Weekly Inspiration

Az év utolsó inspirációs képválogatását láthatjátok a blogon. :) Nem kezdek most semmiféle érzelgős ömlengésbe és leltározni sem szeretnék a 2013-as évet illetően. Nekem ez egy jó év volt, remélem nektek is. De teljesen mindegy, hogy milyen volt az elmúlt 12 hónap és mindig azt mondom, hogy hálásnak kell lenni azért ami van és nem szabad búslakodni afölött ami nincs, maximum tervezgetni, hogy hogyan "lesz".
Szóval vegyünk most búcsút az elköszönő évtől és tekintsünk előre. Teljesen mindegy, hogy mi az, amiben változtatni szeretnénk (lehet, hogy már évek óta) most itt az alkalom hogy megérleljük magunkban a végős elhatározást. Legyen szó fogyókúráról, életmódváltásról, jobb iskolai eredményekről, költözésről, munkahely keresésről, egy rossz kapcsolat lezárásáról, vagy épp arról a bizonyos első lépés megtételéről a kiszemeltünkkel szemben. Vagy épp az apró de fontos dolgokról, mint napi 3 liter folyadék, rendet tartani a szobánkban, többet mozogni, többet foglalkozni a nagyszülőkkel vagy rendszeresen kimosni a sminkecseteket.
Akinek nincs semmi ilyen "megfogadnivalója" az nyilván hazudik még saját magának is. :D Nem vagyunk tökéletesen és nem is leszünk soha, de megpróbálhatjuk mindenből és saját magunkból is a legjobbat kihozni.
De itt most ne elérhetetlen célokat képzeljünk magunk elé. Victoria's Secret modell test, vagy Nigella Lawson-t megszégyenítő szakácstudomány, vagy félmaraton lefutása...Csak apró dolgokat, apró lépésekkel, de nagy kitartással.
Ezt kívánom nektek a következő évhez is. Amit remélhetőleg - mint az előzőt - együtt töltjük majd el. :)


Tényleg olyan nagy kérés, hogy ne márciusban legyen ez, hanem most? :D


Szilveszterre nem lőhetsz mellé a klasszikus füstös sminkkel.


Vagy a vörös ajkakkal, ami minden változatban gyönyörű. :)


Vagy épp a laza hullámokkal, amik minden hajhosszhoz és hajszínhez passzolnak. :)


Oh... *.* Egy ilyen darab mellé nem is kell más ékszer! :)


A nagy fogyókúrás fogadalmak előtt még igenis kijár neked egy fincsi házi kakaós csiga. :P


Amit egy jó könyv mellett majszolgathatsz. :)


Ki szeret még hóesésben sétálni? :)


Party-dress hercegnő stílusban. :)


Csodás! *.*


Szeretem a nagy, nyitott tereket és a sok fényt. :)


Ezt kérném szépen a tartalmával együtt. :P


Nude mani Szilveszterre hangolva. A hercegnős rucihoz? :P


Csodásak! :)


Örök kedvenc! :)


Lila smink? :)


Tökéletes otthon lazítós outfit... :)


Imádok őket! :)


Egy cuki fonattal sosem lősz mellé. :)


Jajj ez a kabát! O-O


Egyszerű de csini! :)


Erről nekem azonnal Serena ugrott be. Nagyon csini! *.* Vörös körmökkel...


Vagy ezzel a manival. ;)


Ez brutál gyönyörű! :) Na ezért kell az ember lányának egy jó satírozóecset! :D


Brownie... :P


Tökéletes téli outfit Nr. 1!


Ez a smink maga a tökély. ^^ Meg a haj is hozzá!


Íme a tökéletes szilveszteri cipellő! :P


Hát nem mesés? :)


Ez valami hihetetlenül szép!!!


Hangulat...


Melyiket választanátok? :) Én nem tudnék. :P


Nr. 2... mármint a téli outfitek listáján. :D


Ezt csak azért mert annyira szilveszteri hangulata van. :)


Nr. 3... bár nekem ő a kedvencem. Mondjuk én még egy színes szállal megkoronáztam volna... :P


Óhjajjvégem! :D


Ki ne szeretne így hazatérni a shoppingolásból? :P


Romantikus stílusú smink Szilveszterre. Kék szemhez szerintem csodás! :)


Egyszerű de gyönyörű! *.*


Ezt a házikót elfogadnám. :P


Pingvin macaron!!!!!!! ^^


Meseszép! :)


Oh ez a ruha...


-.- :D :D :D

Nektek milyen célkitűzéseitek vannak a következő évre? :) 

Szép Hetet Mindenkinek! :)

Megjegyzések

  1. Mindegyik kép szuper, a ruhák, a sminkek, a kaják és persze a házak (főleg az utolsó!), a gardróbnál meg leakadtam egy percig! Jen meg...Jen. :D

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, igazán eshetne már valami :( Nem vagyok tél-párti, de ez még nekem is lehangoló. Karácsony hó nélkül :(
    Jaj én már nem bírok kajára gondolni se :D
    Sweeney todd ♥ Imádom ♥
    A pöttyös mani ♥ Kéne már vennem pontozót :D És a hópihés ♥

    VálaszTörlés
  3. Tényleg kiakasztó ez az időjárás. Ha legalább már ez megváltozna jövő évben, már annyival jobb lenne :S.
    Jó szilveszterezést! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)