Weekend Inspiration

Én azt vallom, hogy pár óra a természetben (de az igazi, mindentől távoli változatban) felér egy terápiával. Amikor sétálsz a kis ösvényeken, hallod a saját légzésedet, a madarakat, az aljnövényzetben neszező kis állatokat. Amikor ősszel a levelek ropognak a talpad alatt, a levegő friss, szúrós és füstszagú. Bármilyen gondom van, vagy ha csak elegem van a hétköznapokból, csak kimegyek az erdőbe és hagyom, hogy a természet, a fák, a színek, az illatok meggyógyítsák a lelkemet. Valahogy a tudat, hogy a kis ösvény, a gesztenyefasor, a régi pad, a nagy kő, amin az első meleg tavaszi napokon a gyíkok napoznak, ott volt már akkor is amikor először jártam itt és ott lesznek akkor is, ha én már nem leszek, olyan erővel bír, amitől úgy érzem, azok a problémák nem is olyan nagyok és ahogy lassan sétálok a kis ösvényeken, gondolkodom, hogy merre menjek, egyszerre a megoldásra is rálelek. Mert néha csak annyi kell, hogy kikapcsoljuk a számítógépek, lenémítsuk a telefont és a fehér zaj helyett a természetet hallgassuk, mert ha odafigyelünk rá, akkor nagyon is sok mondanivalója van számunkra. Csak meg kell tanulnunk hallani.


Minden ősszel, amikor az erdők felveszik a legszebb, legszínesebb ruhájukat, elmegyünk a bakonyi erdőbe, ahol egy pont ilyen csodás tó rejtőzik.


Whao whao és whao...


Lehet, hogy sokaknak ez már (vagy még) túl nyárias, de szerintem csodaszép. :)


Csini szett basic darabokkal. :)


Csodás! :)


Kell egy ilyen pulcsi. :P


Csodásak őszre ezek a bordós, mályvás árnyalatok. :)


Fashionista cica! :D


Álomházikó, avagy lakjunk tóparton "level master". :D


Gyönyörű ez a hálószoba. :)


Nálunk miért nincs ez az illat? Akaroom! :P


Az egyik kedvenc (és nagyon egyszerű) édességem a csokis muffin sóskaramell szósszal. Recepteket a nevekre kattintva találtok! ;)


Imádom a japán kerteket, annyira varázslatosak. :)


Ez ismerős! :D 


Szép hétvégét Lányok! :) 

Mit terveztek erre a két napra? :) Szoktatok sütni hétvégén? Ha már itt tartunk melyik a kedvenc sütitek? :) Oh, és majdnem elfelejtettem: melyik a kedvenc képetek? ;)

Megjegyzések

  1. Imádom az őszies képeket, főleg a tájképeket. Nemrég voltam otthon, és kiélveztem minden pillanatát a kutyasétáltatásnak.
    Van tök illatú gyertyám, de inkább narancs, mint tök. :(

    VálaszTörlés
  2. Ohh az a smink csodás... van egy hasonló színű rúzsom, de még gyűjtöm a bátorságot, hogy nappal is kimerészkedjek benne... de érzem, hogy nem sokáig bírom már magam türtőztetni! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem most a "természetes" képek a kedvenceim.
    Mi hazajöttünk egy kicsit Győrbe Anyához és épp sül a sütőtök, úgyhogy a lakásillatosítás meg van oldva. ;)

    VálaszTörlés
  4. Kedvenc kép, a csini szett, basic darabokkal, a manikűr is nagyon tetszik, a hálószoba is, yankee candle gyertya nekem is kell. A kedvenc sütim kozák sapka, hmm nyammii! Jó hétvégét!!

    VálaszTörlés
  5. A képek láttán rájövök, hogy szeretem az őszt, még ha hideg is van. :D
    Ahh én ezen a hétvégén pakolok,költözöm be a bentlakásba ( Romániában október 1-től kezdődik az egyetem).

    VálaszTörlés
  6. Ez egy szuper válogatás volt, szinte mindent imádok! Az első smink évek óta a kedvencem, nem tudok betelni vele, de a rúzsok, a hálószoba, a Yc gyertya, a muffin és a japán kert is gyönyörű, utóbbiakért én is meg vagyok veszve :)

    VálaszTörlés
  7. A tájképek és a házas képek a kedvenceim, a házasok mindig!!
    Néha szoktam sétálgatni a természetben, itt az Őrség lábánál :) Szüleim meg bakonyiak, azért az teljesen más táj :)
    Á, csak házimunka van szombaton mindig, ma meg munka, azért is vagyok gép előtt, a szabadnapomon max. a telefonon nézegetem a netet, akkor sem sokáig.

    VálaszTörlés
  8. @Ági, remélem jól telt a hétvégéd Győrben. :)

    @Judy, jujj azt én is nagyon szeretem, csak nálunk Rusei sapka néven fut. :D

    @Bogi, melyik egyetemre jársz? :)

    @Audrey, te is nagyon szép helyen laksz akkor. Engem teljesen lenyűgöz a hegyes-dombos vidék. :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, hogy írtatok! :) <3

    VálaszTörlés
  10. Őszi tájak, pulcsi, cica.
    Szeretem az erdőt és a mezőt is. Hiányzik a tanya ahol laktunk. Ott ret és kanális váltakozott hosszan. Imádtam mikor kezdődött a tavaszi zsongás. Békák, tücskök, bogarak, nádsuhogás, rogók, minden. Es az illat...télen a ludak, fácánok dürrögése....nem tudja a tulaj, h mi van a birtokában.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)