2017. december 3., vasárnap

5 termék, amit szeretnék kipróbálni decemberben


 Az év utolsó hónapjához értünk, én pedig ismét összegyűjtöttem azt az öt terméket, amit ebben a hónapban szeretnék beszerezni és kipróbálni. A főszerep ezúttal az ápoló termékek, hiszen itt a tél és a hideg, ilyenkor pedig mindig igyekszem betárazni bőr és hajápolási termékekből. 
Persze azért sminktermék és illatviasz is került a listára, hiszen ismertek, ezek a gyengéim. 😁
Szóval, ha kíváncsiak vagytok rá, milyen termékeket szeretnék beszerezni december hónapban, nézzétek meg a teljes bejegyzést. 







A Farmona termékeivel még nincs túl sok tapasztalatom, de amit eddig próbáltam tőlük, az nagyon bejött. A karamellás-fahéjas testvaj már a neve alapján levett a lábamról. A csomagolás is nagyon mutatós és szerintem tökéletes lenne a téli hónapokra. Ebből az illatból egyébként volt testradír és tusfürdő is, de kezdetnek én a testvajat szeretném kipróbálni.
Télen egyébként is a vaníliás, kókuszos és egyéb édes illatokat kedvelem a testápolási termékeknél, mivel ezek még adnak egy kis extra melegérzetet, én pedig nagyon fázós vagyok. 


 Nincs tél az Yves Rocher karácsonyi kézkrémei nélkül. Zsinórban már két éve vásároltam meg őket és mindig nagyon elégedett voltam vele. Idén mindkét illatváltozat nagyon tetszik, így biztosan be fogom szerezni őket. Anyukámat is mindig meg szoktam lepni egyel, mert a méretükből adódóan szuper táskabarát kézkrémek.





Legszívesebben házi készítésű hajpakolásokat használok, de így karácsony előtt nagyon be van osztva az időm, így szeretnék beszerezni egy tégelyes hajpakolást. A Gliss Kur kifejezetten a téli hónapokra piacra dobott egyet, ami a téli időjárás miatt igénybevett haj ápolására készült. Ráadásul még a csomagolás is cuki hópelyhes, így engem meg is vettek kilóra.


Végre itthon is kaphatóak a Physicians Formula termékek, bár az áruk egy kicsit borsos. De Mikulásra meg szeretném majd lepni magam a híres Butter Bronzerrel. Kívánságlistás még a Shimmer Strips highlighter is, de kezdetnek a bronzosítót szeretném beszerezni.



A Kringle Candle kínálatából decemberre a Coconut Snowflake illatot néztem ki, mivel imádom a kókuszos sütiket és úgy általában a kókuszos illatokat is. Tökéletes karácsonyváró illat lenne szerintem.

Ez volt tehát az öt termék, amit december hónapban ki szeretnék próbálni. Remélem hasznosnak és érdekesnek találtátok ezt a bejegyzést és talán ti is találtok benne olyat, amit felírhattok a kívánságlistátokra.

Ti mit szeretnétek kipróbálni decemberben? Melyik a kedvenc téli kézkrémetek és testápolótok? 😊

5 megjegyzés:

  1. Az Yves Rocher-es termékek nekem is felkeltették az érdeklődésemet, nagyon tetszik az illatuk, főleg a piros kollekciónak. :) Még midnig a Body Shop termékei a kedvencek :D

    VálaszTörlés
  2. Szia Anna! A Gliss Kur pakolást a múlt héten megvettem, kétszer használtam, eddig jól teljesített :-)A Butter Bronzer-t én is szívesen kipróbálnám. Hol lehet itthon beszerezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!A DM üzletekben. :) Köszi, a véleményt, jövő héten be is szerzem a pakolást. :)

      Törlés
    2. Köszi az infót! Én pedig megyek holnap a DM-be.:)

      Törlés
  3. Én is szemeztem az Yves Rocher kézkrémeivel, imádom a finom illatokkal, de sajnos az én exra száraz téli bőrömre ezek a krémek kevesek :( Kár, mert csodás illatuk van, de csak azért nem vásárolom meg őket.

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...