ők voltak a kedvenc lakkjaim. :) Semmi extra, szerintem mindenki ismeri ezeket az árnyalatokat, lakkokat, de ha valakit érdekel pontos számozás, név, akkor kérdezettek nyugodtan. :)


Vakuval fotózva. 


Parfüm/Kedvenc Kiegészítő-Ruhadarab


A kedvenc parfümöm Katy Perry Royal Revolution illata volt, ami szerintem egy viszonylag semleges illat, így egész évben használható. A kék üveget pedig imádom. :D 

A kedvenc ékszerem februárban ez az ebay-es statement nyaklánc volt. 


 A kedvenc ruhadarabom ez a New Yorker-es bőrnaci volt februárban. 


Kedvenc Yankee Candle illat


 A kedvenc YC illatom a Silver Birch volt, ami egy picit férfias, friss, kicsit füstös aroma és szerintem remekül passzolt a hónaphoz. Kicsit megcsömörlöttm addigra az édes sütiillatoktól, így jól esett valami frisset használni. Egyébként pont most akciós a webshopban. :P 

Kedvenc étel:


Eléggé rákattantam az édesburgonyára, így februárban rengeteg verzióban készítettem el. Az egyik kedvencem a képen látható quinoa-édesburgonya fasírt, amit kókuszzsíron sütöttem meg. Önmagában vagy köretként is szuper, illetve én még a reggeli tükörtojás mellé is szívesen ettem. 

Kedvenc ital: Banános-gyömbéres smoothie

Kedvenc Könyv: Jennifer L. Armentrout - Obszidián

Kedvenc sorozat: Jóbarátok

Kedvenc Film: Kingsman


Egy kis statisztika a blogról:

A legnézettebb bejegyzés februárban: 


Oldalmegjenítések száma a hónapban:

16 276


Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés és hasznosnak találtátok! :) 

Mik voltak a ti kedvenceitek az elmúlt időszakban Az én kedvenceim közül szerettek valamit? :)

Megjegyzések

  1. OMG, az a kaja fantasztikusan néz ki! Éhes lettem! :D

    VálaszTörlés
  2. A Catrice szemöldökformázójára kíváncsi lennék. A Dove tusfürdők pedig még mindig 100%-ig tökéletesek

    VálaszTörlés
  3. A bőrnadrág mostani kollekció? Ha igen, megnézném magamnak élőben a Glamour-napokon, mert a mostani bőrnadrágom igencsak a végét járja már. =(

    VálaszTörlés
  4. Azt a lila Catrice lakkot én is nagyon fontolgattam, de aztán nem vettem meg:(

    VálaszTörlés
  5. Catrice-t én is meg fogom nézni, csak jussak végre el a Müllerbe:)

    VálaszTörlés
  6. Mennyi szépség*-*
    A Dove termékcsaládnak az uborkás változatát nagyon szeretem, főleg a deot.
    Ha a jelenlegi klairs bb-m elfogy én is ezt a Maybelline változatot szeretném, mert annyi jót olvastam már róla.:)


    VálaszTörlés
  7. Éhes vagyok és még éhesebb lettem a kajás képtől :D Az már más kérdés, hogy ehetnék, mert van mit, de nem merek, mert előbb tört le egy darab az egyik fogamból :(

    VálaszTörlés
  8. A Dove testápolók mindig nagyon szuperek.

    VálaszTörlés
  9. Dove testápolót még nem használtam. Majd talán, ha a mostani elfogy. Most Garniernek a fehér flakonosa van. Előtte Neutrogena sarki szedres volt.
    Arctisztítóból a Rossman sajátja van most. A gyümölcs savas zöld tubusos. Hát a DM ugyanilyen terméke szerintem jobb. De most gondolkodom a Garnier narancsárga tubusos gránátalmásásn. Ezek a gyümölcsös dolgok bejöttek az arcomra.
    Alapozóból Catrice mousse típúsú alapozóját nyúzom. A régi szériából. Szeretem.
    Kedvenc parfümöm Avontól a Pur Blanca. Régi szerelem. Középiskolában sokat használtam.
    Ajakra valókból az új ápolóm Labello Soft Rose a kedvencem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)