2018. július 10., kedd

My Summer Wishlist 2018 - Nyári Kívánságlista 2018



Azt hiszem, saját magamhoz képest egy nagyon szolid kis kívánságlistát sikerült összeállítanom erre a nyárra, bár ennek talán az is az oka lehet, hogy több dolgot már korábban beszereztem. Ezekről itt olvashattok. 
 Egyébként megfigyeltem, hogy az évek múlásával egyre rövidülnek a kívánságlistáim és egyre tudatosabban vásárolok, nagyrészt ki is pipálva azt, ami a listára kerül. 
Ha kíváncsiak vagytok rá milyen ruhákat, kiegészítőket és kozmetikumokat szeretnék beszerezni erre a nyárra, akkor olvassátok el a teljes bejegyzést.







Ruhák, bikinifelsők: H&H

Ruha fronton szerencsére nem sok hiányosságot érzek a gardróbomban, de egy klassz, vállvillantós rucit még mindenképpen be szeretnék szerezni. Nagyon tetszik a képen látható pöttyös ruha is, de szemezgetek egy pálmamintással is. 
A képen látható rövidnadrágnak nem csak a szabása, de a mintája is levett a lábamról. Engem a görög csempékre és kerámiákra emlékeztet. 
A pálmamintás, félvállas felső nagyon tetszik, utoljára tinikorom elején hordtam ilyen fazont, de örülök, hogy megint divatosak lettek. 
Bikinialsót már vásároltam nyár elején, de még szükségem van felsőre is. A képen látható két darab között vacillálok még. 
Végezetül pedig egy sima fekete, spagettipántos topot is szeretnék, mert basic ruhákból sosem elég. 


Kiegészítők terén idén nyáron csak egy fonott-háncs táska a vágyam. A kinézett darabom a Rosegal oldaláról van.



Kozmetikumok terén csak pár dolgot írtam fel  a listámra, mert minden másból alaposan el vagyok látva, vagy épp a jól bevált termékeket veszem majd újra. 
Az leső a Dove micellás tusfürdője, amire nagyon kíváncsi vagyok. 
A Garnier Fructis banános hajpakolását, mert tavasz óta szeretném beszerezni, de eddig mindig hűt helyét találtam csak. 
A St.Moriz önbarnító habbal már korábban tettem egy próbát és egy nagyon bejött, így azt is mindenképpen szeretném majd újravásárolni.


A sminktermékes listám ezúttal nagyon kis visszafogott lett. 
A Colourpop Mar palettába első látásra beleszerettem. A színei hasonlóak a UD Beached palettának, de az ára jóval kedvezőbb. 
Vízálló szempillaspirálra is szükségem van és habár a L'Oréal Paradise Extatic nem lett a kedvencem, a vízálló változatról nagyon jókat olvastam, így adnék neki egy esélyt. 
A Revolution Conceal&Define korrektorokért oda van az egész beauty világ, így engem is kíváncsivá tettek. 
Végezetül pedig két MAC rúzzsal is szeretném meglepni magam, az egyik az Aaliyah-kollekció More than a woman árnyalata, a másik pedig a mini rúzsok közül a Twig árnyalat. 


Ez volt tehát az én nyári kívánságlistám. Remélem hasznosnak és érdekesnek találtátok ezt a bejegyzést. 😊

A ti kívánságlistátokon mi szerepel idén nyáron?

3 megjegyzés:

  1. A nagy diéta és nagy fogyásom miatt kb. 2-3 hetente kell ruhát (főleg nadrágot) vennem, mert lógnak rajtam :D

    Egyébként pizsire vágyom most nagyon, meg néhány jó (jól tartó, kényelmes) melltartóra. Sminktermékek közül talán egy bronzert vadásznék, de nem fogok sírni, ha nem lesz meg az igazi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá! ;) Egy ismerősöm ilyen gumis kismama nacikat vett amikor fogyni kezdett anno és pár hónapig azokat hordta. Aztán tavaly amikor kismama lett megint tudta őket használni. :D

      A Butter Bronzert vadászom már hónapok óta, de Győrben egyszerűen nem lehet kapni. Május óta fel sem töltötték a displayt. :-/

      Törlés
  2. A gumis kismamanaci a derék kérdést megoldja, de attól a combomon még lóg a naci :(

    A BB sztem itthon indokolatlaul túl van árazva, iHerbről rendelve sokkal olcsóbb.

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...