2015. február 16., hétfő

Manikűrvadász 15. Forduló


 Ismét részt vettem a Manikűrvadászban, melynek ezúttal Panni volt a háziasszonya. Köszönjük szépen Panni, hogy lebonyolítottad az egészet. :) 
Azért is szeretem ezt a kezdeményezést, mert sok új blogot ismerhetek meg így, olyanokat, akikre magamtól talán nem akadtam volna rá. A mostani párom, Sarah oldalával is így voltam, aminek immáron rendszeres olvasója is vagyok. :) Nagyon szép manikat készít, de annyira megtetszett az első manikűr, amit az oldalon találtam, hogy nem is nagyon keresgéltem tovább, azonnal tudtam, hogy őt fogom majd elkészíteni. :)




 Ez pedig az én változatom. Az egyik kedvenc lakkomat használtam fel hozzá, a Catrice Feathered Fall kollekció Golden Plum-e árnyalatát.


 Sajnos a fotók nem lettek a legszebbek, mert a mani készítésekor épp beteg voltam, így csak a lakásban tudtam fényképezni.



 Én nagyon szeretem az ilyen manikűröket, magamtól is gyakran készítek hasonlót.


 Sőt azóta ezt is elkészítettem még egyszer, igaz más csillámokkal. :P


 Itt egy picit jobban látszanak a színes csillámok.


Hiába néha kell egy kis kamera effekt, hogy valamiképp vissza tudjam adni az eredeti csillogást. :P


Remélem a képek minősége ellenére azért tetszett nektek ez a mani. :) 


Most megyek is, gyorsan megnézem a többi alkotást, ti is tegyetek úgy. :P
Inlinkz kód

17 megjegyzés:

  1. Mindkét verzió nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Mindkettő nagyon tetszik, és hát az én szívemhez is közel állnak az ilyen manik :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon illik hozzád ez a manikűr, szuper lett! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, szép lett :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép, annyira elegáns! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik ez a két lakk együtt:)) Szép lett!:)

    VálaszTörlés
  7. Az az alapszín! Miért nincs nekem ilyen lakkom? :)
    Csodálatos, fényűző manikűr lett, imádom!

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást kívánok, szép a csillogó mani és nem csodálom, hogy kedvenced az alapszín, nagyon különleges!

    VálaszTörlés
  9. Nekem mindkettő tetszik. Ki csinálja meg nekem?

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...