Who the hell is Bucky? - Egy évvel később...

Tavaly novemberben osztottam meg Veletek Bucky történetét és sokan szerettétek ezt a bejegyzést, így gondoltam közel egy évvel később bejelentkezem ismét a cicamese folytatásával. Pont egy éve volt, hogy Bucky túlesett a szem-eltávolító műtétjén és végre elkezdődhetett a gondtalan cica-élete. Most erről az egy évről szeretnék nektek mesélni, illetve, hogy milyen cica is lett belőle és úgy általában, hogy milyen az élet három cicával. Ha érdekel titeket, olvassatok tovább. 😊

Bucky szerencsére nagyon hamar felgyógyult a komoly beavatkozás után. Megerősödött és megügyesedett, bár a tavaszi hónapokig nem engedtük ki, mivel nem volt még ivartalanítva és emiatt féltünk, hogy elcsavarogna, amikor már nagyfiú lesz. Ráadásul mivel szobacica volt, ezért nagyon fázott a hidegben. 

Buckyval az élet csupa dorombolás és dörgölőzés, cica puszi és pocaksimi. Egy igazi kis szeretetcsomag, aki végtelenül hálás. Hiányzik belőle a cicákra jellemző rafináltság. Nincs "egyik pillanatban dorombol, a másikban harap, karmol, csíp, rúg". Bucky csak a szeretet nyelvét ismeri, annak ellenére is, hogy az élete nem kezdődött túl könnyen. 

Decemberre már méltóságteljes komoly kandúrfiú lett, aki nagyon játékos és vakmerő, ezért persze a karácsonyfát is okkal féltettük tőle. A fa szerencsére nem borult, de díszek azért törtek-gurultak. 

Bucky nagyon okos cica. Szófogadó, barátkozós. De azért, hogy valami rosszai is írjak róla, hajlamos nagyon összekoszolni magát. Ha ételről van szó, telhetetlen és türelmetlen. Nagyon hangosan nyávogva követeli a repetát és néha bizony a többiek adagjára is rájár. 

Vannak idegesítő szokásai is. Például mindent felborít és lever. Ez annak is betudható persze, hogy a hiányzó szeme miatt rosszabbul méri fel a távolságokat és az egyensúlyérzéke is rosszabb, mint egy átlagos cicáé. Nem egyszer kellett leszedni fáról vagy épp tetőről emiatt. 

A másik, idegesítő szokása a mikrózás. Igen, a mikrohullámú sütővel. Bucky ugyanis rájött, hogy ha a mikró sípolva jelez, akkor általában a konyhába megyünk. Emiatt ha éhes, akkor elindítja a készüléket. Akár hajnali kettőkor is. Emiatt a mikrót éjszakára ki kell húznunk. 😃

Reggelente nagyon bújós, így általában Puszedlivel felváltva fekszenek az ölemben, miközben én próbálom felébreszteni magam és meginni kávémat. 

A műtéti hegből szinte semmi sem látszik, de ezen az oldalon kilóg a szemfoga. 😃

Márciusban túlesett az ivartalanításon is, amit szerencsére nagyon jól viselt, utána pedig elkezdtük kiszoktatni az udvarra, hogy a többiekhez hasonlóan kijárós cica lehessen. Ha nem vagyunk otthon Sophieval a lakásban vannak, de négytől általában hétig kiengedjük őket, illetve hétvégén, vagy ha valaki otthon van, akkor az egész napot kint tölthetik. 

Ennek ellenére pár órára mindig bejönnek aludni egyet, illetve ha hívjuk őket, akkor mindig megjelennek és szerencsére nem csavarognak el messzire. 

Emlékeztek a képre az egy évvel ezelőtti bejegyzésből, amin a vállamon fekszik? Ez a szokás azóta is megmaradt. 

Puszedlivel egész jól kijönnek. Azért írom, hogy egész jól, mert Puszedli nem egy egyszerű eset. Inkább magának való és gyakran előfordul, hogy ráfúj a többi macskára. Ennek ellenére szoktak együtt lustálkodni és játszani is. 

Az élet három macskával nem egyszerű és nem is olcsó, de abszolút megéri. Sokat kell utánuk takarítani, szinte hetente összetörnek valamit. A bevásárlásokkor tucatjával vesszük a macskakaját. Valakinek mindig nyakörv kell, mert elhagyta vagy lejárt a szavatossága. valaki mindig a laptop előtt szambázik ha dolgoznál vagy filmet néznél és valaki mindig rád fekszik és tíz körömmel kezd dagasztani, ha pihennél. Jobb esetben csak valaki, de néha mind a hárman. 

Az egértetem a teraszon szinte mindennapos és persze felmosáskor kell barbár csordaként berohanni a lakásba. Valaki mindig néz pisilés közben és minden ruhámra jut macskaszőr. Valakit mindig keresünk, mert bebújt a szennyeskosárba, a gardróbba a csizmák közé, vagy a langyos sütőbe... 

...ne adj isten a könyvespolcra. De szedtem már ki macskát a táskámból, a kelő tésztából és az ágyneműtartóból is. 

Bucky mostanra a környék legnagyobb és legrettegettebb kandúrja lett, aki még a kisebb kutyákat is megkergeti, ha az útjába kerülnek. Sophieval nagyon szoros maradt a kapcsolata, legtöbbször kint is együtt vannak. 

A mai napig szívesen alszanak összebújva és minden nap megmosdatják egymást. 

Az utcában pedig már igazi látványosságnak számít az ablakban ülő két cicus. 😊

Talán tudjátok, hogy augusztus végén Baby itt hagyott minket. Bucky és Baby között nagyon szoros kötelék volt, Baby kicsi korától kezdve óvta őt. Szeretgette, játszott vele és sok időt töltöttek együtt. 

Bucky azóta is gyakran odamegy a sírjához és lefekszik rá, meglátogatja a barátját. Habár nem volt olyan szoros kapcsolat köztük, mint amilyen Puszedli és Baby között volt, de nagyon örülök, hogy volt egy kutya barátja is. 

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy melyik cicát szeretem a legjobban. Nem tudnék választani, hiszen Puszedli volt az első cicám. Sophiet nem lehet nem szeretni, hiszen annyira bájos és kedves. Bucky pedig a kisbabám. Én találtam meg, én vittem haza a kabátom alatt, én maradtam vele ébren amikor lázas volt, én vittem el a műtétre és én voltam az első lény az életében, akitől szeretet kapott. Az ilyesmit nem felejti el sem az ember, sem az állat. 

Bucky történetének okán továbbra is arra biztatok mindenkit, hogy ne féljetek befogadni egy állatot. Akár az utcáról, akár a menhelyről. Akkor se, ha nem tökéletes, akkor se ha nem szép, ha beteg. Adjatok neki egy esélyt. Azt a kis törődést és szeretetet sokszorosan vissza fogjátok kapni.

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." 

(Antonine de Saint-Exupéry) 

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést! 😊