Summer Haul (H&M, Zara, Pink Panda, Balea, stb...)


 Ebben a bejegyzésben az utóbbi hetek vásárolgatásainak eredményét mutatom meg Nektek. A leárazásokon csak néhány ruhadarabot szereztem be, ami tényleg jó vételnek tűnt, mert már leszoktam arról, hogy mindent megvegyek ami akciós és tetszik. Inkább a jól kihasználható darabokat keresem, amiket a mindennapokban is tudok hordani és nem csak szökő évente egyszer. A drogériákból is beszereztem néhány terméket, illetve a Pink Pandából és  Beauty Bayról is rendeltem, valamint néhány szülinapi ajándékot és tesztelésre érkezett terméket is megmutatok a posztban. :) Enjoy! 




 A H&M-ben lőttem ezt a maxi szoknyát 3500 Forintért. Már tavasz óta szemezgettem vele, de az eredeti árát (kb 8000 Forint) sokalltam érte, így viszont kár lett volna otthagyni, főleg mert az utolsó S-es méretet hoztam el.


 A mintája közelebbről.


 Szintén H&M ez a taupe basic top. Még nyár elején rendeltem egy ingyenes kiszállítás akció keretein belül egy fekete és egy bézs színűvel. Nagyon szeretem ezeket a sima felsőket, mert a mintás nacikhoz, szoknyákhoz remekül passzolnak. Minden évszakban beszerzek legalább 2-3 darabot belőlük. 1300-2000 Forintért szerintem abszolút megérik.


 Ezt a cropped trikót is a H&M-ben vettem durva 7000 Forintért. Nagyon kényelmes, főleg magas derekú sortokhoz, rövidnacikhoz és szoknyákhoz viselem.


 A tesómtól kaptam ezt a cicás H&M pólót, mivel itthon Győrben már nem volt belőle, így levadászta nekem Bécsben. Bagira van rajta, szóval imádom. :D


 A C&A-ban lőttem kb. 1300 Forintért ezt a virágos trikót. Most is ez van rajtam, nagyon kényelmes és remekül feldob egy sima farmer-tornacipő szettet is.


 Szintén a C&A-ban bukkantam rá erre a lenge, magas derekú rövidnacira is. hasonlót nézegettem a H&M-ben, de ott már nem volt belőle méret. Nagyon kényelmes, igazi kánikula darab.


 A Bershka már eléggé le volt fosztva Győrben, így ott csak ezt rövid, csomózott topot vettem meg. 1000 Forint volt kerekítve, szerintem megérte.


 A fenti maxi szoknyával tervezem majd hordani.


 A New Yorkerben ritkán találok olyan ruhát ami tetszene, egyre inkább kinövöm ezt a stílust. Viszont kb. 4000 Forintért nem hagyhattam ott a ezt a rojtos veszkó blézert mert a virágos trikó szinte sírt érte. :D


 Ezzel az afrikai stílusú H&M nyaklánccal szintén a tesóm lepett meg. Ezer éve kerestem már ilyet a sok csilli-villi pasztell köves csoda mellé. :)






Még júniusban szereztem be ezt a rojtos Deichmann szandált, ami nagyon-nagyon kényelmes.
Ezen a körúton jött velem haza a Garnier kétfázisú micellás víz és az első flakon kókuszos Balea borotvahab is, amit azóta újravettem.

Korábban minden egyes borotvahabtól, még a kifejezetten drágáktól is kipattogtam, és ehhez sem fűztem nagy reményeket, de a cuki csomagolás miatt nem tudtam otthagyni. Legnagyobb meglepetésemre teljesen bevált, a bőröm nagyon szereti, semmilyen irritációt nem okozott és isteni illata van.

A Balea kétfázisú lemosó nem lett a legnagyobb kedvencem. Nagyon nehéz, olajos és tele van parfümmel. A szemsminket és az ABH Dipbrowt gyönyörűen leszedi, de az arcomra nem szoktam használni.


 Drogériás kincsek és egy inciri-finciri ebay.


 Végül beszereztem a jól bevált klasszikus Garnier micellás vizet, amiből már sok flakonnal elhasználtam, habár a piros verzió jobban bejött, de abból nem volt sem a Dm sem a Rossmann üzletekben. 

A már említett Balea borotvagélből megvettem az utánpótlást is. Az imádott kék Balea tusimnak konkurenciája van, úgyis teljesen rákattantam erre a mojito illatú nyári kiadásra. 

A Balea sminklemosó olajat is újravettem és a teszttel már tavasz óta adós vagyok, igyekszem mihamarabb kirakni.


 Beszereztem még az Alverde érzékeny bőrre készült krémjét, de eléggé nagy csalódás volt, a melegben nagyon nehéz a bőrömnek, így vagy elajándékozom, vagy félreteszem őszre. 

Ezt a csiganyálka-hyaluron szérumot kemény 420 Forintért rendeltem ebayről, miután youtube-on áradozott róla egy vlogger. 10ml szérumot kapunk, amiből elég 1-2 csepp. Nagyon nyálkás, tényleg csiganyál szerű, de villámgyorsan beszívja a bőröm. 

Vízmegkötő és bőrfeszesítő hatása van, illetve segít a pattanások gyógyításában és megelőzésében, és a korábbi hegek halványításában. Már megrendeltem az utánpótlást is belőle, mert nagyon szereti a bőröm és úgy tapasztaltam, hogy tényleg hatásos.


 A Jimmy Choo Illicit parfümöt tesztelésre kaptam, a héten érkezik róla bejegyzés.

A Zara parfümöket tegnap vettem. Kb. 3500 Forint volt a két 100ml-es parfüm, amik közül a Femme az egyik örök kedvencem a márkától, a Twilight Mauve-val pedig hónapok óta szemeztem már. Utóbbi a Miss Dior Blooming Bouquet hasonmása.


 A Born Pretty-től is érkezett egy kis tesztcsomagom.


 Miről szeretnétek elsőként olvasni? :)


 A Beauty Bay-ről végre megrendeltem az Anastasia Dipbrow Pomade-et Blonde árnyalatban. 18.20 Euro volt, így ingyenes szállítással tudtam beszerezni. Egy hét alatt érkezett meg. 

Pink Pandáról is rendeltem egy nagyobb csomagot, köztük a Freedom Makeup szemöldökzseléjét is, Taupe árnyalatban. Ez nyilván egy kis magyarázatra szorul, hogy miért szereztem be két különböző árnyalatú szemöldökformázót. Nos azért, mert szőke hajszínre váltottam, pontosabban egy rose gold-caramel sombre stílusra, de még lehet, hogy változtatok rajta, így indokoltnak láttam ha beszerzek egy sötétebb és világosabb színt is.


 Az ABH tökéletes, egyáltalán nem sárgás, amitől féltem egy kicsit és brutál tartós, még a strandolást is kibírta.


 A Freedom viszont túl sötét lett.


 Ráadásul törött kupakkal érkezett. :-/


 A Sleek Suede pirosítójára Kathleen Lights egyik videójában figyeltem fel. Tökéletes semleges szín, ami így ijesztően sárgának tűnik, de az arcon nagyon természetesen hat. Tökéletes natúr, nyári szín. Már csak a Rose Goldot kell beszereznem és mindegyik áhított Sleek pirosító a birtokomban lesz... *gonosz kacaj*


 A Makeup Revolution Golden Suger 2 Rose Gold palettával is hosszú ideje szemezgettem, és mivel épp akciós volt, le is csaptam rá. Olvastam, hogy több Becca pirosító és highlighter hasonmás is került bele.


 Még az itthoni megjelenés előtt oda meg vissza voltam a MUR és British Beauty Blogger közösen megálmodott palettájába a Fortune Favours The Brave-be.


 hamarosan érkezik róla teszt! :)


 Nyári ajakkencék.


Az Avon rúzsokat tesztelésre kaptam, róluk vasárnap érkezik poszt. A Makeup Revolution Rose Gold "Chauffeur" rúzsát pedig a Pink Panda rendeléskor szereztem be. A MAC Blankety hasonmása.
A Freedom rúzsokat pedig a Pepcoban vettem, rögtön ötöt, amiből kettőt megnyerhettek itt. :)

Nos ez volt tehát az idei nyár első zsákmányos posztja, de nem az utolsó, hiszen jelenleg is több csomagot várok, többek közt a Coloupoptól és ebay országból is útban van hozzám pár apróság. :)

Ti miket szereztetek be az utóbbi időben? :)

Megjegyzések

  1. ÚÚúúú remélem erről a szemhéjpúder palettáról lesz majd poszt :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper dolgokat vettél! Jajj ezeket a Zara illatokat meg kéne már illatoznom!
    A rúzsokról és palettákról látnék szívesen bejegyzés majd:)

    VálaszTörlés
  3. A paletták gyönyörűek, de a pár száz forintos csiganyálkára is nagyon kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  4. Csak most találtam a blogodra, de nagyon tetszik. A Balea tusfürdőit én is nagyon szeretem, legtöbbször legalább 3-4 féle van itthon. Nagy kedvencem most a Balea lime és pink grapefruit tusfürdőhab. Borotvahabból pedig a selyemproteines-avokádóolajos.
    Ruhákat én már idén nyáron nem fogok venni, mert 7 hónapos terhes vagyok, felesleges lenne betáraznom már kismama ruhákból, amiket jövőre már úgysem veszek fel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik a blogom! :)
      Jó egészséget és minden jót kívánok a babaváráshoz! :)

      Törlés
  5. Mennyi szép dolof! Nem is tudom mit emeljek ki...:D
    Többel én is szemeztem innen, de sikerült megálljt parancsolnom magamnak. :)
    (Egyelőre - pinkpanda, még jövök! :D)

    A ruhák meg csinosak. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)