2014. február 18., kedd

Sleek "Garden of Eden" paletta teszt


Mára Sleek új palettájának tesztjét hoztam el nektek. Már kicsivel több mint két hete nálam van és használom, szóval úgy érzem most már tudok róla véleményt alkotni, az első benyomásokon kívül is. :)
Sok fotót készítettem róla, igyekszem viszonylag tömören fogalmazni, ha kíváncsiak vagytok rá, nálam hogyan teljesített, akkor kattintsatok a lenti linkre a folytatásért. :)



 Kicsit csalódott vagyok, amiért nem limitált csomagolásban érkezett, hanem a megszokott Sleek designnal.


 A hátoldalon bőséges információkkal a használatról.


 A megszokott Sleek külső. Jól (mit jól, kinyithatatlanul) záródó, masszív, igényes műanyag tok.


 A hátoldala.


Vakuval fotózva. Ebben a palettában pont azok a zöld színek vannak, amit a Vintage Romance palettából hiányoltam.


Természetes fényben, vaku nélkül. Az első sor csodás rózsaszínes, mályvás-lilás taupe színeket, bronzos és arany árnyalatokat és egy csodás barnát tartalmaz.

 

 Az ablaknál fotózva.


 Első hat, vakuval.


 Második hatos vakuval.


 Természetes fényben.


 Szintén.


Kezdjük ott, hogy fogalmam sincs miért, ilyen ferdén még sosem sikerült swatcholnom. :D
A felső sorban alap nélkül láthatjátok a színeket, alatta pedig a Catrice szemhéjalapozójára vittem fel az ujjammal. Én nem szeretek ecsettel swatcholni, mert szerintem egyetlen húzás az ecsettel nem adja vissza a szemhéjpúder valódi lényét, mert hát sminkeléskor is többször átmegyünk az adott részen, építgetjük, stb. Viszont ujjal mindig egyetlen rétegben kenem fel a festéket, ennél a palettánál egy kivétel volt, de erről majd később beszélek.


 Lakásban fotózva. 


Kinti fényben. Balról jobbra: Gates of Eden; Eve's Kiss; Paradise on Earth; Python; Forbidden; Flora

A Gates of Edennel vettem észre, hogy egy picit porol. Az első sorból a leggyengébben pigmentált szín a Forbidden (utolsó előtti szín). Ettől sokan teljesen kiakadtak, de én annyira nem estem kétségbe, ezt már akkor tudtam, amikor megrendeltem. Én ezt a színt eleve a crease kiemelésére szántam és szerintem erre jobb egy kevésbé pigmentált szín. Valamint szemhéjalapozóval szerintem egészen szépen teljesít és itt most hangsúlyozom, hogy a képen egy rétegben kentem fel.


 Lakásban fotózva.



 Ablak előtt. Entwined; Adam's Apple; Fig; Evergreen; Fauna; Tree of Life

Az első két szín itt is gyengén szerepel, még alappal is. A halvány almazöldet kb. 3x húztam át mire látszódott.
Az Entwined-ről is azt tudom mondani, mint a nagyon hasonló első sorban lévő Forbidden-ről, hogy néha azért nem árt egy ilyen szín, a satírozáshoz sem.
Az Adam's Apple is szépen teljesít a mellette lévő másik három fényesebb zöld szín satírozásánál, anélkül hogy elvenne belőlük.


A paletta egyik legszebb színe szerintem az utolsó árnyalat, ami egy csodás mély zöld és nagyon szépen pigmentált. 


Összegzés: 3000Ft-ért szerintem brutálisan jó ez a paletta, csodás színekkel. Aki a három kevésbé jól teljesítő szín miatt nem elégedett, az szerintem szemezgessen a MAC, UD vagy Nars kínálatából, bár szerintem még a high end kategóriában is vannak olyan paletták, amikben van 1-1 gyenge szín. 
Szerintem ez tipikusan az a paletta, amit valaki vagy imád, vagy teljesen hidegen hagyja, mert nem az ő színei vannak benne. 
Én eddig nagyon szeretem, nekem tökéletes lesz tavaszra, nyárra. :) 

Értékelés: 5/5 

Mivel tudtam, hogy vannak benne gyengébb színek, így nem csalódtam és ahogy írtam engem ez nem zavar, ezeknek is lehet funkciót találni szerintem. A csomagolással kapcsolatban annyit említenék meg negatívumként, hogy nagyon nehéz kinyitni, konkrétan letört tőle a körmöm 1x.


Igyekszem hamarosan sminket is hozni vele. ;) 


Nektek megvan ez a paletta? Ha nem, akkor tervezitek megvenni, vagy nem nyerte el a tetszéseteket?

7 megjegyzés:

  1. Érdekes nekem ezt a palettát pont nem nehéz kinyitni, viszont az Au naturalt igen :D Am. imádom!!!

    VálaszTörlés
  2. A felső sor színei annyira gyönyörűek! Az alsó zöldekkel még barátkoznom kell :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a színek. :) Ez nem ér, hogy Mostmár akarom :D az Oss-em is baromi nehezen nyílik. Nem is csukom le teljesen,mert Félek, hogy birkózás közben eltörik :( :)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, egyik pillanatban tetszik, a másikban már annyira nem ez a paletta. Azt hiszem, ezt én most kihagyom, valamiért úgy érzem, hogy lesz ennél sokkal, de sokkal jobb új paletta a Sleek háza táján :]

    VálaszTörlés
  5. Nekem a Flora, Eye's kiss és a Forbidden színek tetszenek a legjobban, de szép az összes.

    VálaszTörlés
  6. Nem vagyok a zöldes színek rajongója (vagy csak nem használtam még őket annyira magamon és ezért nem barátkoztam meg velük), de ez a paletta mesés :)

    VálaszTörlés
  7. Na hát én sem egyszer megyek át az ecsettel a színminták készítésekor, hiszen a szemen is építem a színeket, úgyhogy igyekszem az igazi sminkhez hasonló körülmények között tesztelni a színeket. Nálam is szerelem lett a paletta, mert ha azt vesszük, hogy sok drogériás kettes vagy négyes termék is ennyibe kerül, akkor a 9 jól működő szín még mindig nagyon jó vétel ennyiért :-)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...