Catrice "Nude Purism" Trendkiadás


Ismét rémesen lemaradtam a trendkiadások bemutatásával, de igyekszem pótolni mindent. :) Főleg mert az utóbbi két hétben nem volt időm és lehetőségem fotózni, így a bejegyzések sem voltak túl változatosak a blogon. Remélhetőleg ez a hétvége után változik majd. De addig is nézzük meg közelebbről ezt a Catrice kollekciót, ami jövő héttől kapható lesz a Müller üzleteiben. 
 A kollekció színvilága és koncepciója egyértelműen a pasztelles, nude letisztult vonalt képviseli. Kellemes, tavaszi színek, légiesek, természetesek. Egy visszafogott hétköznapi sminkhez tökéletes kellékek vannak ebben a kollekcióban.

 Két négyes paletta érkezik a kínálatba, amik a megszokott Catrice dizájnt kapták. Ha jobban megnézem, akkor két szín azonos a két palettában. A színek kellemesek és ha mindegyikben lenne legalább egy matt árnyalat, akkor egészen jól kihasználható paletták lennének.
A Nevük: "Naked Brown" és "Taupe-ess".


 A kollekció legvonzóbb darabja számomra a Pure Shimmer highlighter. Egyszerűen a minta és a szín is annyira gyönyörű, hogy hiába van több highlighter is a készletemben, rá le kell majd csapnom. :P


 Négy gyönyörű ajakrúzs is helyet kapott a kínálatban, amik engem már a csomagolással is megfogtak. A színek csodás rózsaszínes, mályvás nude árnyalatok. A nevük: "Barely Pink"; "Silky Rose"; Delicate Rosewood" és "Nearly Nude". Ezek közül mindegyik nagyon tetszik, egyet mindenképp szeretnék venni.


Négy lakk tartozik a kollekcióhoz. Ezek eléggé vérszegénynek tűnnek, nekem az ezüstös helyett inkább egy mályvás szín hiányzik. A nevük: "Taupe-less"; "Barely Pink"; "Pure Blue" és "Naked Brown". 


Nekem ebből a kollekcióból egyszerűen hiányzik valami. Egy arckontúr szett vagy pirosító, esetleg tehettek volna bele ajakkontúr ceruzákat a rúzsokhoz. De ez így olyan kevésnek tűnik számomra. Ennek ellenére úgy érzem a highlighter és a rúzsok miatt megéri vetni rá egy pillantást, főleg mert ahogy elnéztem, az elkövetkező kollekciók eléggé vérszegényre sikeredtek. :-/ 

Nektek tetszik ez a trendkiadás? Kinéztetek belőle valamit? :)

Megjegyzések

  1. A rúzsok talán tetszenek, de nem tudom eldönteni így kép alapján. Tényleg hiányosnak tűnik ez a kollekció. :-s

    VálaszTörlés
  2. Nekem már ez a kollekció is vérszegénynek tűnik, valahogy semmi sem fogott meg :/

    VálaszTörlés
  3. Én a legjobban a piirosító hiányát furcsálom, az nem tudom oylan lap darab szokott lenni minden killekcióba.... De azért a highlighter nagyon tetszik. :) Viszont alig 2 hónapja vettem egyet, így reménykedek abban hogy marad a leárazott dobozkára is 1-2. Ott pedig környörtelenül lecsapok rá. :P :D

    VálaszTörlés
  4. Tetszik, de azért jöjjenek legközelebb izgalmasabb színek... Viszont a highlighter WOAH. A mindenféle rózsásvirágosszívecskés cuccokért nem szoktam oda lenni, a barokkos minta néha megfog, de ez a méhsejtcucc nálam mindent visz. Az az egy nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  5. Nálunk már kapni. Egy lakkot hoztam el, mégpedig a Barely Pink nevűt.

    VálaszTörlés
  6. A rúzsok tetszenek régóta szemezek egy világosabb árnyalattal.

    VálaszTörlés
  7. A rúzsok érdekesek. Rossmanban kaphatóak lesznek?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)