2015. szeptember 21., hétfő

Weekly Inspiration

Az elmúlt néhány év alatt valahogy megváltozott az őszhöz fűződő viszonyunk. Régen az emberek szemében az ősz beköszönte szomorú, de legalábbis keserédes dolog volt. Vége a nyárnak, kezdődik az iskola, be kell gyújtani, hideg van, esik az eső, betegek leszünk, rövidülnek a nappalok, levelet kell takarítani...
Akárhogy is kutatok az emlékezetemben nem tudok felfedezni ilyen mértékű rajongást.  A szép falevelek imádata, a makk és gesztenyegyűjtéssel kiegészült sétákon kívül nem nagyon volt más amit személy szerint kedveltem volna az őszben. 
Aztán a blogok, az amerikai vloggerek valahogy hirtelen felkapták, piedesztálra emelték és belénk plántálták hogy milyen hangulatos is az ősz. Forró csokit kell inni pillecukorral és sütőtök fűszeres akármit. Főleg Starbucks lattét. Ha nem iszol sütőtök fűszeres Starbucks lattét tulajdonképpen a társadalmi beilleszkedés egyik alapját mulasztod el. 
A pinterest és weheartit hangulatos fotói, a youtube videók lassanként elhitették velünk, hogy az ősz egy szuper dolog. Divatkiegészítő lett belőle. Sikkes lett szeretni. Holott ha azelőtt valaki azt merte mondani, hogy az ősz a kedvenc évszakja, akkor furán néztek rá. 
Persze jönnek majd azok akik toporzékolnak, hogy "én már az ősz-imádat előtt is szerettem". Igen, ez nyilvánvaló, hogy biztosan volt ilyen. A könyveknél és mindig ez a helyzet. Mindig van pár ember, aki azelőtt kedveli-olvassa, mielőtt a tömeg felfedezné és hisztériálna körülette egy sort, hogy ez bizony az irodalom szent grálja. 
Én magam is így vagyok valahogy az ősszel, lassanként átvettem, felfedeztem azt amit a média csodásnak tart és elénk tesz. A hangulatot, nevezhetjük fílingnek is. Hogy rossz ez? Nem mondanám. Tény, hogy több szépséget látok meg az évszakból mint azelőtt. Hogy jó lenne? Nem mondanám. Ettől még ugyanúgy át kell verekednem magam a szálló ökörnyálon. Ugyanúgy rühellem az esőt, a ködöt, a hideget, a nyirkos időt, azt hogy reggel megfagyok, délután pedig megsülök. Csak ezt persze kihagyjuk a képválogatásokból... :)


Milyen jó lenne itt feküdni, egy pléden és csak nézni kifelé a fejemből...


Csini!


Őszi programok. :)


A szempilla nekem kicsit már túlzás, de maga a smink gyönyörű. :)


Szépséges ez a nude rózsaszín ajakkence. :)


Dögös. :)


Ezzekkel a visszafogott ruhadarabokkal csodásan mutat a vörös körömlakk és a felhalmozott arany ékszerek. :) A kifinomultsághoz érzék kell. :)


Jajjj ez a paletta! *.*


Egy jó ballonkabát a legjobb barátod lehet ősszel és tavasszal. :)


Csini!


Nagyon jópofa ez a dekoráció. :)


Imádok ilyen helyes sétálgatni. :)


Fahéjas csiga muffin... Nyami! :P


Whao!


A minap találkoztam ezzel a jelenséggel és eszembe juttatta a saját sminkes-pályafutásom kezdeteit. XD


Imádom ezt a képet. :)


Jó kis szett. :)


Mostanában rá vagyok kattanva a szürke színre. Főleg lakástextíliák terén. :)


Csodás pirosítók őszre. Mondjuk nagy kegyetlenség kell ebbe belemászni. :P


Mesés ez a konyha! :)


Régen volt már ilyen romos ház a válogatásban. Talán mert a nyári képek között valahogy furcsán mutat. De még mindig rajongok a régi házakért. :)


Van egy hasonló szoknyám, de bevallom ritkán viselem. Nyuszi vagyok hozzá. :D


Whao! Szilvi, remélem látod ezt! :)


Valaki nem akar meglepni vele? :)


Éljenek a pöttyös manik! :)


Varázslatos ez a kép. :)


Én is ilyen voltam szerdán, amikor megkaptam a műtét előtti nyugtatót. Mikor jöttek értem, hogy levigyenek, már édesdeden aludtam az ágyikóban. Pedig csak ki akartam próbálni, hogy kényelmes e... :P 

Fotók: Weheartit/Tumblr

Szép Hetet Lányok! :) 

Melyik a kedvenc képetek? Ti mit gondoltok a nyitósorokról? :)

9 megjegyzés:

  1. Egy ballonkabát mennyire kéne nekem is...de valahogy mind pont nem jó...:/

    Egyébként gyönyörűek a képek! :)

    VálaszTörlés
  2. Az ősszel én is pont így vagyok, utálom. Utálom hogy az esernyő állandó lakója a táskámnak, és a kis fém végével mindig kibökik a szememet, utálom az elmúlás érzését, utálom a ködöt és a zimankót, és úgy általában.... én tavaszi lány vagyok, szóval éljen a természet ébredése, és a csilliótrillió fokos nyár. Pár éve én még képes voltam krokodilkönnyekkel megsiratni a nyarat, (tudom-tudom, beteges...) de egyszerűen rá kellett jönnöm hogy saját magamnak nehezítem meg a dolgokat. Úgyhogy elkezdtem tudatosan keresni az ősz szépségeit, egyrészt kicsit elszégyelltem magam hogy évszak-rasszista voltam, mert igenis az őszben is lehet szépet találni, másrészt meg valóban könnyebb így elviselni a dolgot. Manapság már csak hüppögök nyár végén, nem árasztom el az ingatlanomat könnyekkel. :D Azt azért nem állítom hogy februárban nem tikkel a szemem a depitől, de azt már valószínű hogy sosem növöm ki. :D Virág

    VálaszTörlés
  3. Rég volt már ilyen, hogy minden képnél azt mondtam volna hogy: hú ez a kedvencem,ez is, ez is, ez is:D

    VálaszTörlés
  4. Muffint kell sütnöm még ma! Akkor vihetek munkába is. Szeretem a tavasz és a nyarat is, de azok az őszi illatok, a színek.....
    Most is az ősz színes képek a kedvenceim. A minkes baki : Emlékszem mikor egyiptomi mintára full aranyszínű szemhéjpúdert használtam és alul és felül is tusvonalat húztam. >.< :D:D
    Ma regge munka után itthon én is olyan voltam, mint a cica. 27 óra ébrenlét...

    VálaszTörlés
  5. Az a betontömb ház most nekem is nagyon tetszik:D

    Amúgy az ősszel én is így vagyok. Utálom, amikor esőben kell rajztáblával vagy laptoppal beverekednem az egyetemre. Hogy szétfagyok este a buszmegállóban, hogy az ázott embereket kell szagolnom a Nagykörúton. Jók azok az outfitek reggel a hűvös napsütésben, csak az kimarad, hogy délután a 22 fokban már a harmadik kezed is tele van a levetett cuccaiddal.

    De egyébként mindig hangulatosnak találtam, és hát rajongok a sötét színekért, meg a réteges ruhákért. A textúrák és a puha anyagok, az őszies parfümök, meg az egész lassan elmúlás romantikája. Szinte az összes igazán fájdalmas dolog az életemben ősszel történt. Ilyenkor van a szülinapom is.

    (Amúgy nagyon megihletett ez a bevezető. Kedvem lenne valamit írni az őszről...)

    VálaszTörlés
  6. Akkor én beállnék az őszért régóta ajongók igen kicsiny sorába :P Mert bizony én gyerekkorom óta a hideg évszakokat szeretem, az őszt és a telet. Ez főleg az allergiám és az asztmám miatt van, ilyenkor szimplán kapok levegőt és nem kapok tüsszögő rohamot a pollenektől. Meg mindig is volt egyfajta beteges vonzódásom olyasmik iránt, amik másnak nem tetszettek. Pl. imádom az esőt, a ködöt, a hideget, a réteges öltözködést (ír vérvonal hozománya) és a sok színt, ellenben utálom pillecukorral inni a forró csokimat és gyűlölöm a sütőtökfűszeres ételeket-italokat. De nagyon. És az ilyenkor agyon hype-olt kockás ingekkel is ki lehet kergetni a világból. Mindig is lázadó voltam, azokat a dolgokat szeretem, amikben meg fog valami, és nem azt, amit elém raknak, mert épp sikkes :)
    Azt a csodás lila sminket meg rögtön kiszúrtam, nagyon tetszik ^^ És a natúrabb szemsmink is csodás az alatta lévő matt ajakkencével, szívesen viselném is :) A műtéted pedig remélem probléma mentesen lezajlott, mihamarabbi helyrerázódást hozzá!

    VálaszTörlés
  7. Kis cica ❤ csatlakozom Szilvihez. Én is asztmás vagyok, a hideg időben érzem jól magam. Aztán ritkán előfordul, hogy a náthától nem kapok levegőt :D
    Mondjuk én inkább tél imádó vagyok, bár ha idén megint 15 fok lesz, jövőre valami északi országba megyek inkább karácsonyozni.
    Én nyáron rosszul szoktam lenni a melegtől, szédülök meg ilyenek. Szóval mióta 4000fok van azóta utálom. Nyilván ha víz mellett lehetnénk egész nap, klímval én is jobban viselném. Itt a belvárosban sokkal melegebb van, a zárt házak miatt. De jó, hogy vége!
    A smink is nagyon csodás. :)

    VálaszTörlés
  8. Én minden hónapot szeretek is meg nem is :D Mindben van olyan, amit imádni lehet, ugyanakkor minden van olyan, amit utálni. Pl. ahogy írtad is az őszben a hideget, a szürkeséget. De amikor egy csípősen hideg őszi estén megérzem a füstszagot...akkor ezeket elfelejtem :) Szóval egyszerre örülök is meg nem is az ősznek, de próbálok a jó dolgokra koncentrálni :)
    A képek szuperek, nagyon hangulatosak! Haha én nem voltam egy nagy sminkelős, merész se voltam, szóval nekem szerencsére csak a fekete szemceruzával voltak próbálkozásaim, de mivel csak a vízvonalon, így szerintem nem voltam provokatív :P Viszont párszor pompázhatott narancsban a fejem, mikor meggyőződésem volt, hogy mégpedig nekem le kell alapoznom a teljes arcomat (elvégre volt pár pattanásom és akkor azok így nem fognak látszódni, pff :D)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...