2015. április 6., hétfő

Weekly Inspiration

Nem tartom magam különösebben bölcs és tapasztalt embernek. Nem jártam be a világot, nem büszkélkedhetem életre szóló kalandról sem. Szülőktől és nagyszülőktől hallottam csak a régi világ borzalmairól, a háborúkról. Egész más azt a tévében látni, vagy olvasni róla, mint abban élni. De vannak dolgok, amiket a saját bőrömön, életemben is megtapasztaltam és adtak egyfajta "bölcsességet", életfilozófiát. 
Az egyik ilyen dolog a betegség volt. Ebből megtanultam, hogy az egészségünk a legfontosabb dolog a világon. Ha betegek vagyunk, lehet bármink, nem számít. Épp ezért nem sajnálom az időt és a pénzt az egészséges életmódért. Jobb megelőzni a bajt, mint megpróbálni helyre hozni. 
A másik dolog, amit megtanultam, hogy saját magamat helyezzem az első helyre. Én vagyok az, aki megoldhatja a problémáimat, én vagyok az, akinek a véleménye fontos kell hogy legyen. Ha mindig másokra támaszkodom és mások véleménye szerint élek, akkor sosem lehetek boldog. 
Megtanultam azt is, hogy a legsötétebb percekben, a legnagyobb problémák és csalódások közepette sem szabad feladni a reményt. Erőt kell meríteni bármiből, ami fontos számunkra. Legyen az a család, a hivatásunk amit szeretünk, vagy csupán a tudat, hogy még annyi dolgunk lehet ezen a világon. 
Arra is rájöttem, hogy hálásnak kell lennünk minden egyes napért, minden egyes percért. Olyan gyorsan és hirtelen vége lehet az egésznek. Örülni kell mindennek, az esős napnak, a nyugodt, csendes hétvégének otthon, a kicsinek, a kevésnek is. Másnak ez sem adatik meg. Ha állandóan elégedetlenkedünk akkor sosem leszünk boldogok az életünkkel. 
Azt is megtanultam, hogy egy mosoly és egy kis kedvesség milyen sokat adhat. Néha pont ezekre van szüksége az embernek. Néha pedig tényleg csak ennyit adhatunk. Épp ezért vissza kell mosolyogni minden kisgyerekre és nem szabad kihagyni egy alkalmat sem hogy jót tehessünk. Még akkor is, ha csak annyi az egész, hogy a buszon beszélgetünk egy idős emberrel, vagy ennivalót veszünk egy kóbor kutyának.
 Az is nagyon fontos, hogy meglássuk a szépséget, ami körülvesz minket. Legyen az egy régi épület, egy idős pár, akik egymás kezét fogják, a tavaszi virágok, vagy az a néhány óra, amit a családunkkal tölthetünk. 
Ha ezeket értékeljük, megfogadjuk és megtanuljuk, akkor egy idő után rájövünk majd, hogy sokkal több mindenünk van, mint hinnénk és gondolnánk.


Feljegyzendő, magnóliát ültetni a kertbe. :)


Ez a szett maga a tökély. :) Kell egy ilyen ruha és egy kimono is. :P


Klisé, de szívesen eltöltenék pár napot Párizsban. Egyszer volt szerencsém pár órát ott lenni, de sajnos ez alig volt elég valamire.


Ha már Párizs... :)


Szerelmes lettem ebbe a blúzba! *.*


Bronzos szemsmink mert mindig tökéletes választás. :)


Ha már Párizsba mennék, biztosan nem hagynám ki az igazi francia macaront. :)


Egy kis tipp munkahelyi-sulis étkezéshez. Így kipipálhatod a reggelit, tízórait és ebédet is. :)


Két kedvenc sorozat... :)


Mesések ezek a púderes színek együtt. :)


Megfogadandó. :)


Álomházikó. :)


Ezt a NYX gyűjteményt szívesen magaménak tudnám. :P De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. :)


Tökéletes hétköznapi rohangászós munka-suli outfit. :)


Plusz hozzá a cipellő :)


Whao!


Vattacukor lakkok. :)


Ez már nagyon az én stílusom. :)


Itt szerintem elférnék. :D


Jövő hétvégére már 20 fok is lehet, szóval ideje elővenni a tavaszi cuccokat. Plusz belehúzni az edzésbe. :P


Nem mintha esélyem lenne szépen lebarnulni, ahogy már említettem csak két árnyalatban vagyok elérhető, a hullafehér és a rákvörös. :D De azért egy kis bronzosítóval mindig lehet csalni.


Ombre tusvonal... képzeljetek el hozzá egy korallos vagy pink rúzst... :)


Szépséges! :)


Jövő heti receptkihívás, természetesen gluténmentes tésztával. :P


Imádott Robertünk szombaton ünnepelte a szülinapját és azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, az évek előrehaladtával egyre sármosabb lesz. :) Boldog Szülinapot RDJ! :)


Hamarosan őzgida szezon lesz. Ha esetleg találkoznátok egyel az erdőben, még véletlenül se próbáljatok a közelébe menni vagy megsimogatni. Nagyon édes és cuki, de ha a mamája megérzi a szagunkat a közelében vagy a kicsikén, akkor lehet, hogy sorsára hagyja. És a kutyusokra is figyeljünk ilyenkor, nehogy megtámadják szegényt. :) 

Szép Hetet Lányok! :) 

Hogy telt a hétvége? Kajakóma megvolt? :D Na és a locsolók? :)

12 megjegyzés:

  1. Full pihenés ez a hétvége. A zabálásra azért figyelek. Elhervadni sem fogok már :)
    További kellemes ünnepeket Neked és családodnak! :)

    VálaszTörlés
  2. Szinte az egész szünetben tanultam, a hétvége sem volt kivétel, de ezt leszámítva nyugisan teltek az ünnepek. Ez kellett. =)
    További kellemes ünnepeket!

    VálaszTörlés
  3. A bevezetés a szívemből szólt, e szerint élek én is! :) Így szépek a mindennapok, a rossz napok, se igazán rosszak. Boldog vagyok így.
    Tervezünk kertes házba költözni és nekem is nagy vágyam egy magnólia fa!

    VálaszTörlés
  4. A bevezetőd nagyon igaz, kár hogy sok ember nem így gondolja , de mi is így élünk, és a gyerekeinket is így neveljük. Te egy nagyon okos nő vagy ez már több írásodból is kiderült!

    VálaszTörlés
  5. Köszi Lányok! :)

    @Névtelen, köszönöm szépen, nagyon jól esik, hogy így gondolod. :)

    VálaszTörlés
  6. Magnólia, Párizs <3 No és az álomház, ahh, eléldegélnék ott nagy durcásan :D Rohangálós szett a balerinával, Essie lakkok és én is csak abban a 2 árnyalatban létezek sajnos :( :D A kis őzgidák meg istenem mennyire cukik már?!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon egyet tudok érteni a bevezetővel és főleg most, hogy megpróbálok teljesen ez alapján élni. Mindig mást helyeztem magam elé és hosszú távon ez nagyon nem jó. A hozzám hasonlóaknak nehéz belátnia, hogy az, hogy magam boldogságát helyezem előtérbe még nem egyenlő az önzősséggel. Vagyis remélem.

    VálaszTörlés
  8. A magnólia fa nagyon tetszik, én is akarok egy ilyet! :)
    A ruhák, a cipő, a smink és a manikür, meg a cuki őzgidák, nagyon édesek :)

    VálaszTörlés
  9. Köszi a kajakóma megvolt bár most azért tudatosan visszafogtam magam ;) mától ujra a kevesebb több érvényesül. A képek közül a ruhásak tetszenek és a végén a kis őzikék :)

    VálaszTörlés
  10. Hát, én agyilag kissé le vagyok most robbanva. A négy nap alatt szinte semmit nem tudtam csinálni azokból, amit szerettem volna.
    Egy pár órás kirándulás volt azért barátokkal, férjemmel és kisfiammal. Tatabányán voltun a Turul madárnál és a barlangoknál.
    Második és harmadik outfit, cipellő és a smink tetszik.

    VálaszTörlés
  11. A névtelent én írtam . Csak lemaradt az aláírás:) (marika)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...