Yankee Candle Haul+Vélemény


A december, a tél és a karácsony közeledtével ismét erős késztetést éreztem, hogy beszerezzek néhány télies-karácsonyi Yankee Candle illatot. Ezt rövid mérlegelés után meg is tettem, hiszen az új illatok mellett sok régi kedvenc is várta, hogy ismét a virtuális kosaramban landoljanak. Így végül az tavalyi év és az elmúlt évek legnagyobb kedvenceit választottam az újdonságok mellé. 
Ebben a bejegyzésben ezekről szeretnék egy kicsit bővebben írni, hiszen karácsony előtt biztosan sokan tervezitek, hogy rendeltek pár illatot. :) 


Egyszerre átlagosan 8-10 illatot szoktam rendelni. Valószínű, hogy decemberben lesz még egy rendelésem, hiszen van még jópár téli-karácsonyi illat amit nagyon szeretek. 


Az újonnan megjelent illatok közül ötöt rendeltem meg. Összesen hat új illat érkezett. A Sparkling Cinnamon még győzött meg teljesen. Füstölőben sem kedvelem a fahéj illatot. 



"A csillogó, havas fenyők természetes és friss illata."

Ez egy nagyon friss, igazán télies illat. Egyértelműen a fenyőillat dominál, de egyáltalán nem wc illatosító jellegű. Nagyon valódi, nagyon természetes illat, nem az a mű, mesterséges fenyőillat. Érezni az édeskés gyantaillatot is, és szerintem van egy nagyon kellemes krémessége-púderessége is. 
Ezt az illatot azoknak ajánlanám akik nem kedvelik a gyümölcsös-édes émelyítő vagy túl harsány illatokat. Valamint azok számára is ideális akik műfenyővel karácsonyoznak, hiszen ez visszaad egy kicsit az igazi fenyőfa hangulatából. :) 




"A téli napsugarak által melegített, de még fagyos levelek ropogós illata a hóborította fákon."

Ez az illat feladta a leckét, mert nagyon nehéz körülírni. E tekintetben egy kicsit a Lake Sunsetre vagy épp a Pink Sandsre emlékeztet. Édes, de egyben friss illat, közben van benne egy kis pézsmás füstösség is. Nagyon kellemes, habár nem kifejezetten karácsonyi, én szerintem majd valamikor januárban fogom élesben is kipróbálni.  
Azoknak ajánlanám, akik kedvelik a különleges, behatárolhatatlan illatokat. 



"Tiszta, téli illat, ami a fagyos napok és a meleg öltözet időszakát eleveníti fel. Egy hideg aroma csipetnyi citrussal és a frissen mosott vászon illatával keverve."

Képzeld magad elé, ahogy a meleg, frissen mosott téli ruháidban elindulsz a friss, ropogós hóban egy téli sétára. Nekem ez ugrott be kapásból az illatról. Elsőre egy nagyon kellemes öblítőre emlékeztet, de van benne valami édes aroma is. Ugyanakkor nagyon friss, mintha egy havas napon beszippantanánk a hideg levegőt. 
Azoknak ajánlanám, akik a kedvelik az olyan illatokat mint a Fluffy Towels vagy a Clean Cotton. 



"Gyömbér, szegfűszeg és narancs enyhén fás aromája a kandallóban ropogó tűz és a mellette elfogyasztott forró ital emlékét idézi fel."

Most nagyon ki fogtok nevetni de ennek a viasznak teljesen, egy az egyben olyan illata van mint a cicámnak, Puszedlinek. :D De tényleg!
Én ezt sem nevezném kifejezetten karácsonyi illatnak, inkább télinek. A füstös aroma nagyon domináns, de a fent említett fűszereket külön-külön nem tudom beazonosítani. Nagyon kellemes illat, egy olyan igazi hideg téli estére való, amikor bebújunk a meleg takaró alá egy bögre forró teával vagy kakaóval, hogy karácsonyi filmeket nézzünk. :) Azoknak ajánlanám, akik kedvelik a füstösebb aromákat. 



"Vaníliás krémágyon elhelyezett friss bogyós gyümölcsök ínycsiklandó aromája."

Első pillanatban a friss, ropogós bogyós gyümölcsök aromáját lehet érezni, de ott bujkál mögötte egy kis huncut, édeskés krémesség is. Friss, gyümölcsös illat, de mégis van benne valami karácsonyi hangulat.  Az új illatok közül ezt tudok leginkább karácsonyinak nevezni. 
Ezt azoknak ajánlanám, akik télen is inkább a gyümölcsösebb illatokat kedvelik. 



"Az édes, cukrozott gyümölcsök hagyományosan ünnepi illata." 

Minden évben elmondom, így idén is, hogy ez a legkedvesebb karácsonyi illatom és a nevéhez hűen mindig 24-én este olvasztom fel először. Ugyanis a viaszok közül ez az egyik legtartósabb illat, nálam több mint egy hétig napi olvasztás mellett érződik az illata. 
Egy nagyon különleges illat, mert egyértelműen gyümölcsös, de van benne valami extra, valami plusz amitől igazán karácsonyi lesz. Szerintem ez tipikusan az az illat, amivel senki sem lőhet mellé, annyira kellemes és ünnepi és még sorolhatnám. Ha csak egy illatot ajánlhatnék karácsonyra, akkor ő lenne az. 



"Egyenesen a konyha szívéből… a fűszerek és édességek egyedülálló keveréke, mely felejthetetlen ünnepi pillanatokat hoz el otthonába."

Ha a karácsonynak van illata, akkor ez az. Narancs, mézeskalács, tea, forralt bor, fűszerek, édes, krémes, gyümölcsös. Egyszerűen isteni. Mióta kijöttek vele Yankee-ék az egyik kedvenc karácsonyi illatom lett. Általában a karácsonyt megelőző napokban szoktak használni, mert igazán ünnepi hangulatot varázsol a házba, főleg mert nagyon intenzív illatról van szó. Kis lakásba, vagy kisebb helységbe én darabolva ajánlanám csak. Akik kedvelik a fűszeresebb, ugyanakkor gyümölcsös és édes, tehát összetett illatokat, azok nem fognak csalódni benne. :) 



"Egy varázslatos karácsonyi hely, ahol az álmok borsmentából és édes sütikből készülnek vaníliás cukormázzal."

Ismét egy nagyon komplex, különleges illat. Abszolút karácsonyi-téli hangulatú. Édeskés, krémes, olyan mint egy finom cukormáz. Utána kibontakozik benne egy kis bormentás aroma is, ami nagyon kellemessé teszi. Nem az a gej édes illat, így azoknak is bátran ajánlom, akik nem kedvelik a töményen édes aromákat.  



"Egy tökéletesen ínyenc édesség égetett cukorral, tengeri sóval és lágy vaníliás karamellel."

Ő kakukktojás, hiszen egy őszi kollekcióval került be a kínálatba. Ennek ellenére én ősztől egészen tavaszig szívesen használom. Nagyon autentikus, abszolút olyan az illata, mint a sós karamell szósznak. Érezni benne a pirított cukor kesernyésségét, a sótól egy picit harsányabb, ugyanakkor én érzek benne egy kis étcsokoládés mélységet is, habár ezt inkább a második olvasztásnál lehet felfedezni. 
Ez bizony egy nagyon intenzív, nagyon tömény, nagy teret uraló aroma, így ha csak egy-egy szobába szánjuk, akkor érdemes ezt is darabolni. 
Édesség imádók és a karamell szerelmesei nem fognak tudni betelni vele. Viszont aki nem szereti a tömény édes illatokat, akkor annak nem lesz a kedvence. 



" Fagyos vörös áfonya üdítően édes és jellegzetesen fanyar aromája."

Ez az egyik kedvenc téli gyümölcsös illatom. Ezért is kerül majd be a nyereményjáték meglepi csomagjába, mert ez egy olyan illat, ami szerintem mindenkinek tetszik. 
Elsőre savanykás-fanyar, van benne egy kis füstös aroma, mint amikor a havas időben érezzük a távolban füstölgő kéményeket egy hideg téli napon. Ugyanakkor nagyon friss, én érzek benne egy kis fenyős aromát is. Egy egészen pici, kellemes, simogató édesség is rejtőzik benne így igazán karácsonyi illat. 
Tökéletes azoknak, akik télen is inkább a gyümölcsös illatokat kedvelik, de már picit unják a narancsos változatokat. 

 
Remélem, hogy hasznosnak és érdekesnek találtátok ezt a posztot és tudtam segíteni azoknak, akik épp Yankee Candle rendelés előtt állnak, de még nem tudtak választani. :) 

Próbáltátok már valamelyik illatot? Rendeltek tőlük gyertyát vagy tartot karácsonyra? :)

Megjegyzések

  1. Szuper poszt. Szinte éreztem az illatokat ahogy körülírtad őket.
    Én még nem próbáltam tőlük soha semmit, de most meghozutad nagyon a kedvem. :)

    VálaszTörlés
  2. Na jó, elmegyek azért a Winter Glowért! :D Nagyon érdekelt ez az illat, de nem igazán tudtam behatárolni a leírás alapján, de ha olyan, mint a Lake Sunset, akkor a szobámban a helye. :)

    VálaszTörlés
  3. Mindig meghozod a kedvem hogy vegyek egy nagy csomaggal, de az az egy szerencse, hogy elég messze van a Dohány utcai bolt. Rendelni nem mernék, csak azt, amit igazából már ismerek régebbről, és talán a gyümölcsösökből valamelyiket. Volt egy kedvencem, sajnos nem emlékszem a nevére, csak arra hogy narancsos-szegfűszeges volt, és olyan sokáig kitartott az illata. Végül a vásárlás után olyan kis büszke voltam magamra, hogy az nem igaz, hogy micsoda jó illatot választottam a kínálatból és hogy hú de tudom mit kell választani. :D Pedig biztosan le vagyok maradva Yankee Candle fronton, tekintve, hogy eddig kb. 4 tartom volt összesen, plusz a cseresznyés illatú rendes mécsesek.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon szeretem a Yankees írásaidat, remekül át tudod adni az illatok lényegét. :) Ezek közül legnagyobb meglepetésemre nekem a Berry Trifle lett a favorit, pedig amikor kiderült hogy milyen téli illatok lesznek én a leírás alapján egyből kiválasztottam kedvencnek a Cosy by the fire-t, de a téli illatok közül az csak a második helyre tudott befutni. Most éppen a Bundle up van az égetőben, ez is fincsi, de nem katarzis. :) Mindenesetre szerintem idén izmosabb illatokat hoztak ki a karácsonyi szezonra, mint tavaly, és én ennek nagyon örülök! :D Virág

    VálaszTörlés
  5. Szuper ez a leírás! Épp rendelésen gondolkodom, valószínűleg tartokat fogok rendelni, gyümölcsös illatokat, mert nekem télen is azok a kedvenceim :)

    VálaszTörlés
  6. Sosem rendeltem még, de mindig elgondolkoztam rajta, hogy kéne, hiszen olyan sokan dicsérik, hogy rossz nem lehet.. :)) Viszont nekem is az a gondom, hogy leírás alapján nem rendelném meg, nekem kell az, hogy megszagolhassam. :) De amúgy ha rendelnék/vennék, akkor az gyümölcsös lenne! nekem az télen-nyáron jöhet. :)

    VálaszTörlés
  7. Budapestiként azért nagy könnyebbség, hogy elmehetek élőben megszagolni a boltba - a Christmas Memories nagyon megtetszett, régebben még nem próbáltam, és karácsonyra kell néhány karácsonyi illat, így az biztos, hogy jönni fog.

    VálaszTörlés
  8. A Cranberry Ice nálam is nagy kedvenc, imádom :) Idén csak visszafogottan használom majd a tartokat (ősszel volt egy nagybevásárlásom, télre nem veszek új illatokat), mert olvastam, hogy terhesség alatt érdemes kerülni az intenzív illatokat/illóolajokat...:( :)

    VálaszTörlés
  9. Mindig élvezettel olvastam a YC bejegyzéseidet, és ezek hatására egy hete végre magam is megvettem az első két tartomat. Zseniális: esténként 1-2 "füstölés" betölti az egész lakást. Főleg akkor lepődtem meg, mikor péntek du. hazaértem, és az előző esti olvasztás illata fogadott a bejáratnál. Ez alapján ár-érték arányban is szuper, hisz ennyire tartós. Jövő héten megyek pár újabb illatért itthonra, de Karácsonyra is lesz, aki ezt kap.

    VálaszTörlés
  10. Nem merek illat nélkül rendelni. Szeretnék biztosra menni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)