NOTD - Sheer Citrus


Lehetőségem volt kipróbálni az Avon Nailwear Pro+ vonalának egyik új árnyalatát, a Sheer Citrust, ami egy igazi tavaszi korallos-barackos árnyalat. A Nailwear Pro+ vonal akár 12 napig tartó manikűrt ígér. Hogy mennyire vált be ez a lakk, azt megtudhatjátok a bejegyzésből. :) 




Az Avon Nailwear Pro+ vonala három új tavaszi árnyalattal bővült márciusban. Én a Sheer Citrus nevű színt próbáltam ki, ami a nevéhez híven egy zselés hatású, nem teljes fedésű lakk. Nekem a 90-es évek színes lakkjai jutnak róla eszembe. Sőt életem első körömlakkja is egy ehhez hasonló szín volt. 


Más blogokon már láttam, hogy mivel nem teljes a fedése, a hosszabb körmökön ez kifejezetten feltűnő és én személy szerint nem szeretem, ha kilátszanak a körömvégeim, ezért direkt rövid körmökre kentem fel. 


Maga a lakk folyós, de viszonylag könnyen kezelhető és szépen el lehet oszlatni. Sajnos három réteg kell belőle, és a körömvégeket így sem fedné el teljesen, így én mindenképp olyanoknak ajánlanám, akik a rövid körmöket preferálják. 


Amit még negatívumként meg kell hogy említsek, az a száradási idő. Én használtam szárító sprayt és lakkot is, és így is körülbelül 40 perc kellett a 3. réteg után, mire teljesen száraznak éreztem. Amiből kifolyólag az egész felviteli és száradási procedúra közel 1 óra, ami nekem bőven túl van a tűrőképességemen. 


Maga a szín csodás, zselésnek nevezném. Abszolút tavaszias. Önmagában is nagyon tetszett, de nekem kellett rá egy kis extra így két körmömre felkentem egy nude-csillámos pelyhes toppert. A tartósságát tekintve szerintem a 12 napot nem bírja ki és én személy szerint nem is szoktam ennyi ideig egy színt viselni. De négy napig szépen tartotta magát és akkor pattogott csak le, amikor virágot ültettem. 
Összegezve, biztosan nem lesz a kedvenc lakkom, de a színe miatt azt hiszem párszor végigcsinálom majd a macerát vele, mert tényleg gyönyörű.  


*A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet. 

Próbáltátok már ezt a lakkot vagy a Nailwear Pro+ vonal valamelyik árnyalatát? :) 

Megjegyzések

  1. En nem igazán szeretem az Avon koromlakkokat :( Bár azt hiszem, ezt már említettem egy-ket avonos koromlakkos bejegyzésnél :D nekem valahogy már másnap (!!) elkezdenek lepattogni... hiaba az alap/fedolakk, 1 napig bírják a körmeimen és hello... Legalabbis utoljára kb. 1 éve vettem avon lakkot, akkor sokalltam be, hogy elegem van a lakkjaibol.. arrol nem is beszelve, hogy a sokszor 800 Ft-os lakkok nem birtak 1 napig sem... a fodraszkellekesnel vasarolt 260 Ft-os Moyra meg akar 1 hetig is.... :D szoval en azota nem is nezem meg a lakk kinalatot, ujdonsagokat, mert hidegen hagynak...
    viszon egy ismerosom meg csak az avon lakkokra eskuszik. erdekes, nem tudom, mitől függhet az, hogy kinek mennyit bír a körmein.. :O

    VálaszTörlés
  2. Kár érte pedig nagyon tetszik ez a szín

    VálaszTörlés
  3. Az első találkozásom az Avonnak a már ilyen kinézetű lakkjával rosszul végződött és azóta én nem szavazok neki bizalmat. A pastel pink árnyalatot választottam amiről szintén el lehet mondani,hogy a színe csodás,de a minősége sajnos botrányos, mert képtelenség szépen felvinni a körmökre és legalább 3 réteg kell,hogy ne legyen teljesen vállalhatatlan,de akkor meg ugyanaz a probléma mint a fenti árnyalattal. :( Sok türelmet kívánok hozzá,mert amúgy jól áll neked! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)