Fit Tips #1 - Reggeli


 Az egészséges életmód nem csupán izzasztó edzésekből és salátaevésből áll. Sok apró dolgon múlik vagy bukik a dolog. Sokan kértetek tőlem ebben a témában bejegyzéseket, így úgy döntöttem, hogy egy külön sorozatot fogok szentelni neki, amiben egyrészt a saját tapasztalataimat és tippjeimet is megosztom veletek, másrészt pedig olyan tudományos-bevált módszereket, amikre talán az ember lánya nem bukkan rá saját magától, de mégis nagyon fontosak a sikeres életmódváltás, illetve az életmód megtartása érdekében. 
Annyit ígérhetek, hogy a sorozatban senkit sem fogok arra buzdítani, hogy iratkozzon be a egy menő konditerembe, vagy szerezzen be 30 ezres futócipőt és nem lesznek betarthatatlan, drága étrendek sem, elvégre nem profi testépítőknek készül a bejegyzés, hanem olyan átlagos lányoknak és nőknek amilyen én magam is vagyok. Nem másokkal kell versenyre kelnünk, hanem saját magunkkal. Sokszor pedig a lassú, de biztos haladás jobb eredményre vezet, mint a gyors, drasztikus lépések. Kezdjünk is bele szerintem! :)



 Az egészséges életmód rögtön ébredés után indul. Általánosítsunk és mondjuk ki, hogy egy dolgozó-iskolába járó nőnek nem mindig van ere egy órával előbb kelni, hogy lenyomjon egy gyors edzést, fusson pár kilómért, vagy leugorjon a sarki kondiba. Én sem tudom rávenni magam az esetek nagy részében, főleg hétköznap. 

Ennek ellenére néhány nyújtógyakorlattal sokkal könnyebben indul a reggel. Ezekre elég pár perc is és azonnal sokkal frissebbnek érezheted magad tőle. 

Rögtön ébredés után én meg szoktam inni 2-3 dl langyos citromos vizet, ami felpörgeti az anyagcserét, illetve a napi folyadékbevitel egy részét is letudhatjuk vele. 

A reggeli tejeskávém nélkül nekem nem indulhat el a nap. Általában laktózmentes tejjel szoktam inni a kávémat, a különféle növényi tejek közül nekem csak a rizs és szójatej jön be kávéhoz.


 Az utóbbi hónapokban legtöbbször turmixot szoktam készíteni reggelire. Ezt viszem magammal a munkahelyemre is. 

Az egyik kedvencem a zöld turmix, ennek is a humánusabb változata, tehát nem csupa zöldség, így még az íze is finom. 

Én ezeket szoktam beletenni: 

1 banán
1 kivi 
1 marék bébispenót
2-3 dl kókuszvíz (DM-ben szoktam venni) vagy sima víz 
1 kis darab friss gyömbér 
3 evőkanál natúr görög joghurt
3 evőkanál zabpehely 
1 kiskanál chia mag (elhagyható) 

Néha, ha tudom, hogy délig már nem lesz időm-alkalmam enni, akkor szoktam készíteni pirítóst is mellé, amire általában füstölt feketeerdő vagy serrano sonka, kecskesajt és valamilyen zöldség kerül.

Mindezek elkészítése maximum öt percet vesz igénybe.


 Ha nagyon nagy rohanásban vagyok, akkor általában az irodában szoktam reggelizni. Viszek magammal egy kis natúr joghurtot és egy kis dobozban 2-4 evőkanál zabpelyhet, vagy teljes kiőrlésű reggelizőpelyhet és valamilyen gyümölcsöt, ami épp kéznél van, majd egy kis tényárban vagy bögrében egymásra halmozom őket.


Hétvégente, ha picit több időm van reggelit készíteni, akkor legszívesebben banán palacsintát sütök vagy fehérje palacsintát. Ez akkor is remek választás, ha tudod, hogy nem lesz időd pont délben ebédelni, vagy épp edzés után szeretnél enni valamit. 

A banán palacsintát én a következő módon szoktam elkészíteni: 

1 érett banán
2 tojás
1 evőkanál zabpehely 

Az egészet leturmixolom, majd kókuszzsíron megsütöm a masszát. Nekem általában 3-4 darab lesz belőle. Legtöbbször natúr földimogyoróvajjal és házi lekvárral (édesítőszerrel készült) szoktam enni. 

Palacsintához beszerezhetünk külön fehérje palacsintaport. Ennek nagyon magas (40% körüli) viszont nincs benne cukor és alacsony a zsírtartalma. Megrendelhetitek például itt. 

Tudom, hogy most a leginkább insta-trendi reggeli a chia puding, de tapasztalatból mondom, hogy azzal nem igazán lehet jól lakni. Ha mégis ragaszkodtok hozzá, hogy legyen mit posztolni Instára, akkor én azt ajánlom, hogy inkább desszertként, vagy nasiként fogyasszátok, akár tízóraira, vagy ebéd után, edzés után a fehérjeturmix mellé, amíg nincs lehetőség egy tartalmasabb étkezésre. 
Többen kérdeztétek, hogy hol tudtok chia magot venni. A DM-ben is beszerezhető, de itt is jó áron rendelhetitek meg.  

Nos ezek voltak az én reggeli-tippjeim, remélem hasznosnak és érdekesnek találtátok ezt a bejegyzést! Ha kérdésetek van, kommentárban feltehetitek! 

Ti mit szoktatok reggelizni? :) 

Megjegyzések

  1. Nekem muszáj reggelizni,ha nem szeretnék rosszul lenni,mivel gyorsan leesik a kálciúmszintem reggelte :-s.
    Általában joghurtos,lekváros/gyümölcsös zabpelyhet vagy tojást szoktam. Ha nagyon sietek reggel akkor teljeskiörlésű szendvicset sonkával és sajttal. A tejes kávé meg nálam is elmaradhatatlan :D

    VálaszTörlés
  2. Én éhgyomorra edzem. Iszom pár pohár vizet, és indulhat a kardió, természetesen figyelek arra, hogy vacsorára tartalmas ugyanakkor szénhidrát mentes, vagy csökkentett termékeket egyek. Egy órát edzem minden reggel hétköznap, mivel a fogyást a kardió indítja be, így azt legcélszerűbb éhgyomorra csinálni. Nyilván más olyan tippeket adni, ahol fogyóznak az emberek, vagy ahol izmot akarnak növelni, illetve számít a típus is, pl én fehérje típus vagyok. Nehéz tanácsot adni szerintem úgy, hogy az ember nem ismeri a másik szervezetét, mert biztos vagyok benne, hogy például másnak muszáj reggelizni edzés előtt. Persze vannak alap igazságok, hogy a saláta meg a hús tök jó.
    Amúgy a chia mag igen egészséges, szóval insta kép ide vagy oda, szerintem aki fotózás után legalább megeszi, az már tett valamit az egészsége érdekében. Nagyon szuper fitness műsor szokott menni hétvégente, ott pl chia maggal készült ételeket is készítettek, valamint teljes kiőrlésű lisztből készült pizzát. Meg gyakorlatokat mutatnak meg ilyesmi. Majd kiderítem melyik csatornán van, mert hátha érdekel.
    Azért figyelemmel követem a posztjaidat, hátha megtudok valami újat. :)
    Amúgy edzés után én is betolok egy fél liter banánturmixot. Egy banán és általában valamilyen Alprós tejjel öntöm fel, ezzel bőven elvagyok délután 13.00-ig. Úgyhogy éljenek a turmixok, biztosan kipróbálom amit említettél. :)

    VálaszTörlés
  3. agyvérzést kapok a chia magos mindentől már, én elhiszem, hogy egészséges, de a túlhype-olt dolgokhoz sosem fűlik a fogam. túlárazottnak is találom, azt mondják, hogy íze sincs, így inkább elkerülöm. reggelire gyümölcsjoghurtos-gyümölcsös túrót eszem, egy 250 g-os túróhoz keverek egy 400 g-os joghurtot és idénygyümölcsöt teszek bele ( most pl két barack) ez egy jó 3-4 napi adag, következőnek natúr joghurttal és kicsit több gyümölccsel akarom kipróbálni. 50 shades of women Nóritól van az alapötlet, nagyon fincsi és nagyon jól variálható. délig- ebédig ki szoktam bírni vele, én nagyon megszerettem. ha előző este berakom a hűtőbe, nagyon jól összeérnek reggelre az ízek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nórinál nagyon szuper tippek vannak mindig. :) Próbáld ki cottage cheese-el, abban még több fehérje van, így akár edzés után is szuper.

      Törlés
  4. A reggelt ènis vízzel ès szinte mindig nyújtással indítom. Nagyot tud lökni a dolgokon, nem is gondolná az ember. Nem tudom...talán én vagyok az egyedüli ember aki rosszul van a chia magtól? :D próbáltam már több módon is de csak majdnem öklendezés lett a vége. Nagyon nem tetszik az állaga :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)