Avon Anew Clean Arctisztító Balzsam Teszt/Vélemény


Az arctisztító balzsam körülbelül két éve robbantak be a beauty világba és azóta is sokat lehetett hallani róluk. Én elsőként a Pixie és a Clinique termékeire figyeltem fel és már akkor reménykedtem benne, hogy a drogériás, pénztárcabarátibb márkák is előállnak majd a saját verziójukkal idővel. Az Avon lépett elsőként, amikor idén tavasszal piacra dobta az Anew vonal részeként a saját arctisztító balzsamukat. Erről olvashattok most véleményt. 



A csomagolás nekem nagyon tetszik. Letisztult, egyszerű, elegáns és praktikus. Ránézésre olyan, mint bármelyik másik arckrém. Ez a szilárd balzsamos megoldás egyébként nagyon-nagyon praktikus az utazások alkalmával is, hiszen kevés helyet foglal a kis tégely és nem kell attól félnünk, hogy a termék kifolyna. 


Ha már itt tartunk, az állaga meglehetősen tömör, de a kézmelegtől felolvad, így könnyen ki tudjuk venni a megfelelő mennyiséget. Ez a megoldás ugyan nem túl higiénikus, én jobb szeretem a pumpás termékeket, de ugyanakkor a "segítsd magadon..." elv híveként egy kozmetikai spatulával megoldottam a problémát. 

A termék neve egyébként átalakuló tisztító balzsamot jelent, ugyanis a kéz érintésétől olajos állagúvá válik.Bevallom én nem szoktam a kezemben szétkenni, csak felviszem az arcomra és beledörzsölöm a bőrömbe. A hatás teljesen ugyanaz. 

De nézzük is meg, hogy miért olyan különleges az Anew Clean balzsam

Sárgabarackolajat, A és E vitamint, valamint linolsavat tartalmaz. Egzotikus vajakban, antioxidánsokban és zsírsavakban gazdag. 
Mindezek segítségével tisztítja a bőrt, oldja a szemsminket és védi a bőr nedvességtartalmát, megelőzve a kiszáradást.


Első használat alkalmával a roppant erős, gyógynövényes illata picit taszított. Ez az illat engem valamiért a gyerekkorom gyűlölt kámforos köhögés elleni masszírozókenőcsére emlékeztet. Pár használat után hozzá lehet szokni és nem okozott semmiféle irritációt az illatanyag. 
A használata egyszerű és kellemes, bár egy full smink lemosásához önmagában kevés nekem. A korrektort, púdert, sima szempillaspirált és szemöldökceruzát szépen lehozza, de egy vízálló spirállal vagy egy teljes fedésű alapozóval már nem tud megbirkózni önmagában.

Én általában a sima sminklemosó után szoktam használni, a megszokott arctisztítóm előtt, mert a smink nyomait nagyon jól lehozza. Akik abban reménykednek, hogy minden egyéb arc és sminklemosó lépést kiválthatnak vele, azok szerintem csalódni fognak, maximum akkor nem ha csak szempillaspirált használnak a hétköznapokon. 
Ugyanúgy, ahogy a micellás vízzel sem lehet kiváltani a jó öreg arcmosást, emellé is kell még valamilyen extra termék. 

Ennek ellenére és nagyon meg vagyok vele elégedve. Nyaralásra is magammal vittem, mert tényleg praktikus ez a kiszerelés. 

Az ára most akciósan 1990 Forint, ennyit szerintem megér. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik kevés sminket viselnek a hétköznapokban, mivel a nehezebb alapozókkal és vízálló termékekkel már nem boldogul. 
A 100ml-es kiszerelés nekem három és fél hónapig volt elegendő, ami szerintem szuper.

Összegzés: Szerintem egy nagyon korrekt kis arctisztító balzsamot hozott össze az Avon és le a kalappal előttük, hogy ilyen gyorsan reagálva erre a trendre, piacra dobták a saját változatukat. Ár.érték arányban szuper, mert egy olyan terméket kapunk, ami több hónapig elég mindennapos használat mellett is. A nehéz alapozókat, az Anastasia Brow Pomade-et és a vízálló spirált nem hozza le, de egy kis korrektor, púder és sima spirál meg sem kottyan neki. Nem szárítja a bőrt és nem okozott nálam semmilyen irritációt. Az illata meglehetősen erős, ehhez hozzá kell szokni.

Értékelés: 5/4 

Az egy pont levonás azért jár, mivel a ragaszkodóbb sminket nem hozza le, így tényleg kell még mellé egy másik sminklemosó termék is. Egyébként szerintem szuper termék, én már meg is rendeltem belőle az utánpótlást.

*A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet. 


Ti próbáltátok már az Avon arctisztító balzsamját?

Megjegyzések