Blog Karácsony 2016



Idén is megrendezésre került a Blog Karácsony Iluss szervezésében. Ez a harmadik alkalom, hogy részt veszek rajta és idén is izgatottan vártam, hogy kit kell majd megajándékoznom, illetve ki fog engem meglepni az ünnep alkalmából. 
Végül nagyon viccesen alakult a dolog, mert a párok kihirdetése előtti este azt álmodtam, hogy nekem Elenit kell majd megajándékoznom, és végül így is lett. Engem pedig Szandra lepett meg egy kis csomaggal, amit a teljes bejegyzésben ti is megnézhettek. :) 



Szandrától egy igazán ünnepi csomagot kaptam. Lapult benne egy kedves kis képeslapos és egy cuki Mikulás süti. 
Kaptam egy Boci csokit, ami az egyik kedvencem, így a fotózás után el is majszoltam a The Crown egyik része közben. 
Kaptam még két arcpakolást és egy fürdősót is, ami igazán jól jött az ünnep előtti hajtás miatt, mert ilyenkor szeretem egy forró fürdővel zárni a napot. 
Végül pedig kaptam egy csodaszép piros rúzst is, aminél ünnepibb színt el sem tudok képzelni. 

Köszönöm Szandra ezt a kedves kis csomagot, nagyon örültem neki! :)

Megjegyzések

  1. Tényleg remek dolgok! Ezeket az arcmaszkokat mindig nézegetem, de sosem próbáltam még ki...olyan jó a csomagolásuk :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon klasszak ezek az arcmaszkok, már el is használtam őket Karácsony alatt. :)

      Törlés
  2. a bloggereknek így is mindig minden kívánságuk valóra válik! mindenhol ott lehetnek ingyen, mindent ingyen megkapnak, esetleges facebook- és hasonló nyereményjátékokat (pl dm box, ilyesmik) automatikusan megnyernek. nem csak a karácsony "kedvez" nekik ilyen szempontból. manapság már egyáltalán nem arról szól ez az egész - sajnos - amiről kellene! ingyen cuccokról csak. mindegyik blog egyforma, szinte nincs egyikben sem egyéniség. terméktesztek ezrei, ajnározzák a drága termékeket, amiket ők ingyen kaptak, hogy milyen jó és vegye meg mindenki, mikor valami üzletnyitási esemény van, ott lehetnek mindegyiken, több ezer ft értékű ajándékokat kapnak, csak mert ők bloggerinák. sajnos itt tart a blogközösség, és félek, hogy évről évre rosszabb lesz. teljesen elvesztette azt, amiről anno (eredetileg) szólt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de nem értek Veled egyet. Én személy szerint még egyetlen DM Boxot sem nyertem. A legutóbbi kettőre több emailről is jelentkeztem és semmi.
      A sajtóeseményeken és üzletnyitásokon sem vagyok ott, mert ezek legtöbbször hét közben vannak és a munkám miatt nem tudok felutazni BP-re és sajnos ha egy-két alkalommal nem tudok menni, akkor utána már nem is hívnak.
      Igen, kapok tesztelésre termékeket, de azt hiszem ezekért megdolgozom, ugyanúgy, ahogy más bloggerek is, hiszen egy bejegyzés fotózása, szerkesztése több órát vesz igénybe és nem főállásban csinálom, hanem a 8 órás munkám mellett úgy, hogy sokszor hétvégén is dolgozom és mellette háztartást vezetek és főzök. Emiatt előfordul, hogy este 11-kor állok neki bejegyzést írni.
      Azt nem tudom, hogy szerinted miről kellene szólnia a beauty bloggerkedésnek. Nyilván az itthoni keresetek mellett nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy mindent saját maguk vegyenek meg. Az én olvasatomban a mi szerepünk az, hogy kipróbáljuk és véleményezzük a termékeket segítve ezzel az olvasóknak. Épp ezért mindig őszinte véleményt írok mindenről és azt is külön megemlítem, hogy ha valami tesztelésre érkezett.
      Sajnálom, hogy ilyen negatív színben tűnünk fel előtted, de csak az tudom tanácsolni, hogy ha ennyire zavar a ténykedésünk, akkor ne olvass blogokat. Vagy kezdj el írni egyet és tarts ki 3-5-6 évig hosszabb szünet után és akkor talán jobban átlátod, hogy mennyire energia és munka van a bloggerkedésben.
      Kellemes Ünnepeket!

      Törlés
  3. nem igazán értem a kirohanásodat, szerintem egy ember véleményét sem így kellene lereagálni, aki nem marasztalja az egekig a bloggerinákat. :D nem konkrétan a te blogodat, vagy téged "támadtalak" (a válaszodból az jön le, hogy támadásnak vetted), csak elmondtam a véleményem erről az egész blog közösségről, illetve maga a kezdő képen lévő sorról fejtettem ki a véleményem. :) ("ahol a bloggerek kívánsága valóra válik")
    egyébként sem kell felém úgy beállítani ezt, mint egy igazán nagy munka, persze a minőségi tartalmak és képek alap dolgok egy blognál, de azért nem szükséges ezt úgy beállítani, hogy az írok egyszerűen MEGÉRDEMLIK a sok drága ingyen juttatást azért, mert írnak egy bejegyzést egy palettáról.
    nem irigykedem, ne értsd félre. csak viccesnek tartom, hogy drága jimmy choo és hasonló dolgokat kaptok ingyen csak azért, mert ti bloggerinák vagytok. ezáltal nektek nem csak karácsonykor "válik valóra az álmotok". :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem vettem magamra amit írtál és nem nevezném kirohanásnak sem a reakciómat, csupán csak szerettem volna elmagyarázni, hogy nem mindenkire vonatkoznak azok a dolgok, amiket írtál. Igen, tényleg kaptam tesztelésre drágább cuccokat is, de nem ingyen. Cserébe több órát töltöttem azzal, ahogy az adott terméket fotózzam, azokat a fotókat szerkesszem és bejegyzést írjak belőle.
      Sajnos abban egyet kell értenem veled, hogy sokan nem érdemlik meg azt amit kapnak, de nem is ez a jó megfogalmazás, nem is szeretem azt, hogy valaki megérdemel e valamit vagy sem. Inkább úgy mondanám, hogy nem olyan minőségi tartalmat adnak ki a kezükből, ami elvárható lenne. De sajnos a bloggerkedés ilyen, hogy ha valaki jókor jó helyen van, akkor ahogy te is írtad "minden kívánsága teljesül", függetlenül attól, hogy mennyire igényes oldalt visz és mennyi munkát fektet bele.
      De továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a bloggerkedést csak úgy érti meg igazán az ember, ha csinálja. Köszönöm, hogy írtál és elmondtam a véleményedet! :)

      Törlés
  4. Először is Anna, szuper csomagot kaptál :) Arra a piros rúzsra kíváncsi lennék ^^
    A névtelen kommentelő véleményéhez pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy Anna szerintem nem magára vette a dolgot, csupán a saját megközelítéséből mondta el a tapasztalatait. Gondolom azt próbálta érzékeltetni, hogy nem mindegyik blogger egyforma, és hogy nem mindenkinek hozza ugyanazt a blogger élet. Mások nevében nyilván nem beszélhet, ezért a saját meglátásait osztotta meg veled :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál! :)
      Nagyon szép a rúzs, tökéletes hétköznapi darab. Nem túl erős a fedése, inkább ajakápolószerű, de nagyon megszerettem és Szandi nagyon eltalálta, hogy mivel lephet meg! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)