Farmona Tutti Frutti Cukros Peeling Teszt/Vélemény


Nyáron, amikor az ember több bőrt villant a meleg miatt, különösen fontos, hogy extra figyelmet fordítsunk a bőrápolásra. Egy jó peeling ehhez elengedhetetlen, hiszen amellett hogy segít megszabadulni az elhalt hámsejtekről, a vérkeringést is fokozza, ezáltal feszesíti is a bőrt. Ha pedig hozzám hasonlóan ti is önbarnítóval szerzitek a nyári barnaságot, akkor szinte már elengedhetetlen a rendszeres bőrradírozás. 
Egy ideje már a Farmonda Tutti Frutti cukros peelingjeit használom nyaranta. Ezek közül most a barackos-mangósat szeretném nektek bemutatni ebben a bejegyzésben. Ha kíváncsiak vagytok rá, olvassátok el a teljes posztot. 



A csomagolás  mutatós és egyben praktikus is. A tégely jól záródik és nekem nagyon szimpatikus a rögzített, felhajtós tető. Méretéből kifolyólag utazáshoz nem a legjobb választás, de több más illatból (például az isteni Farmona Tutti Frutti Wild Strawberry) kapható pici, 160 grammos tégely is, én azt szoktam magammal vinni. 
A Farmona Tutti Frutti Peach & Mango 300 grammos tégelyben érkezik és 1390 Forintba kerül. Nekem ez a mennyiség heti használat mellett általában két hónapra elegendő, tehát elmondható, hogy nagyon sokáig elég.


A színe brutál narancs és már felnyitáskor érezhető az isteni barackos-mangós illata. Komolyan, olyan illata van, mintha valamilyen gyömölcslekvár lenne, de természetesen nem ehető.  Az állaga géles és jól érezhetők benne durva cukorszemcsék. Ha valakinek érzékeny bőre van, akkor javaslom, hogy először egy kisebb területen próbálja ki, hogy nem okoz e irritációt. Vízes bőrön finoman habzani kezd és nem szükséges teljes erőből dörzsölni, így is nagyon jól végzi a feladatát.


Nekem nagyon bevált, mert simán el lehet vele távolítani az önbarnítót is, ugyanakkor felkészíti a bőrt a következő önbarnító felkenésére. Hatékonyan eltávolítja az elhalt hámsejteket, de egyáltalán nem szárít, nem hagy maga után húzódó érzést, bár én használok mellé testápolót is és mindenkinek ezt ajánlom. 

Ezzel a csodás, brutál gyümölcsös illattal igazi frissítő élmény a használata. Ráadásul az illat sokáig megmarad a bőrön is. 


Nekem nagyon bevált és biztosan ki fogom próbálni az összes többi illatot is. Az epres és a kivis szintén fantasztikus, de őszre be akarom szerezni a Farmona Tutti Frutti Pear & Cranberryt is.  Ha valaki tényleg hatékony, nagyon finom illatú peelinget keres, akkor mindenképpen ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát, szerintem nem fog csalódni. Egyébként a különféle illatokból kapható tusfürdő és testvaj is, így egy komplett szett összeállítható belőle.


Ti milyen bőrradírt használtok? Próbáltátok már a Farmona Tutti Frutti termékeket? Ha igen, van kedvencetek?

Megjegyzések