Instagram Mix 2015/3



 Már október eleje óta készülök megírni ezt a posztot, az előző három hónap emlékezetes fotóit, pillanatait megörökítve. De az az igazság, hogy nehezen szántam rá magam mert az augusztus vége és a szeptember nagyon nehéz időszak volt és a fotókat visszanézve is sok seb feltépődik. 
Nem akarok szomorú posztot írni, így igyekszem a boldog pillanatokat kiemelni, de nem ígérem, hogy a bejegyzés végéig meg tudom tartani ezt a hangulatot. 
Szóval, ha kíváncsiak vagytok a július-augusztus és szeptember hónap számomra emlékezetes részleteire, akkor nézzétek meg a teljes bejegyzést. :) 



 Az első képen a nyári és szeptermberi zsákmányaim egy részét láthatjátok. A nyár egyik legjobb vétele a My Bottle palack volt. Amiről sajn os a felirat már lekopott, de azóta is minden nap használom. :) 
A flamingós zokniba teljesen beleszerettem, azóta is mindig mosolyognom kell ha felhúzom. :) 
Nyáron kipróbáltam a H&M új beauty vonalát és nagy szerelem lett belőle. :) 
Ősz elején pedig beszereztem pár irodai kelléket is, amikkel picit feldobhatom a szürke hétköznapokat. :)


 Néhány munka-jellegű fotó. Nyáron egy nagy művészeti alkotótábort szerveztünk és több kiállítást is. Nagyon izgalmas, kreatív időszak volt. Imádtam az egészet. :) 
Szeptermber közepétől október közepéig pedig továbbképzésen voltam, Győr egyik legszebb épületében. Nagyon sok kedves és érdekes embert ismertem meg, akikkel remélhetőleg majd a későbbiekben is együtt dolgozhatok. :) Szuper hangulatú ebédszünetekkel (a fedezd fel Győr hangulatos bisztróit projekt keretein belül :D) és sok nevetéssel telt ez a hónap. Nagyon sokat segített túljutni a depis-szomorú időszakon.


A nyarat végigdolgoztam, épp ezért nem sok alkalmunk volt relaxálni, kirándulni, de igyekeztünk minden szabad napot kihasználni. Szerencsélre néhányszor tudunk strandolni és programot szervezni a barátokkal, illetve a születésnapi hétvégém is nagyon jól telt. :) 
Csak néhány napra sikerült átmennünk a tóparti házunkba, ami mindkettőnknek nagyon kedves, hiszen egy darabig ott éltünk :) 

Az a hely, amolyan nyugalom szigete. A tópart, a csend, nincs tv, nincs net... teljesen ki tudok kapcsolódni és egyáltalán nem is hiányoznak ezek a dolgok. Reggelente a tóparti kilátással jógázni vagy kávézni. Felér egy terápiával. :)

 

 A kedvenc nyári kiegészítőim az aranytetkók voltak. Sőt még most is szívesen viselem őket. :) A legkedvesebb nyári ékszerem a zöld-fehér köves H&M nyakláncom volt. :)


 Én imádtam az idei forró nyarat, a kánikulát. Amikor csak tehettem haspólóban és rövid naciban voltam. Jó lett volna mellé egy kis színt is összeszedni, de mivel legtöbbször késő délutánig vagy estig az irodában ültem, így erre nem sok esélyem volt. :D 
Mikor lesz már megi9nt nyár, hogy viselhessem a csipkesortomat??? :D


 Néhány munkahelyi outfit. A galériában a legnagyobb kánikulában is eléggé hűvös volt, így mindig volt nálam pulcsi vagy legalább egy kimono. :)


 A kedvenc nyári ruharadabjaim a csipkesort mellett. A maxiszoknyát, a flamingós és tukános felsőt és az aztékmintás ruhát hordtam a legszívesebben. :)


 Nyár végi és szeptemberi outfitek. Ebben a hónapban nem sok fotót csináltam.


 Szemléletes fotó arról, amikor sikerül szépen megcsinálnom a szemöldökömet és amikor nem. 
A második dupla fotó a szeptemberi műtét utn készült Ez volt a harmadik és remélhetőleg utolsó beavatkozás. Elég rendesen bedagadt az arcom és az orrom, így nem szívesen néztem tükörbe. Igazi megváltás volt újra sminkelni. Nem a legszebb látvány, főleg a ragtapasz miatt, de ez is én vagyok. Nagyon kemény fél év volt ez a három műtéttel, de túl vagyok rajta és azt gondolom ha ezután valami nehézség adódik, vagy csak úgy érzem kezd elfogyni az erőm, visszanézve a képeket, talán azt tudom majd mondani magamnak, hogy ha ezen is túljutottam, akkor minden másra képes vagyok. :)


 Nyáron a rendszeres edzések mellett igyekeztem az étkezésre is nagyon odafigyelni. Reggelire általában natúr joghurtot ettem amaránttal és friss gyümölccsel, vagy chipa pudingot gyümölcsökkel. 
Vacsorára vagy edzések utáén legtöbbször valamilyen smoothie-t készítettem. :)


 Az elmúlt három hónap néhány kedve étele. A salátához itt, az édes quiche-hez pedig itt találtok receptet. :)


 De persze a heti két csalós evés sem maradhatott el. Többször is készítettem s'mores dip-et ami tulajdonképpen sütőben pirított pillecukor csukival rétegezve és kekszet lehet bele mártogatni. :) 
A születésnapomra csokis trüffeltortát kaptam, ami isteni volt. 
A műtét után pedig csokis és mekis vaníliás fánkkal gyógyítottam magam. :)


 Néhány őszi kedvenc. Sütőtök krémleves, mini körtés-áfonyás crumble és fahéjas csiga. :)


 Imádom a frissen felhúzott ágyneműt. :) A második képen a tóparti ház utcája látható. 
A harmadik kép érdekessége pedig, az hogy a festmény készítőjével a nyár folyamán többször is együtt dolgozhattam. Milyen kicsi a világ! :)


 A nyár és az ősz kedvenc Yankee illatai. :)


 Egy kis tóparti hangulat. :)


 Bagira és Frank, mama bársonytalpúja. :)


 Itt pedig Puszedli kisasszony. Szokása, hogy annyira belemászik az arcomba, hogy konkrétan elszívja előlem a levegőt. :D Az első fotó is így készült. A második képen pedig az egyik kedvenc alvópózát örökítettem meg. Én csak pocaksimi-póznak hívom, mert általában akkor alszik el így, ha valakivel a pocakját simiztette. :D


Augusztusban elkezdtük a házfelújítás projektet a terasz és konyha, majd a nappali kifestésével. A kutyusok nehezen viselték a felfordulást. Baby képes volt a lerakott kartonpapírokra visszafeküdni, ahol egyébként a kosara szokott lenni. :D 

Ok, most jön a síros rész. Talán tudjátok, hogy augusztus végén Dexterből angyalka lett. Nagyon-nagyon hálás vagyok ezért az együtt töltött majdnem 17 évért. Még inkább hálás vagyok azért, hogy sohasem volt beteg és az utolsó napig boldogan, egészséges élt. Ez az egyik utolsó képem róla. A halála előtt pár nappal készült, miután megfürdettem. Nagyon szeretett fürödni, utána mindig olyan boldogan rohangászott és hempergett. Az egyik kedvenc és roppant vicces szokása volt, hogy vizesen bebújt a terasz előtt lévő vadszőlőbe. 
 Bármennyire is fáj, hogy nincs már velem, az ilyen emlékek segítenek egy kicsit, mert tudom, hogy milyen hosszú, boldog élete volt és az utolsó napig jól érezte magát. 

Szeretnék majd írni egy bejegyzést róla és Félixről. Egy kis megemlékezést, sok-sok fotóval és elmesélni a történetüket. De azt hiszem ehhez még nem vagyok elég erős. 

Ezek voltak tehát a nyár és a szeptember legemlékezetesebb fotói. Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés és szórakoztatónak találtátok. :) 

Nektek mi a legszebb emléketek a nyárról? Szeptemberben történt veletek valami érdekes vagy emlékezetes? :)

Megjegyzések

  1. Szia,
    nagyon szupi képek :)
    A smile diary-t hol vetted? tudnál hozzá linket küldeni?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon édes kutyusod volt, biztos vagyok benne, hogy nagyon szerettétek egymást.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó képek, imádom a baldachinos ágyad!! :D

    VálaszTörlés
  4. Oké...azok a kajás képek igazi kínzásnak számítanak negyed tizenegy körül...xD
    Mmm...egy az egyben ideteleportálnám az összeset...xD

    Amúgy szép képek, és jó érzés egy kis nyár ebben a csúnya időben (nálunk konkrétan vagy két hete esik >.<)...

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszett a poszt, az a pandás post it... *.*

    VálaszTörlés
  6. nagyon szépek a képek! a cicusod meg annyira aranyos, hogy elolvadok...:)

    VálaszTörlés
  7. Hm igen, asszem tényleg a kajás képeid a legrosszabbak instagramon... mindig olyan éhes leszek tőlük:D

    VálaszTörlés
  8. A gasztronómiai rész szerintem is ínycsiklandó. A bejegyzést megjelenése óta kb négyszer néztem meg és most konkrétan korog a gyomrom és éhes vagyok.
    Puszedli zabálni való, meg persze az össze cicus. Catrice korrektort Joy napok alkalmával akartam beszerezni. Szomorúan vettem tudomásul, hogy több kupon nincs a vártak közül. Pl Catrice. Tavaly volt. Így ha egy Rossmann kerül az utamba, megveszem teljes áron.
    Tudom, hogy rohanósak a napjaid, de én személy szerint egy rohanós outfit fotónak is örülnék. Illetve többnek is.

    VálaszTörlés
  9. De jó kis kép mind :) Hangulatosak :) A cicák és kutyusok pedig nagyon édik..:')

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)