Rimmel Salon Pro Nude Collection by Kate Moss Körömlakk Teszt


Egy hónapja nem volt már kifestve a körmöm, mivel néha szeretek nekik adni egy kis szabadságot, hogy megerősödjenek. Szépen meg is nőttek most, ritkán hagyom őket ilyen hosszúra nőni. 
A szünetnek a Rimmel Nude Collection by Kate Moss lakkjával vetettem véget. Róla olvashattok ebben a bejegyzésben. :) 



Még nem volt szerencsém a Salon Pro vonal lakkjaihoz, de egyébként szeretem a Rimmel lakkokat, most is több darab lapul a gyűjteményemben. A Nude kollekcióból a "128 Mistify Me" árnyalat került hozzám. 
Pár hete Meánál láttam már ezt a lakkot, de akkor nem igazán tetszett, nem tudtam elképzelni magamon ezt a színt. 
A duci üveggel és kupakkal nekem nem volt gondom, a Catrice lakkokkal már megszoktam ezt. 


Az ecset lekerekített és eléggé sok festéket vesz fel, szóval egy kicsit trükközni kell a felkenésnél. Egyébként nagyon szépen lehet dolgozni vele, még én sem maszatoltam össze magam, pedig tudjátok, hogy mennyire ügyetlen lakkozó vagyok. :D 
Már egy rétegben teljes fedést kaptam alak és fedőlakk nélkül, de megszokásból felkentem a 2, rétegeket is. 


A színe továbbra sem tetszik magamon, szerintem az én bőrtónusomhoz annyira nem passzol ez a szürkés-barnás taupe árnyalat. 


A lakk egyébként nagyon gyorsan szárad az első réteg körülbelül 20 másodperc alatt teljesen megszáradt és a második rétegnek sem kellett több pár percnél. 


Egyébként egy szuper őszi nude árnyalat szerintem, akár különböző mintákhoz is el tudnám képzelni alapszínnek. 


A tartósságát tekintve szuper, sőt kiemelkedően jó. 5 napig viseltem és egyáltalán nem pattogott le, pedig ahogy említettem nem kentem rá sem alap sem fedőlakkot. 


Viszont a fényességéből már a második napon jelentősen veszített, de szerintem ezen lehet segíteni egy jó top coattal. 


Amit még megfigyeltem, hogy körülbelül a 3-4. napon egy picit karcos lett a felülete, de ez annak is betudható, hogy ezen a héten rajzoltam, festettem, takarítottam, szóval tényleg próbára volt téve a lakk tartóssága. :) 


Ha valaki nem rajong a rózsaszínes-sárgás-barackos nude lakkokért akkor ez egy jó alternatíva lehet. 


Illetve szerintem szuper sulis-munkahelyi árnyalat. 


A minősége engem 100%-ban meggyőzött. Szerintem fogok belőle venni több árnyalatot a Glamour Napokon. :)


Összegzés: Az ecsete szuper, a formula zseniális, hiszen nagyon szépen fed már egy rétegben is, gyorsan szárad és nagyon tartós. Tökéletes választás azoknak akiknek nincs kedve/ideje 2 naponta lakkozni. A színe nekem személy szerint nem tetszik magamon, de alapszínnek egy mintához tökéletes. :)

Értékelés: 5/4,5 

Fél pontot vontam le a színe miatt, egyébként azt kell hogy mondjam jó hosszú ideje nem találkoztam ennyire jó minőségű lakkal és 100%-ban ajánlani tudom csak, hogy akár kuponnal szerezzetek be belőle. :)

*A terméket tesztelésre kaptam a Coty Kft. jóvoltából, de ez nem befolyásolta a véleményemet.

Ti kedvelitek a Rimmel lakkokat? Próbáltatok már valamilyen színt ebből a kollekcióból? :) 

Megjegyzések

  1. Hmm, imádom a Rimmel lakkokat és most ennek a színe is nagyon megtetszett! :)

    VálaszTörlés
  2. Ú, a színe olyan, mint egy jó nagy adag tejeskávé - naná, hogy a kávéra asszociálok, jellemző :D
    A tartóssága pedig wow, én nagyjából másfél nap alatt amortizálom le a lakkokat sima irodai munkával, köszönöm, hogy a látóterembe helyezted ezt a kollekciót! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  3. Renivel egyetértek, nekem is egyből a tejeskávé jutott eszembe róla a képek láttán! :D
    Meg fogom lesni a dm-ben, köszi a tippet!:)

    VálaszTörlés
  4. Nekem a habos kakaó barnája jutott róla eszembe, olyan szelíd, édes kis árnyalat, és tényleg sok mintázott manikűrnek jó alapja lehet a könnyed kezelhetőség, jó fedés, gyors száradás miatt. Szinte sajnálom, hogy az utóbbi hetekben fullra betáraztam már nude lakkokból, Moyra, Catrice, Miss Sporty, a régi készletemmel együtt egy új vendég már nem fér be a fiókomba, legalábbis keményített szívvel igyekszem ezt hinni! :D :D
    Azért csorog érte a nyálam rendesen! :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem jól mutat a körmeiden. És a hosszát is mindig így kellene meghagynod!
    (Marika)

    VálaszTörlés
  6. Van most nud lakkok. Viszont próbálom fejben tartani. Ha fogy ami van, mindenképp megnézem.

    VálaszTörlés
  7. Nekem nem annyira jön be ez a szín, lehet azért, mert nekem is ilyen világos bőröm van és valóban ehhez talán nem pont ez a nude árnyalat passzol a legjobban. De amúgy nekem is akad Salon Pro lakkom és én is meg vagyok vele elégedve teljesen, szóval úgy néz ki jók ezek a lakkok :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)