Weekly Inspiration

A blogolás egy fantasztikus hobbi. Sajnos nálunk, mint hivatás még gyerekcipőben jár, de így is vannak páran, akik olyan szinte és minőségben publikálnak, ami már hivatásnak tekinthető. 
Sajnos, ahogy egy termék tömeggyártásba kerül, annál nehezebb megőrizni az egyediségét és a minőségét is. 
Pár éve itthon is felismerték a cégek, hogy a blogger szféra milyen jó reklámot jelent nekik és ezt ki is használják. Van aki ügyesen bánik a szponzorokkal és sikerült megőriznie az oldala esszenciáját, de mások komplett reklámfelületként működnek. 
Szerintem ez utóbbi kiérződik a blog tartalmából, a szerzői szavaiból, tetteiből. 
Én azt gondolom, hogy semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy egy blogger tesztelésre kap termékeket, hiszen egy átlag magyar keresetből nehéz lenne finanszírozni, hogy mindig minden újdonságot kipróbálhasson. De sokakban emiatt van egyfajta félelem, szégyen vagy gátlás, ami miatt előszeretettel ködösítenek ezen a téren, hogy mi az ami saját pénztárcából került a gyűjteménybe és mi az ami ajándék volt. Én azt gondolom, hogy senkinek sincs joga számon kérni egy bloggert, hogy miért kap egy vagy több terméket tesztelésre. 
Nyilván vannak és lesznek olyanok is, akik foggal körömmel vágják maguknak az utat, hogy mindenből részesedjenek és mindenhol ott lehessenek és emiatt nem egyszer vannak cicaharcok és összetűzések a blogger szférában. "Őt meghívták, de engem nem? Pedig nekem 100-al több feliratkozóm van. "
Sajnos egyre gyakrabban látom bizonyos csoportokban a kérdést: "Hány feliratkozó kell hozzá, hogy keressenek? Keressem én őket?"
És olyan is előfordult már hogy teljesen kezdő blogger kért tőlem vagy ismerőtől kontaktot.
Ilyenkor mindig szomorú leszek egy kicsit, mert a blogolás egy csodálatos hobbi, kikapcsolódás és sokkal többről szól, mint fancy eventekre járni és várni a futárt a csomagokkal. 
Ha valaki évek alatt elért arra a szinte, hogy brandek keressék fel, akkor a mögött munka van. Komoly munka. Fejlődés, sok-sok óra fotózás, képszerkesztés, ötletelés. 
Viszont mostanában az "újak" már célirányosan profitorientáltan vágnak ebbe bele és 10-20 feliratkozóval kikérik maguknak, hogy hol vannak a szponzorok? 
Aztán ha sikerül addig járni a pr-os nyakára, amíg meg nem érkezik a várva-várt csomag, akkor elkészülnek a posztok. Sokszor telefonos, rossz minőségű képekkel, egy az egyben másolt szövegekkel. Sajnos láttam már olyan rúzstesztet, ahol még a kupak sem került le a rúzsról, csak egy fotó árválkodott a termékről bontatlan csomagolásban. Emiatt úgy érzem, hogy egyre inkább felhígul a blogger szféra, mert rengetegen akarnak maguknak egy szeletet a jóból, de megdolgozni nem akarnak érte. Nyilván kell az utánpótlás, mert azok közül, akik régóta csinálják, sokan eltűnnek már, ami érthető, hiszen 21 évesen még más az ember személyisége és érdeklődése, mint 28-30 évesen, vagy esetleg az ember lánya családot alapít és munkába áll, ami miatt már nem fér bele az életébe a blogolás. Nekem is vannak olyan időszakaim, amikor nehezen találok időt a blogra. 
Mindezeket összefoglalva én azt tudom tanácsolni a kezdőknek, hogy legyenek türelmesek és élvezzék ki ezt a csodálatos hobbit. Sokkal többet tud adni egy ingyen szempillaspirálnál vagy néhány új körömlakknál. Embereket ismerhetsz meg és barátságokat köthetsz, akár az olvasókkal, akár más bloggerekkel. Tudást szerezhetsz, amit az élet más területein is használhatsz majd. Felelősséget tanulhatsz és rendszert visz az életedbe. Arról az örömről nem is beszélve, amit az okoz, amikor látod, hogy az olvasók szeretik a bejegyzéseidet és ezt szavakkal is kifejezik. Írhatsz és zenélhetsz a saját magad örömére, de ezeknél is ugyanaz a helyzet, mint a blogolással. Nem magunknak írunk, hanem Nektek! :)


Odakint most már uborkás-citromos-mentás víz fokra emelkedett a hőmérő! :D


Régi álmom egy ilyen rózsalugas.


Csodás összhang.


Egyszerű de nagyszerű szemöldök tutorial.


Egyszerre sportos és csajos szett. Tetszik. :)


Nyami! Alig várom, hogy emberi időben érjek haza a munkából és esténként grillezhessünk. :)


Barbie-bob. :D


Még mindig ő a kedvenc. :)


Nagyon hangulatos ez a veranda.


Szerintem butaság 5-8 ezreket kiadni egy farmersortér,t maikor mi magunk is csinálhatunk megunt farmerből. Én nemrég egy turiban találtam egy fekete mum jeans-t ami kemény 700 Forint volt. Levágtam, egy kicsit megszaggattam és most várom a csodát, hogy mikor lesz egy kis színe a lábamnak, hogy tudjam viselni. :D


Imádnivaló ez a mani! :)


Odavagyok ezekért a futókért, szerintem nagyon hangulatosak. :)


Ha kanapéba bele lehet szeretni, akkor nekem ő az igazi. :D


Ecsetpornó *.*


Ti milyen highlightert használtok most? Van kívánságlistás darabotok? :)


Szuper ez a szett!


Nagyon szeretnék egy ilyet az udarunkba. :)


Csodás ez a ház!


Hétfői kalóriabomba! :D


Menta és türkiz álom!


Jó lenne most egy pálmafa alatt heverni. :D


Ez valami álomszép!


Dupla tusvonalas bulismink.


Hihetetlenül hangulatos nyáron egy kerti parti alkalmával egy-egy égősor a zöldellő fákon vagy bokrokon. :)


Szeretnék egy ilyen topot nyárra! :)


Ez a Makeup Revolution paletta tökéletes nyári darab, akár a hétköznapokon, akár egy nyaraláson. :) 


Egyszerre laza és bájos ez a szett.


Elfogadnám ezt a kilátást. :D


Ez a ruha! *.*


Ettől a nézéstől elolvadok! Hát nem egy kis tündérke? :) 

Szép Hetet Lányok! 

Képek forrása: Weheartit/Pinterest/Tumblr

Mit gondoltok a nyitósorokról? Melyik volt a kedvenc képetek? :)

Megjegyzések

  1. kitörölted a megjegyzésem?? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem. :S
      lehet, hogy nagyon hosszú volt a szöveg, ilyenkor gyakran előfordul, hogy elveszik küldéskor. Más olvasó is jelezte már ezt, illetve én is jártam így.
      nem szoktam megjegyzéseket kitörölni, csak ha valaki 2x küldi el ugyanazt, vagy ha trágár szavakat használ. Ezért nincs moderálás a blogon és ezért lehet névtelenül is írni.

      Remélem, hogy ismételten leírod, mert tényleg érdekel a véleményed. :) én azt szoktam csinálni, ha hosszabb kommentárt írok, hogy elküldés előtt kimásolom és ha esetleg elveszne akkor visszamásolom és nem kell újra írni. :)

      Törlés
  2. Én régen szerettem volna blogolni csak nem volt meg a kellő bátorságom hozzá, de amit olvasok/hallok arról, hogy mostanság mi folyik a blogger szférában az már ijesztő. Elszomorító, hogy ilyen sok irigy és egyben buta ember is van, tényleg a semmiért várják az elismerést meg az ajándékokat. Jó lenne ezt a hobbit űzni, új ismeretségekre szert tenni, de azt hiszem én inkább kimaradok ebből és maradok olvasó. 😊
    Szuperek a képek, ma a buszon utazva (persze zenét hallgatva) pont az jutott eszembe, hogy mennyire mennék nyaralni.. hiányzik a vízpart, a nyugalom. A szürke sliccelt ruhát egyébként láttam ma bevetésen (szintén a buszon), csak az piros tornacipővel és vörös rúzzsal volt párosítva, de baromi jól nézett ki úgy is. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, vízpart. De jó lenne. :D

      Engem csak az szomorít el, hogy mennyi ilyen számító ember van, aki csak az ingyen cucc miatt csinálja.

      Törlés
  3. teljesen a szívemből szóltál
    ráadásul kell nekem a barbi haj, most arra gyúrok
    szerintem, van néhány régebbi blogger is aki, non-stop azt figyeli kit, mire, hova hívták meg és ezen makkol állandóan...ez kiöli a jóságot ebből a hobbiból
    alapból nem kellene csak magaddal foglalkozni, ha neked jól esik a bloggerkedést, mindenki más le van szarva....sorry for my french :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezzel már nem foglalkozom, mert engem olyan szempontból nem érint, hogy vidékiként meg a munkám miatt úgysem tudnék elmenni a legtöbb rendezvényre. :)

      Törlés
  4. Na pont ezért maradok én olvasó. Se időm, se kreativitásom, se fotógépem, se pénzem nincs beauty blogger lenni. De, nem is bánom. Tényleg annyi vita és harc van manapság a blogszférában, inkább kimaradnék belőle :D.
    A képek láttán meg elfogott a sírás...23.-án államvizsgázom, szóval addig csak a tanulásra van:((.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitartás!!!
      A legtöbb vita szerintem abból adódik, hogy a Magyaroroszágon lévő brandek kapacitása is véges és mivel egyre több a blogger, így szelektálnak és sokan féltik a pozíciójukat és a meghívójukat. Az tény és való, hogy nem árt a vérfrissítés, hogy ne mindig ugyanazok a bloggerek kapjanak mindent. De én személy szerint úgy érzem, hogy annyit nem érnek meg ezek a dolgok, hogy másokba belekössek miatta. Egyébként se tennék ilyet.

      Törlés
  5. Amúgy nem értem hol csúszott meg ez a dolog. Én is annak idején egy jó közösségnek gondoltam ezt. Aztán mi lett belőle. De vajon jó közösség volt ez egyáltalán? Vagy a kevés ember miatt nem volt feltűnő? Na most már tényleg akarok egy kutyust *-*
    .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy érzem, hogy akkor kezdődött ez az egész, amikor pár brand elkezdte bekérni a nézettségi statisztikákat és ezután kezdődött a nagy túrás fúrás. Ahogy korábban mondtam kicsi ország vagyunk, a brandek kapacitása véges és könnyű kiesni a kalapba és mindig lesznek olyanok, akik a hajukat is kitépnék (máséról nem is beszélve) két ingyen spirálért meg egy lakkért. :D

      Törlés
  6. Jajj, az az utolsó kép, elolvadtam teljesen :)
    Azt a flamingós manikűrt pedig el kell készítenem nekem is :D
    Sajnos sok rosszat hallani mostanában az ilyen-olyan bloggerina-harcokról, amiből én szerencsére kimaradok és nem is tudok - és ennek kifejezetten örülök. Abszolút butaság, ha valaki az ajándék cuccokért kezd el blogolni, egyáltalán nem ez egy blog lényege. Persze örülünk, ha egy cég megkeres minket, de nem ez a cél, nem ezért csináljuk.
    Azt egy kicsit sajnálom, hogy a rendezvények, amelyekre meghívást kapok, általában hét közben és munkaidőben vannak, így esélytelen vagyok odaérni, de ez legyen a legnagyobb bajom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is sajnálom, mert sok olyan lány van, akivel szívesen találkoznék gyakrabban. :)

      Törlés
  7. Szerencsére nem sokat tudok ezekről a háttérdolgokról, meg engem soha nem fog érinteni, mert nem is rendes beauty blogot vezetek. Mondjuk vizsgaidőszak után, vagy pihenésképpen pont tervezek egy kicsit visszatérni egy nude rúzsos írással:D Annyira elhavazódtam a félévben, hogy még zenéről se volt időm írni, pedig azt szeretem a legjobban.

    Amúgy gondolom külföldön is megy az áskálódás, de talán benne van a magyar néplélekben ez, nem? Ha van ingyen cucc, kapjunk már! Szerintem rettentő kispolgári. Mondom ezt úgy, hogy a mai prezentációnkon is az ingyen pogácsa volt a kedvencem, de azért tartom magam az álláspontomhoz:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kispolgári. Ez a helyes szó. Mert szó szerint képesek egy körömlakk miatt kikaparni egymás szemét. Itt még csak nem is Sigma collabokról meg arról van szó, hogy kit szponzorál a Benefit, vagy ki lesz a Covergirl nagykövete, vagy a Seventeen magazinba ki kerül be. Csak francos szempillaspirálokról vagy ki kap ingyen. És olyat is hallottam már pr-os emberkétől, hogy valaki hamisított nézettségi statisztikáét küldött nekik. Szóval, van aki bármeddig elmegyek, hogy megkapja amit akar.

      Törlés
  8. Nekem is tűnt el megint hozzászólásom mostanában. Essece trendkiadáshoz, must have list, meg még Aznap amihez írtam. Mind eltűnt, pedig nem volt hosszú. Mindegy.
    Nem tetszik , hogy ezt kell kimondanom, de Amynek igaza van. Sajnos nagyon sok téren ilyen kis hazánk lakssága. Áskálódó. Kézműesek közt az is előfordult, hogy NAV-os feljelentés történt, persze név nélkül.
    Nekem most az étel a kedvencem. Sajnos most stagnál, majnem gyarapodott a súlyom. Nem tetszik. 66,40 kg és 67,70 kg között mozog. Nem megy lejebb. Centiben volt csökkenés. Most feljebb kapcsoltam . Napi 60 perc edzésre. Csak lesz valami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tetszik a Naked paletta is. Azóta sem bánom, hoy rábeszéltél az Icoic 2 palettára. Most menta színű és kék tust szeretnék.

      Törlés
    2. Lovely és Miss Sporty állványokon keresgélj színes tust, mostanában vannak. :)
      Érdekes, mert nekem is eltűnt tegnap egy két soros hozzászólásom. Nem tudom mi lehet a gond.
      Ez amúgy teljesen igaz, hogy ilyen szempontból mi magyarok nagyon kiállhatatlanok vagyunk. A művészek között is tapasztaltam már ilyesmit, pedig azt hinné az ember, hogy ők egy összetartó közösséget alkotnak. Nos, csak addig amíg valaki komolyabb sikert nem ér el, mert utána kiutálják.

      Törlés
  9. huhh, már megijedtem, hogy törölted, miközben semmi sértőt nem írtam! :( :))
    nos, nagyjából annyi volt a megjegyzésem, hogy olyan szempontból érthetőek az emberek, akik szintén szeretnének 'egy szeletet a jóból', hogy sok sok bloggerina van, aki heti szinten nap nagyobb értékű (főleg smink)csomagokat, de nem is kell nagy értékre gondolni, egy ingyen 3 ezer Ft-os paletta a Pinkpandától is már valakinek nagy álma! persze nem megoldás egyből valami ócska blogot csinálni, és az irigység sem jó szó, de érthető szerintem kicsit a másik oldal is. :) én is imádnám, ha x időnként kapnék ingyen sminkcuccoknak :D legyen az 3 db Miss sporty termék (ami meglehetősen olcsó ugye, de ingyen még jobb!), vagy egy Ck parfüm. :) (ami ugye szintén nem az olcsóságról híres), de név nélkül is említhetnék egy hölgyet, aki tesztelésre kapott ingyen egy hajvasalót, aminek a bolti ára 70 ezer Ft (!!!!!!), de ő ingyen kapja.... na, ezer példát hozhatnék, szóval minden soroddal egyet értek, nem megoldás egyből blogot csinálni az ingyen cuccok miatt, de valahol érthető, ha sokan vágyakoznak erre :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen érthető, de más az amikor valaki "megdolgozik érte" éveken keresztül hetente többször posztol, minőségi bejegyzéseket, amibe több órányi munka van és megint más az aki pár hónapja blogol, kettőt kattint a telefonjával meg bemásol egy szöveget valahonnét, aztán majdnem számon kéri, hogy hol vannak a szponzorok, ne adj isten csoportokban írogat, hogy adjon neki valaki kontaktot vagy mit csináljon, hogy valaki szponzorálja.
      Sajnos olyanról is hallottam, aki egy csomó cuccot kisírt magának mindenhonnét, aztán eltűnt és sosem posztolt róluk. A bloggerek közötti irigykedésre nem tudok mit mondani. Nyilván érthető ha valaki belekeseredik ha azt látja, hogy neki van 400 olvasója és mégis olyan kap csomagot, akinek van 150-200.Vagy olyat hívnak meg rendezvényre.
      Engem ezek olyan szempontból nem érintenek, hogy vidékiként úgysem tudnék elmenni rájuk, mert a legtöbb rendezvény hétköznapra esik. Sajnos volt olyan hogy el tudtam volna rá menni, de 1(!!!) nappal a rendezvény előtt jött az email a meghívóval.

      Törlés
  10. Tényleg nagy gond a véges kapacitás. Meg az, hogy egy cég nem azt nézi, hogy minőségi legyen az adott blogger, hanem hogy minél előbb kerüljenek ki az adott sajtómegjelenések a blogokon. A kutyát nem érdekli, hogy érdemben tud-e róla nyilatkozni a blogger vagy sem. Leírhatnák sokan a paprikás krumpli receptjét is, a PR-osok egy részének az a lényeg, hogy kikerüljenek az ízléses képek egy hangzatos címmel. Derült már ki nálam, hogy elküldtem egy cikket és el sem olvasta az illető.
    Tényleg egy kicsit a statisztikáknál csúszott meg a dolog, meg ott, hogy páran szeretnek itt is csalni és minden bevetnek egy sz*ros körömlakkért, csak hogy az övék lehessen a lehetőség.
    Az a baj, ahol 3 nőnél több van, ott mindig lesz cirkusz, ellenségeskedés. Ez főleg az új bloggerekre igaz mostanság, mert látom mennyire bántja őket, ha nem kapnak egy csomagot, és nagyon sokan érdekbarátságként is 1x-1x igyekeztek felkeresni. Olyan is volt, hogy twitteren elhajtott az anyámba a blogger, majd törölte a hozzászólását, majd nagy kegyesen, hogy népszerűsítsem valami díjátadós bejegyzésbe berakott. Felismertem és szóltam az illetőnek, hogy ez nekem marhára nem fér bele a történtek után. Megkaptam a kiosztást, most figyelj! A díj a blogomnak szólt, a személyemet nem szereti a blogger, de gondolta odaadja a díjat. Nem kicsit nagy pofa kell ehhez, hogy lehülyézel valakit, elküldöd a francba, törlöd a hozzászólásaidat, igyekszel nyalni, majd végül bevallod, hogy amúgy a személyét sz*rba se veszed, de azt tudod hogy a látogatottsága jó, és neked ez jó lenne. :D Az emberi pofátlanságon elámulok néha....

    VálaszTörlés
  11. valóban elszomorító ez a helyzet. anno nekem is volt egy blogom, persze közel sem volt népszerű, és nem csak sminktermékekkel foglalkozott, hanem amolyan "mindenféle csajos téma" blog volt. :) akkoriban még csak néhány bloggerina létezett a "mai veteránok" közül, és egészen más volt ennek az egésznek a hangulata/lényege. ma már tényleg minden ágról szakadt lány blogot csinál, hátha kap egy ingyen körömlakkot, vagy egy ingyen szemöldökport, ami amúgy 600 Ft lenne, de ő foggal körömmel küzd az ingyen mintáért. megértek egy korábbi írót is, sokan szeretnének ebből kapni, főleg drága termék/csomag esetében, hiszen sokszor néhány ezer Ft értékű Avon és egyéb csomagokat dobnak ingyen a bloggerinák ölébe, de ennek nem ez lenne a lényege!
    nem is értem, hogy egy telefonnal lőtt, igénytelen, koszos blogosnak miért küldik ki a csomagokat.... erre rátesz, ha az illető amúgy egy 11 éves kislány nulla helyesírással, fogalmazási készséggel, de mivel van egy kis blogja, ezért küldjünk neki hetente vackokat... és akkor ír róla egy cikket hogy "nagyon jó termék", meg "pigmentált" és akkor ennyi. :D
    szánalom, sajnos. :( nincs erre jobb szó.

    VálaszTörlés
  12. Nem tudom, elolvassa-e valaki, de nálam most a nyx face awards kicsit kivertr a biztosítékot, szeretek én is youtibe-os lányokat, blogokat, de néha azért kizarnam őket bizonyos versenyekből. Voltak csodás sminkek, munkák, mégsem jutottak tovább, csak mert nekik nincs százezres, 9-15 éves lányokból álló rajongótáboruk.... Sok olyan verseny van, ami mindenki számára nyitott, mégis rendre ugyan azok nyernek nagy értékű csomagokat, termékeket, stb, akik youtubeon híresek. Miért kell elvenni a mezei lánytól az esélyt?!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)