2017. március 30., csütörtök

Miss Sporty "Really Me! Kollekció Teszt/Vélemény 1. rész


Nemrég a Coty jóvoltából megérkezett hozzám a Miss Sporty "Really Me!" nevű kollekciója. Egy igazán fiatalos, üde, vidám tavaszi kollekcióról van szó, ami már a csomagolásával is levett a lábamról. Izgatottan fogtam bele a tesztelésbe és úgy döntöttem, hogy mivel elég sok termékről van szó, így két részre szedem a csapatot és első körben a ceruzákról, a szájfényekről és a körömlakkokról írok Nektek, a következő részben pedig bemutatom az alapozót és a szempillaspirált. 
Vágjunk is bele! 😊




Ezek a duplavégű Shadow&Liner ceruzák nagyon praktikusak, hiszen az egyik felükön egy szemhéjfestéket találunk, míg a másik végükön egy sima szemceruzát és persze a színek remekül harmonizálnak egymással. Tökéletesek sietős reggelekre vagy akár utazásra is. 

Az árnyalatok (alulról felfelé):

"001 Really Cute"
"002 Really Dreamy" 
"003 Really Romantic" 
"004 Really Punky" 

Az áruk 849 Forint, ami szerintem teljesen korrekt összeg egy szemceruzáért, jelen esetben pedig egy multifunkciós termékről beszélünk, így pláne megéri. 


A szemhéjfesték oldal. 


Itt pedig a szemceruzák oldalát láthatjuk. A klasszikus fekete és barna mellett szürkéskék és bordó árnyalat is van. 


A színmintákon először a szemhéjfesték látható, mellette pedig a szemceruza fele. 

"001 Really Cute"
"002 Really Dreamy" 
"003 Really Romantic" 
"004 Really Punky" 


A szemhéjfestékek minden esetben nagyon krémesek, jól pigmentáltak és gyönyörűen satírozhatóak és tartósak is. Szemhéjalappal nekem kibírtak egy nyolc órás munkanapot. 
A szemceruzák az én ízlésemnek picit kemények és bőrön eléggé foltosak, kivétel a fekete. 
Vízvonalon viszont jól működnek, bár a tartósságuk nem a legjobb, körülbelül négy órát bírnak csak. 
A "004 Really Punky" feketéje viszont csodásan pigmentált és nagyon tartós is. 


Micellás vízzel mindegyik oldalt könnyedén el lehet távolítani és nem okoztak semmiféle irritációt sem. 


Összességében vegyesek az érzéseim, mert a szemhéjfesték oldal mindegyik darabnál remekül működik, de a szemceruza oldal nem muzsikál olyan jól, kivétel a fekete. 


Amennyire imádtam régen a szájfényeket, úgy az elmúlt kb 2-3 évben egyik pillanatról a másikra átváltottam a rúzs-folyékony rúzs használatra és a szájfények hanyagolva lettek. 
De ezek a cuki kis tubusok, az élénk zölddel és a pöttyökkel minden reggel szinte szólítottak, hogy kenjem fel őket. 
Ígéretük szerint természetes hatású, ragyogó ajkakat eredményez, szinte beleolvad a szánkba és napról-napra hidratálja azt. 

Az áruk 699 Forint. 

Az árnyalatok: 

"Really Nude" 
"Really Pink" 
"Really Apricot" 
"Really Coral" 


A kis tubus visszarepített a tinikorom elejére, amikor ezek a csőrös műanyag tubusos szájfények számítottak az etalonnak. Nekem is volt belőle pár darab és volt köztük Miss Sporty is. 


A szájfény-balzsamok állaga inkább krémes, jól adagolható és szépen fel lehet őket vinni. 


"Really Nude" 
"Really Pink" 
"Really Apricot" 
"Really Coral" 


A szájfények szerencsére nem a régi ragacsos darabokat idézik. A viselésük kellemes, az illatuk finom gyümölcsös, de nem túl tolakodó. A színük visszafogott és a fényük természetesebb. 
A tartósságukat tekintve körülbelül 3-4 órát bírnak az ajkakon, ami egy szájfénynél nem olyan rossz.
A tápláló hatásuk valóban érezhető, a szám sokkal puhább és simább a nap végére a viselésük után.  


Mióta megérkeztek hozzám, szinte minden másnap ezekből használok, hiszen nem csak a csomagolás jópofa, de a szájfények is szépek és a viselésük is kellemes. 


Érkezett még hozzám két Candy Shine topper és egy lakkszárító topper is. 


A Candy Shine lakkok közül a "004" és "005" árnyalatokat próbáltam ki. 
Mindhárom lakk ára 649 Forint. 


A Turbo Dry fedőlakknál én nem tapasztal gyors szárító hatást, de egy nagyon szép fényt adott a lakkoknak és talán picivel tartósabbá is tette őket. 


A Candy Shine toppereket egy rétegben kentem fel az alapszínekre. 
Egy rétegben is mutatós hatást lehet velük elérni. 
A felvitelük könnyű, szépen el lehet oszlatni a kis glittereket. 


Az eredmény pedig egy jópofa, tavaszias manikűr lesz. 😊


A szárító-topper nem vett le a lábamról, de a Candy Shine lakkok nagyon megtetszettek. A hozzám hasonló nail art-analfabétáknak jó barátai az ilyen fedőlakkok, amikkel felturbózhatjuk a a manikűröket. 

Ez volt tehát az újdonságok első fele. Pár nap múlva hozom a tesztet a szempillaspirálról és az alapozóról is. ;) 

Próbáltátok már a "Really Me" kollekció valamelyik darabját? Ti inkább rúzs vagy szájfény pártiak vagytok? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...