Haul - Glamour Napok, Ebay, Pupa, Milani, Second Hand Holmik


 Múlt hét elején és már a hétvégén is, melegében, frissen elárasztották a magyar blogvilágot a Glamour Napok zsákmányait bemutató bejegyzések. Emiatt is és a rossz fényviszonyok miatt vártam a bejegyzés és a szerzemények lefotózásával, mert szerintem nem vagyok vele egyedül, hogy kifejezetten idegesít, ha minden második blogon ezt látom több napon át. :D Mostanra talán lecsengett az "őrület" így nagyobb kedvvvel írtam meg ezt a posztot, amiben a kuponos szerzemények mellett néhány ebayes kincs és őszi holmi is helyet kapott, sőt egy kis újítás is, mégpedig second hand holmik formájában, igaz rendhagyó módon. :) 
Ha kíváncsiak vagytok rá, miket szereztem be mostanában, tudjátok mit kell tennetek! :) 


 Ruha fronton összesen egy kupont használtam fel, mert habár csütörtökön kora délután indultam hadjáratra, mégis nagy tömeg fogadott a ruhaüzletekben, ráadásul nem is kifejezetten éreztem úgy, hogy néhány holmi esetében megérné az a 20%. 

Poncsót szerettem volna venni, de iszonyúan fel vannak árazva ezek a darabok, így végül lemondtam róluk. Ti mit gondoltok erről? Megérik a 8-10 ezer Forint körüli összeget. Mert én igazán mutatós darabokat legjobb esetben is ennyiért láttam csak. 

Basic felsőket általában a Zarában vagy a Tally Weijl-ben szoktam vásárolni. Ár-érték-minőség arányban számomra ők a legszimpatikusabbak.


 Basic felső
Zara
1990Ft 

Nagyon kényelmes, bő darab, az anyaga nagyon kellemes.


 Tetszik a hosszabb hátsó rész.


 Nagyon kedvelem a Zara organikus pamut holmijait. :)


 Basic felső
Zara
1790Ft 

Van már egy hosszabb ujjú sötétpiros Zara basic felsőm, de annyira szerethető ez az árnyalat, hogy kardigánok és zakó alá be kellett szereznem ezt a bordó rövid ujjú darabot is.


 Szintén organikus pamut.


 Nagyon tetszik a dekoltázsa. Ez a márka Basic darabjaira jellemző megoldás.


 40denes Harsinya két darabos
H&M
2000Ft -20% 

Harisnyát legtöbbször kuponnal szoktam venni. Ezúttal egy fekete és egy sötétszürke párost választottam. Igazi alapdarabok. Ráadásul ritkán jutnak el a leárazásig, így ez a legjobb mód arra, hogy akciósan szerezzük be. :)


 Slipon
 Weide 
5000Ft 

Még a Glamour Napok előtt szereztem be ezt a sötétbordó kigyóbőr mintás slipont egy kis noname butikban. A H&M-ben láttam még bordó slipont, de az jóval drágább volt, ha jól emlékszem 6-8000Ft körül árulták és minőség szempontjából hagyott némi kívánnivalót maga után. 
Ez a darab igazán masszív és kényelmes ráadásul sokkal jobban tetszik mint a Bershka-H&M tucat cipellői, amik minden 2. emberen szembe jönnek. 

Néhányszor fel tudtam venni, még a monszun évszak beköszönte előtt és remélem, hogy lesz még 15 fok fölötti hőmérséklet, hogy tavasz előtt is hordhassam. :)


 Táska 
Ebay

Szerettem volna egy színes, de sötétebb tónusú táskát a szürke őszi-téli napokra. Persze a valóságban nem ennyire masszív mint a képen, de munkába tökéletes, oda egyébként sem szívesen hordok magammal drágább táskát. :)


 Most jön a vicces rész. Imádom nézegetni azokat a Haul posztokat, amikor valaki turiban, second hand üzletekben vásárol. De bevallom én SOHA egyetlen egyszer sem találtam magamnak semmit a Háda üzletekben. Ha valami tetszett, akkor tuti, hogy nem az én méretem volt. Sőt néha kifejezetten feldühítem magam ezen, ha találok egy ruhát ami tetszik és nem az én méretem. Plusz bevallom az állam is leesett, hogy milyen árak vannak mostanában a Hádában. oO

De néha előfordul, hogy másodkézből kerülnek hozzám ruhák, ugyanis a nővéremmel megegyezik a méretünk, így szoktunk cserélgetni. Ráadásul ő elég gyakran lecseréli a ruhatárát, így legtöbbször 1-2 alkalommal hordott holmikat kapok tőle. (Szerencsés dög vagyok, tudom. :D) 

A képen látható sötétszürke poncsót ő tervezte és varrta körülbelül egy óra alatt. Hát, nem zseniális? :D Összesen egyszer viselte és most hozzám került további megőrzésre. :)


 Dzseki 
Mango Sportswear

Szintén egy olyan darab ami csak 2-3 alkalommal volt viselve. Kényelmes és az anyaga-bélése miatt elég meleg is. :)


 Poncsó
Noname márka
 
Még egy, ezúttal egy aztékmintás. Könnyed anyaga van, simán fel lehet venni akár egy bőrdzseki fölé is :) Vagy oversize sálnak is lehet hordani, kigombolva. 


 Kockás ing
H&M 

Ez egy vicces sztori, mert anno együtt vettük ezt az inget, de utolsó volt belőle méretben, így átengedtem a tesómnak. Most pedig hozzám került. :)


 Nagyon kellemes anyag van. Én legtöbbször póló fölé szeretem hordani a kockás ingeket. :)


 Lovaglócsizma
Penelope  Chilvers

Mindketten imádjuk a lovaglócsizma stílusú lábbeliket. Ez a darab Katalin hercegnő kedvenc márkája. Itt találhattok róla egy cikket. 
Nagyon klassz oldal egyébként, ha valaki kedveli a hercegnő stílusát. :)

Nálam általában problémát okoz az, hogy a legtöbb csizma túl bő a vádlimra és a bokámra, de ez a darab tökéletesen passzol. Plusz meseszép! :) 


 Szóval idén már csizmát sem kell vennem. :D


 Magassarkú 
Olaszországból 

Mindig is tetszett ez a cipellő. Szuper, hogy barna és fekete, így nagyon jól variálható különböző táskákkal. Ráadásul nagyon kényelmes, még a magas sarok ellenére is. A tesóm szó szerint eszi a cipőket, nem tudom mit csinál velük, de sokáig nem bírják a gyűrődést. :D De nálam jó helyre került, azt hiszem. :)


 Szintén megőrzésre került hozzám ez az oversize sál is. :) Már viseltem a csíkos Zara felsővel.


 Leopárdmintás sál - Mango 
Cicás sál - Ebay 
380Ft
A leopármintás sál is a tesómtól örökölt darab, a cicásat pedig úgy rendeltem és imádom. Nagyon kellemes az agyaga és teljesen olyan mint az ebay képen.  Kevesebb mint 400 Forintért megérte, főleg mert magyar webshopban 2000 Forintért láttam ugyanezt. :D


 Statement nyaklánc 

Szintén egy jól sikerült rendelés volt, igaz közel 1,5 hónapot kellett várnom rá, de megérte. :) 


 Olyan darab, ami szerintem egész évben hordható. :)


 Most pedig következzen pár drogériás kincs. A nagy részüket kuponnal vettem, de vannak kivételek is. :)


 Szerintem a sminkes-drogériás dolgok érik meg legjobban a kuponos őrületeket. Én magam is betáraztam mosószerből, mosogatógép tablettából, légfrissítőből, stb. :D De ha nem bánjátok, ezeket nem raktam bele a posztba, mert nekem egy kicsit furán hatnának a ruhák és sminkcuccok között. 
Ha valaki olyan blogot ír, ahol szó esik háztartásról is, akkor szuper. De sok instagram és blog posztnál nekem az volt az érzésem, hogy inkább a vásárolt holmik mennyiségének a növelése volt a cél, a fíling kedvéért. :D Szóval, ha nem gond, én nem zengenék most ódákat a különféle öblítőkről és az ebben az évtizedben még kitartó fogkrém mennyiségről. :D (Én is vettem hármat, tökre megérte :D)


 Tehát, véleményem szerint a drogériákban megéri felhasználni a kuponokat, legyen szó háztartásról vagy szépségápolásról. Komoly ezreket lehet spórolni velük, ami egy okos háziasszonynak, fiatal nőnek bizony jól jön. :) Én azt hiszem, most elég átgondoltan vásároltam, két kivétellel csak olyan darabokat vettem meg, amiket előre kinéztem és amikre tényleg szükségem is volt. :)


 Kihasználtam a Milani Webshop 20%-os kuponkódját is, így első találkozásom során a Luminoso pirosítóval, egy szemöldökformázóval és egy szemhéjalappal kötöttem ismeretséget. 
(Elnézést, amiért nem a csomagolásukban fotóztam le őket, de amikor megérkeztek, egyszerűen semmi fény nem volt a fotózáshoz és nem bírtam kivárni, hogy szemrevételezhessem őket. Ráadásul tesztet is jobb szeretek írni néhány használat után. :) Melyikről szeretnétek elsőként tesztet? :)


 Kiváltottam a 75 pontos DM Rimmel csomagot is. A spirált szerintem ki fogom sorsolni egy villámjáték keretein belül, mert túl sok szempillaspirál vár elhasználásra nálam. :)


 Még a Glamour Napok előtt szereztem be végösszeg kuponnal ezt az Alverde szérumot, amiről nagyon jó dolgokat olvastam Áginál. :) A műtétem után pedig csak natúrkozmetikumat használok arcápolásra. :) Hamarosan én is írok róla majd tapasztalatokat. :) 

A CadeaVera mattító lapocskákat a Müllerben szereztem be, szintén kuponnal több aprósággal együtt. :)


 Szintén kuponnal vásároltam ezt a Gliss Kur hajápoló olajat. Sok jót olvastam róla és most, hogy hideg az idő, vissza kell térnem a hajszárításra, így a szokásos házi készítésű és hajmosás közbeni hajpakolások mellé még úgy éreztem, kell valami extra ápolás a hajamnak. :)


 A Maybelline 50%-os kupont a Master Precise tusra használtam fel, mivel a sietős reggeleken, szívesebben használok ilyet, mint a zselés testvérkéjét. :) 

A Rossmann kuponnal a Catrice szemöldökceruzámat vásároltam újra. Általában egyszerre 2-3 terméket használok a szemöldököm formázására és a sminkes rutinomból ez tart a leghosszabb ideig, annak ellenére, hogy körülbelül csak minden 2. nap sikerül szépen kiemelnem a szemöldököm. 
De már megszoktam hogy a testemből kinövő hajak és szőrök általában nem hajlandóak semmiféle együttműködésre (haj, szempilla, illetve gyantázás epilálás kizárva) szóval nem sírok. :D 


 A Lovely lakk volt az egyik oylan termék, ami csak úgy becsúszott. Az új limitált kiadás része, vagyis ahogy a Lovely-t ismerem, egészen tavaszig ott csücsül majd a displayen. :D Hamarosan lesz róla bejegyzés. :) 

A Catrice lakk még Glamour Napok előtt jött velem haza, mert kívánságlistás volt egy lilás-bordós bogyószínű lakk. :)


 Az utolsó vásárolt termék, szintén egy (fogalmazzunk úgy) jól átgondolt impulzusvásárlás volt. Értsd: Kell ez nekem? Naná, hogy kell. :D

A Pupa termékekre is 20% kedvezmény volt, így hamar lemondtam a kinézett Black Cherry és Fearless Milani rúzsokról és úgy döntöttem, inkább a Pupa kínálatából lepem meg magam egy őszi darabbal. :)


 Plusz a kedves eladólány felismert a nyári vásárlásom után és rábeszélt, (annyira azért nem kellett, győzködni :D) hogy váltsam ki a törzsvásárlói kártyát. Így azonnal öt termékminta is landolt a cuki kis piros táskámban. :)


 A választott rúzs az I'm vonal egyik árnyalata, még pedig egy új szín. Épp előző nap rakták ki.


 Ha jól emlékszem az árnyalat neve Rouge Noir. (Sajnos nincs most kéznél, hogy megleshessem, de utána fogok nézni.) Elsőre nagyon sötétnek tűnik, de valójában inkább egy mély bogyószín, ami nagyon jól építhető, így sötét szederszínből kreálhatunk alvadt vér árnyalatú ajkakat is. :)


Egy rétegben, így fest. Ugye nem is olyan sötét? 

Az ára 2590Ft, de ebből még lejött 20% kedvezmény, ami szerintem nagyon korrekt ár egy jó rúzsért. Most tesztelgetem még, de hamarosan lesz róla bejegyzés. :) 

Ezek voltak tehát az én Glamopur Napi és egyéb szerzeményeim. :) 

Remélem hasznosnak-érdekesnek találtátok ezt a posztot. :) Az örökölt holmikkal kapcsolatban még bizonytalan vagyok, hogy mennyire hasznos megmutatni őket, de végülis ha valaki turkálóból vett holmit mutat be, az is hasonló értékű, hiszen fellelhetőséget-linket nem tud hozzá adni, mert egyedi darabról van szó, maximum ötletet lehet meríteni az ilyen jelelgű zsákmányokból. De remélem, hogy hasznos volt a poszt. :) 

Most ti jöttök! ;) Mit vettetek a Glamour Napokon? (Mint mindig most is szívesen várom a haul posztok linkjeit!) Szoktatok családon belül vagy barátnőkkel ruhát cserélgetni? :) Miről látnátok tesztet legszívesebben? :)

Megjegyzések

  1. A Milani szemhéjalapról vagy a Luminosóról szívesen látnék tesztet, az izgat a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  2. Te is szuper dolgokat vettél! :)
    A csizma gyönyörű! *-*
    Én a nővéremmel szoktam, oda-vissza megy a cserélgetés. :)
    A szemöldökformázó nagyon érdekel milyen!
    http://norahsweetthings.blogspot.hu/2015/10/glamour-napos-szerzemenyek-2015.html ez az enyém :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a linket, már megyek is megnézni! ^^

      Törlés
  3. Mennyi csodaszép dolgot vásároltál! Csak ámulok és bámulok! Igen ez a baj a turis dolgokkal, ennek ellenére én imádok turizni. Kincsekre lehet bukkanni, amikkel tuti nem mész szembe az utcán. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én inkább a hangulatát szeretem, mert sosem találok magamnak semmit. :D

      Törlés
  4. Pupa rúzs *.*
    A Zara bordó felső tetszik még nagyon, illetve kíváncsi vagyok a Milani pirosító és a körömlakkok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétvégén megpróbálom lefotózni a rúzst a teszthez. :) Csak előtte ki akartam próbálni élesben is. :)

      Törlés
  5. Hárman vagyunk lányok, 1-1 év különbséggel :). Gyerekkorunk óta megy a csere-bere, sőt arra is volt már példa, hogy ha turiban olyat találtunk, ami a másiknak tetszene nem hagytuk ott. Glamour- és persze Joy- napokon én nagy ívben kerülöm a kuponokat beváltó boltokat. Sem időm, sem kedvem, sem türelmem tülekedni, órákig sorban állni.
    Ja: a Pupa rúzs mesés! Használd egészséggel! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon aranyos. :) Mi tinikorom óta cserélgetünk, mert köztünk viszonylag nagy korkülönbség van. :D

      Törlés
  6. Az a rúzs!!! O.o
    Azt hiszem a következő pesti utam valahogy VÉLETLENÜL egy márkabolton fog keresztül menni...:D
    Mondjuk nekem most kicsit bűntudatom van...nem rúzsozhatok, és hét darab rúzst sikerült beszereznem - mondjuk azok olyanok, amiknek még a kedvezményes árát is csak azért adtam ki rájuk, mert még maradt a ballagási pénzemből, ha keresni fogok, esélytelen, hogy ilyenekre ennyit költsek...bármennyire jók, és megérik, vannak fontosabb dolgok is...illetve lesznek...(vagyis ez most konkrétan a maxfactor lipfinity folyékony ajakrúzsa, és az yves rocher professzionális ajakrúzsa...a többi rúzs olyan, amit teljes áron is megvettem volna - illetve vettem más árnyalatban már belőlük - szóval ott meg azért kellett a kupon...:D)
    De lassan megőrülök már, hogy nem használhatom őket...komolyan...itt vannak kipakolva elém az asztalra szépen sorba, és minden nap fájdítom velük a szívem - illetve gyönyörködöm bennük...:D

    Ja meg amiért kimondottan indultam, az a bordó szemfesték (vagyis a color tattoo) - mint minden évben xD - de Rossmannban alig volt maybelline termék úgy általánosságban, a DM-ben meg inkább pótoltam a vízálló spirálomat (ott lett volna belőle, csak ott spirál is volt, és úgy gondoltam az sokkal hasznosabb most...)
    Viszont vettem új tust én is (Rimmel gél állagú), dee....őszintén szólva már kinéztem, hogy Maybelline lesz az utódja - valahogy ez a Rimmelnek nem igazán jött most össze na...(szóval lehet még évekig fogok szemezni azzal a szerencsétlen bordó szemfestékkel...xD).

    És én is kiváltottam ugyanezt a neszeszert...Én annyira örültem neki...pont fogytán van az ugyanilyen spirálom, és én imádtam...a körömlakk meg olyan, mint a kedvenc maxfactor lakkom (vagyis minőségre nyilván nem, de az árnyalat egyezik...:D), neszeszerből sose elég...szóval engem teljesen lekapott a lábamról!!! :D
    (Bár a cipzár első körben majdnem a kezemben maradt...rendesen elhajlítottam...más is járt így, vagy csak én vagyok ez a nagyon ügyes?:O)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem azt a CT-t, érdemes megvenni. Tavaly ősszel és télen szinte minden héten felkentem legalább egyszer, szóval tényleg megérte. :) Ráadásul az állaga sem változott tavaly óta. :)

      Törlés
  7. A cipellőt imádom *-* A Lovely új körömlakkjait én is fogom csekkolni közelebbről is :D A Maybelline filces tusa pedig számomra elég nagy csalódás volt, nem fogott túl sokáig szép feketén, annak ellenére, hogy mindig fejjel lefelé tároltam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevés filces tus tart ki sokáig. Nekem eddig csak a Manhattan és a Catrice vált be.

      Törlés
  8. A Pupa rúzst már láttam instán, és aaah, nagyon szép, legalább egy sminkes szelfit megérne:D Én most egy darabig sötétlila/bordó/stb rúzst tuti nem veszek - haha, mondom most, aztán már látom a késő őszi/téli limitált kiadásokkor magamat (khm Catrice FALLosophy...).
    Szerintem hacsak nem drágább ruhadarabról van szó (kabát, cipő, ilyesmi), egyáltalán nem éri meg az a 20%; leárazásokkor sokkal jobb árak vannak. Kivéve persze, ha valaki mindenáron a trendekhez akarja tartani magát, mert akkor persze nem lehet addig várni. Ellentétben a drogériás kuponokkal.

    Épp most elég sok ebayes cuccra várok; telefontok, ékszerek, memóriakártya a telefonomba, és legfőképp egy pár cipő. Aztán karácsonyig nem veszek semmit:D

    VálaszTörlés
  9. Fu, szuper dolgokat szereztél be, ez a lovaglócsizma tényleg csodaszép :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem is jó dolgokat vettél, illetve kaptál. Az azték mintás poncsót kivéve minden tetszik.
    Kozmetikumokat vettem csak Glamour napokon. Azt viszont jól átgondolva. Felírtam papírra, hogy mit szeretnék, abból kihúztam azt ami nem kell vagy ráér Joy napokon. Így maradt sampon , balzsam, hajlakk, hajhab, spirál, és arckrém, meg átlátszó körömlakk. Egyedül Essence körömmatrica volt random, de kuponos vásárlás. H&M, C&A kuponokon gyerekruhákat vettem ahogy akartam. Három nadrágot, egy dínós polót, kapucnis pulcsit, zoknikat és a legkeresettebet: kisfiú harisnyát. Joy napokon szeretnék tust venni, korrektort, meg Garnier Pur Active arctisztítót. Sampon és balzsamot valószínűleg veszek megint. Alapozóm van egy bontatlan tégely a Catrice kiárusításból tavaszról. Azon gondolkodom, hogy esetleg vegyek-e pluszba spirált. Esetleg egy szép arany vagy ezüst lakkot. Azok most nincsenek.
    Farmerokra van szükségem, legalább kettőtre. A képzeletbeli listámon a talán kategóriában van még egy szép bézs, drapp vagy szürke pulcsi, két harisnya, legings. H&M-ben láttam szép pulcsikat. Az már más kérdés, hogy mi lesz belőle. Tus, korrektor és arctisztító az fix.
    Ami a turkálós és second hand holmikat illeti:
    Mikor sulis voltam, nővéremmel mi is cserélgettünk. Kevés ruhám volt, így jó volt néha " újban" lenni. Szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló.
    Turiban van, hogy találok, van mikor nem. Tavaly mutattál egy csíkos felsőt, ahhoz hasonlót találtam turiban. Az enyémben szélesebbek voltak a csíkok. Egy olyan pink--vagy inkább magenta-- színű garbót, aminek szétgombolható a nyaka gallérnak és a kézelő résznél is gombos. Viszont a legnagyobb fogásom most szeptemberben volt. Egy fekete H&M skater ruha és PONT jó!! mivel kilóra adták kb 400 forint volt. Van egy fekete, masnis Clanks balerínám. Azt is ott vettem három éve.
    Azt viszont én is észre vettem, hogy bizony sokszor irreális árak vannak kint.

    VálaszTörlés
  11. Huh mindegyik nagyon szuper :) Az a poncsó, az a rúzs és így tovább :) Tényleg szerencsés vagy egyébként a nővéreddel! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)