Recept-Sarok : Bolyi túrós (Avagy a világ legegyszerűbb süteménye)


 Nagyon szeretek sütni és főzni, a család és a barátok nagy örömére. Utóbbiaknál már konkrét kívánságlistám van, hogy egy-egy összejövetelre mivel lepjem meg őket. Néha előfordul, hogy teljesen spontán összejön a társaság, ilyenkor jól jön 1-1 gyors recept. A legutóbb két fiú barátunk szólt, hogy ha már erre járnak, beugranak egy kicsit. 45 percem volt, így a ház urát (itt most kivételesen Gergőre gondolok és nem Puszedlire) ráindukáltam egy kis rendrakásra, én magam pedig gyorsan összedobtam ezt a kis sütikét. Amíg megsült rendbe is tudtam szedni magam, így mire betoppantak a vendégek már ezzel a finomsággal vártam őket. Megérezvén az isteni finom citromos-túrós sütiillatot, csak hitetlenkedtek, hogy ezt tényleg most sütöttem, csak nekik... :) 
Nagy sikere volt, mindenki a recepttel távozott, ki-ki a barátnőnek, anyukának vitte. :) Így gondoltam megosztom veletek is, elvégre más is kerülhet hasonló helyzetbe. Kezdő konyhatündérjelölteknek abszolút tökéletes recept, hiszen gyúrni sem kell. Sőt, a lehető legkevesebb mosogatnivalóval megoldható. Ha már kellőképp felcsigáztalak titeket, akkor a folytatásért kattintsatok a lenti linkre! ;) 

Hozzávalók:
  • 50dkg tehéntúró
  • 25 dkg rétesliszt (ez nagyon fontos)
  • 15dkg porcukor
  • fél csomag sütőpor
  • 10dkg margarin
  • 2 tojás
  • 3dl tej
  • csipet só
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • citromhéj
  • mazsola
Jól olvastátok, tényleg nem kell gyúrni, keverni, stb. Nagyon egyszerű a dolog. Kezdésnek melegítsük be a sütőt. 
Ezután egy közepes méretű (35x25 centis körüli) tepsit kikenünk a margarin felével jó vastagon. 

A lisztet, a porcukrot és a sütőport elvegyítjük egy tálban, elkeverjük, hogy homogén legyen. A felét beleszórjuk a tepsibe, így ahogy van. Igen, így szárazon. 
Erre rámorzsoljuk a túrót, szépen egyenletesen. Meghintjük vaníliás cukorral, egy citrom reszelt héjával és megszórjuk mazsolával, jó gazdagon. 

Rászórjuk a lisztes keverék másik felét, lehetőleg úgy, hogy befedje. A tejet és a tojásokat kikeverjük és ezzel megöntözzük a tésztát. A tetejére rámorzsoljuk a maradék vajat. Kb. 5 percet állni hagyjuk, majd mehet a sütőbe. 25-30 perc alatt megsül. Akkor jó, ha a teteje teljesen szilárd és szépen megpirult az oldala is. :)



Önmagában is nagyon finom, akár ebédnek is jó egy tartalmasabb leves után, de desszertnek is tálalhatjuk, mondjuk egy finom lekvárral. :) 

Ismertétek ezt a receptet? Melyik a kedvenc túrós sütitek? Kipróbáljátok majd ezt a receptet? :)

Megjegyzések

  1. Ez az egyik kedvenc túrós sütim. Amikor felköltöztem Pestre, anyum egy receptfüzetet állított össze, amiben jó néhány elronthatatlan és szupergyors recept kapott helyet. Köztük van ez is, és rendszeresen készítem én is utolsó pillanatos alkalmakra :)

    VálaszTörlés
  2. Biztosan kipróbálom majd! :D A kedvenc túros receptem a reszelt túrós, a fanta szelet (én ezen a néven ismerem) és a túrófánk. :D

    VálaszTörlés
  3. Nahát, ilyen sütiről még nem is hallottam, amit keverni sem kell :O Nagyon érdekes, lehet én is kipróbálom, mert irtó gusztán néz ki ^^

    VálaszTörlés
  4. Szuper recept, köszi a tippet! :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök hogy megláttam ezt a receptet mert már elfelejtettem. Azelőtt anyukám csinált ilyet, mi egyszerű túrósnak hívtuk. A héten meg is csinálom. :)
    Marika

    VálaszTörlés
  6. Bevallom még nem hallottam olyan sütiről, aminél a lisztet simán a tepsibe szórom.
    Pont emiatt muszáj kipróbálom.

    VálaszTörlés
  7. Én szórt túrósként vagy lusta asszony rétese ként ismerem és meggyesen is nagyon finom:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)