Inspiration #6

Szinte hihetetlen, hogy pár nap múlva már decembert írunk. Úgy érzem, ez az év nagyon gyorsan eltelt. Sok munkával, sok utazással, apró és nagyobb győzelmekkel. Voltak pillanatok, amikor magam alatt voltam, de valahogy mindig sikerült túljutnom a nehézségeken és összességében hálásnak érzem magam ezért az évért. Én az a fajta ember vagyok, akinek a család és az egészség a legfontosabb. Minden más mellékes és szerintem nincsenek olyan anyagi javak, amikkel pótolni lehetne ezt a kettőt. 
Hálás vagyok még a barátaimért is, akikkel idén sok nevetésben és közös élményben volt részem. Szerencsésnek érzem magam, mert olyan munkám van, amit nagyon szeretek. 
Most így november végén még egy késő őszi hangulatú képválogatást hoztam Nektek, picit visszatekintve erre a csodaszép őszre. Pár nap és itt a december, én pedig már alig várom, hogy ünnepi díszbe öltöztethessem a lakást és jó előre készültem már Nektek is néhány készülődős-ünnepi bejegyzéssel a blogon. Nagyon örülnék, ha a bejegyzés végén ti is elmesélnétek, hogy hogyan telt számotokra ez az év. 😊


Nincs jobb érzés egy hideg késő őszi nap végén mint hazaérve meggyújtani egy illatos gyertyát és karácsonyi zenével, leülni egy bögre forró teával, olvasgatni egy kicsit.


Legcukibb pulcsi amit idén láttam.


Álomszép


Ezt még akár Karácsonyra is el tudnám képzelni.


Csodaszép ez az épület.


Süni-süti *.*


Az a kabát! 😍


Nagyon tetszik ez a szín.


Az ősz végét leginkább azért sajnálom, mert eltűnnek ezek a csodás színek.


A kevesebb néha több, de a több néha pont annyi amennyi kell.


Nagyon tetszik ez a nadrág.


Guszta!


Nagyon vagány ez a szerkó!


Heti álomház.


Ennek most szívesen nekiesnék. 😃


A lámpák! *.*


Nyaklánc helyett.


Október végén a Gemenci erdőben jártam, ahol rengeteg ehhez hasonló hangulatos út volt.


Nagyon tetszenek ezek a színek.


Csizma-szerelem.


Épp kanapé vásárlás előtt állunk. Ez például nagyon tetszik.


Ki imádja még a pulcsi-ruhákat?


Ez a füli akár még karácsonyfa dísznek is elmenne.


Mit szóltok ehhez a Huda Beauty palettához?


Mesés smink Lindától.


Éljen a forró-csoki szezon!


A végére pedig egy kis cukiság. 😸

Képek: Pinterest

Hogy telt számotokra az ősz? Mik a terveitek az év utolsó hónapjára? Melyik kép volt a kedvencetek?

Megjegyzések