Tavaszi Haul (Drogéria, Joy-Napok, The Body Shop, Tesztelésre kapott termékek, stb)

 

Ebben a bejegyzésben az utóbbi két hónap és a Joy Napok vásárlásának "eredményeit" mutatom meg nektek, illetve néhány tesztelésre kapott terméket is, amikről hamarosan írni fogok. 
A kihagyott Glamour Napok után már nagyon vártam a Joy kuponos akcióit is, habár azt kell hogy mondjam, idén eléggé szerény volt a felhozatal a ruhaüzletek kuponjait illetően. Legalábbis vidéken összesen két olyan üzlet volt,  ahol én fel tudtam használni kupont. Épp ezért több olyan ruhadarab is lesz, amiket kupon nélkül vettem meg, de úgy gondolom, hogy így is nagyon jó vételt csináltam.
Ha kíváncsiak vagytok rá, miket vásároltam mostanában, akkor nézzétek meg a teljes bejegyzést. ;) 



 Elsőként két olyan darabot mutatnék meg, amiket még április elején vettem meg.


 Ezt az ezték mintás ruhát a C&A-ban vásároltam. Az ára 4000Ft körül volt. Nagyon kényelmes és jól variálható. Harisnyával és dzsekivel is hordtam, amikor hűvösebb volt az idő, nyáron pedig tökéletes lesz egy szandállal. :)


 Ezt a bokacsizmát a Deichmann-ban vettem. Kinéztem egy cut-out bokacsizmát a H&M-ben, de sajnos a győri üzletükbe nem is érkezett belőle, így végül erre a darabra esett a választásom. Nekem nagyon tetszik ez a fazon és imádom ezt a cipőt. Kényelmes és jól variálható. Simán el tudom képzelni hogy nyáron is viselem majd egy-egy koncerten vagy buliba. :)


 A szokásos DM beszerző körút alkalmával beszereztem a kedvenc nyári Balea tusfürdőmet. El sem tudom mondani, hogy mennyire imádom ezt a napozás utáni tusfürdőt. A legfinomabb, legfrissebb kókusz és strand-tengerpart illat. Ha tehetitek, szagoljátok meg.
A másik vaníliás-kókuszos tusit több blogon is láttam és mivel imádom az ilyet illatokat, azonnal lecsaptam rá. Nagyon kellemes, friss illat, egyáltalán nem émelyítő, inkább picit egzotikus. 

Természetesen ezúttal is a Zarában bukkantam rá álmaim parfümjére. Mivel jelenleg több parfümöm is van, így nem akartam nagy kiszerelést venni. Egy 10ml-es roll on kiszerelést szereztem be, ami kb. 1500Ft volt. Az illat neve egyébként "Stock Im Eisen Platz 4 Vienna" Itt láthatjátok a teljes méretű kiszerelést, ami nagyon elegáns, letisztult és klasszikus csomagolást kapott.
A parfüm egyébként Bécs belvárosának hangulatát hivatott idézni és érzékeltetni. Ha egy Zara üzletben jártok, szagoljátok mert egyszerűen isteni illat.

 

A Lovely új nyári lakkjaiba teljesen beleszerettem, elsőként a barack színű homoklakkot vettem meg, de azt hiszem a többi is sorra kerül majd. A héten lesz majd róla bejegyzés a blogon. ;)



Még április vége-május eleje környékén volt egy olyan akció a The Body Shop-nál, hogy három akciós árú termék esetén a 3. ingyen van. Ezt kihasználva rendeltem a webshopról és hozzácsaptam még a rendeléshez a Fuji zöld teát kollekció egyik csomagját is. Ezek a travelsize termékek jól jönnek nekem, mert többször is lesz olyan a közeljövőben, hogy 1-2 napra utazom. :)



A Honeymania kollekcióból rendeltem meg a testradírt, valamint a Vitamin E arcápolócsaládból rendeltem meg az éjszakai arckrémet és az arctisztítót. A zöld teás kollekcióról pedig már itt írtam véleményt, még a Joy Napok előtt, mivel a TBS termékekre is volt kupon.


Ezek pedig már a Joy Napi vásárlások kincsei. Itt írtam egy kis kívánságlistát. Mindent nem sikerült beszereznem, de jó sok dolgot kipipálhatok a listáról.
Elsőként, egy világos farmert szerettem volna. Ezt végül a Tally Weijl-ben találtam meg. Egyébként is legtöbbször itt veszek farmert, nagyon szeretem az ő darabjaikat. Az ára 7000Ft körül volt, ha jól emlékszem, ebből jött le 20% kedvezmény.


Az F&F részlegre nagy reményekkel mentem, de sajnos se a kinézett cipők, se sportmelltartó nem volt, így végül egy futónacival tértem haza, ami egyébként is szerepelt a tavaszi kívánságlistámon.


A Bershka üzleteiben nem volt ugyan akció, de már korábban kinéztem több darabot is náluk. Ez a fehér basic felső 1400Ft volt. Nálam ez fogyóeszköz, szinte minden évszakban veszek belőle különböző színekben és fazonokban. Nyárra nekem igazi alapdarab egy ilyen spagettipántos kis top.


Szerettem volna egy kimonoszerű felsőt is és ki is néztem egyet, de sajnos nem volt már belőle. Végül ezt a darabot vettem meg. Nagyon kellemes anyag van, igazi lenge, nyári viselet. Az ára körülbelül 5000Ft volt.


Nekem a szín és a minta is nagyon tetszik. :)


Szerettem volna egy fekete tornacipőt vagy slipont is, de a kinézett darabokból egy sem volt, így végül ez a kis egyszerű, basic darab jött velem haza a H&M-ből. Szintén nem volt rá kupon, de csak 3000Ft volt. Nagyon kényelmes darab és ha csak egy nyarat bír is ki, akkor is jó vétel volt szerintem. :)


Szerettem volna valamilyen lenge, szelős kis sálat is. A kinézett fehér csipkés H&M darab sajnos már nem volt készleten, de a C&A-ban 1800Ft-ért vesztegették ezt a két darabos infinity sál szettet. A pillangós és a zöld színű is nagyon tetszik. A tavaszi kívánságlistámon is pillangós sál szerepelt egyébként. :) Nekem nagyon tetszenek, olyan kis vidáman és nyáriasak és az anyaguk is nagyon kellemes.


Itt pedig a Joy Napok beauty szekciója látható. A kívánságlistáról sok dolgot kipipálhattam és azt hiszem nagyon jó vétel volt minden, különösen a Müller 50%-os kedvezményekkel.


Az összevont Müller és márka kuponokkal vettem meg a L'Oréal Skin Perfection BB-t világos árnyalatban és a Garnier Olia hajfestéket.


A Müller kuponnal 20%-al olcsóbban tudtam megvennie az Aussie dúsító szárazsampont, ami eredeti áron kb. 1500Ft.


Körömlakklemosóra is szükségem volt, így természetesen azt is a Müllerben vettem meg.


A Müllerben a kinézett Rimmel termékek közül az egyik szájfényt és a lila lakkot sikerült megvennem, a másik árnyalatot a Rossmannban szereztem be, szintén 50%-os kuponnal.


Szintén a Müller kuponnal vettem meg az áhított Indian Summer árnyalatot az új Essence lakkok közül és a Catrice nude pelyhes topperét is, amire szintén régóta vadásztam.


A DM-ben az Alverde kupont a Fabulous Fifties kollekció egyik rúzsára, a "20 Sugar Rose"-ra használtam fel. Ha a DM-ben jártok nézzétek meg ezt a kollekciót, mert nagyon aranyos és tényleg szuper termékek vannak benne. Főleg a rúzsok tetszenek nekem, abból lehet, hogy még veszek egy árnyalatot. :) 

Szintén a Müllerben vettem a Maybelline Lash Sensational spirálból még egyet, ez hamarosan nyeremény lesz majd a blogon, így érdemes szorgalmasan kommentálni! ;)


Tesztelésre érkezett hozzám a Marionnaud Hydra Sumblim arckréme, amit Andustól kaptam.


Illetve az Avontól is kaptam három árnyalatot az Indulgence rúzsvonalból.


A három árnyalat a Pink Blossom, Royal Peony és a Daffodil Petal. Róluk hamarosan lesz teszt is a blogon. :)


Igazi tavaszi-nyári színek. :)

Nos ennyi lenne mára, remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés és érdekesnek, szórakoztatónak találtátok. :) 

Ti vettetek valamit Joy napokon? 






Megjegyzések

  1. A kimono és a sálak nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  2. Joy napok kimaradtak, mert "házat kellett őriznem" és minden potenciális kísérőm vizsgázott a héten, tehát senki nem jött velem...xD

    De nem baj, a Glamour-napok után amúgy is vásárlási stopban gondolkodtam, mert kicsit nagyon sok dolog került hozzám áprilisban, és szeretném őket használni...

    Az avon rúzsok közül nekem is van egy szép sötét piros, de úgy elpakoltam, hogy nem tudom hol...:/
    Amúgy jó cuccokat vettél, azok a cipők olyan kis egyszerű de nagyszerű darabok!:) (vagyis annak tűnnek képen keresztül)

    VálaszTörlés
  3. Szuper dolgokat szereztél be, a Zara parfümjére nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, megszaglászom majd őket! Mondjuk van nekem is vagy tizenkettő, de 3-4 erőteljesen fogyásban van. :D

    VálaszTörlés
  4. Szerintem én vagyok a világon az egyetlen, aki ki nem állhatja annak a Balea nyári tusfürdőnek az illatát. Alapjába véve szeretem a kókuszt, de ez nagyon nem az én világom :D Az Aussie szárazsamponra nagyon kíváncsi vagyok, én is tervezem, hogy beszerzem majd :) A ruhák is szuperek, amiket vettél!

    VálaszTörlés
  5. Mindkét Baleás tusit imádom, kinéztem egy parfümöt, ami állítólag nagyon hasonlít a napozás utáni tusfürdőre, azt szeretném majd megszerezni nyárra :)

    VálaszTörlés
  6. Itt Erdélyben nincsenek JOY napok, sőt a Glamour napok se terjedtek még nagyon el.
    A ruhacska nagyon tetszik. Sok szép dolgot vettél! :)

    VálaszTörlés
  7. Sajnos nekem a Joy napok most sem úgy alakultak ahogy szerettem volna. Arctísztítót és egy Catrice Lakot vettem csak.

    VálaszTörlés
  8. De jó kis dolgokat vettél, az a 3 rúzs a végén csodás :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)