DIY - Tavaszi pom pom fa



Nagyon szeretek kreatívkodni, különféle dekorációkat készíteni az otthonunkba. Leginkább december elején vagyok elememben, akkor általában teljes díszbe öltöztetem a lakást. A kora tavaszi, esős és szeles, szürke napokon szerettem volna egy kis színt és vidámságot csempészni a házba, így született meg ez a vidám kis pom pom fa. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogyan készült pontosan, olvassátok el a teljes bejegyzést. 


Február elején én már tűkön ülve várom a tavaszt. Ekkor szoktam megvenni az első kis jácintot, ekkor pakolom el a téli dekorációkat és általában már ilyenkor kitalálom, hogy miként fogom feldíszíteni a lakást tavaszra és Húsvétra. Erre a dekorációra Pinteresten bukkantam rá és már akkor eldöntöttem, hogy én is el fogom készíteni. Körül is néztem a hazai dekorboltok kínálatában a kis színes pom pomok ügyében, de siralmas volt a felhozatal, mind választékban mind árakban. (20dm pom pom 1500 Forintért, WTF) 

Végül Ebayről rendeltem egy száz darabos csomagot innét, összesen 360 Forintért, ami ide is ért, körülbelül tíz munkanap alatt.


Ezután csak ágat kellett keresnem a DIY projekthez. Végül a házunk mögötti erdő elejét szegélyező kökényesből vágtam néhány ágat, mivel ezek kellően kuszák és elágazóak, ráadásul hamar ki is fognak virágozni.


Ezután pedig kezdődhetett a móka, vagyis a kis pom pomok felragasztgatása. Nem követtem semmilyen sémát, csak próbáltam minél színesebbé és változatosabbá tenni az ágakat.


Nekem nagyon tetszik a végeredmény, szerintem nagyon kis vidám és hangulatos lett.


A pom pomokon kívül egy mini ragasztópisztolyt használtam, amihez körülbelül egy "patron" fogyott el. Ezeket a Möbelixben vettem még karácsony előtt. 


Ez pedig az elkészült pom pom fa. Szerintem nagyon kis cuki és mutatós és színt visz a lakásba most, hogy a természet még épp csak ébredezik. Nálunk egyébként rengeteg hóvirág van az erdőben. Épp hétvégén voltunk kint megnézni őket és lőttem is néhány fotót, valamint a jácintjaim is most virágoznak, ezeket is lefotóztam, a lentiekben meg is nézhetitek őket.


Ti készítettetek már valamilyen tavaszi dekorációt? Melyik a kedvenc tavaszi virágotok?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)