Missha M Magic Cushion Alapozó Teszt/Vélemény


 Ciki vagy sem, nem sok tapasztalatom van eddig a koreai-ázsiai kozmetikumok terén. Pár BB krémet már kipróbáltam a barátnők-lány ismerősök arzenáljából, de nekem mind túl sárga, nehéz, erős fedésű volt, így nem is erőltettem őket. Alapozó és BB krém terén én inkább a gyenge fedésű, vagy közepes, de legalábbis könnyű termékeket szeretem, amik nem elfedik a bőrt, hanem kiegyenlítik, adnak neki egy kis pluszt. 
Amikor megjelentek az első "párnás" BB-k és alapozók, azonnal szimpatikus lett ez a fajta kiszerelés és elgondolás és mióta újra ebay függő vagyok, (ez lenne a nevetés helye :D) megjött az elhatározás is, hogy ki kellene próbálni egy ilyen terméket. Először az Etude House hasonló termékét nézegettem, de a tesztek alapján az nekem egy picit erősebb fedésűnek tűnt. Végül a Missha verzióját az "M Magic Cushion"-t választottam. Ebből a bejegyzésből megtudhatjátok, hogy mennyire váltotta be a hozzá fűződő reményeket és elvárásokat. 



 A Missha termékek elegáns, "high end" éárzetű csomagolása mindig is tetszett. A Perfect Cover-t volt szerencsém kipróbálni, de én majdnem lenyúztam a bőrömet, olyan szörnyű érzés volt. Egyszerűen nem bírom és nem szeretem a teljes fedésű, maszkszerű alapozókat és BB krémeket. 

A Missha ezen darabjáról olvastam, hogy közepes, de jól építhető fedése van. Az 50-es SPF és PA+++ miatt voltak ugyan kétségeim, hogy mennyire lesz könnyed a formula, de akartam adni neki egy esélyt. Én innét rendeltem meg. 2700Ft volt, ingyenes szállítással és körülbelül két hét alatt meg is érkezett. Ha valaki nem él az ebay nyújtotta gyönyörökkel, akkor itt meg tudja vásárolni, természetesen jó magyar szokás szerint kétszeres áron. 

A termék gondosan csomagolva, egy kis TonyMoly kézkrém mintával érkezett. Egy masszív, elegáns, letisztult kartondoboza van, ami valóban luxus érzetet kelt.


 A dobozon angol és koreai nyelven is vannak infók. 
A dobozon lévő felirat hosszan tartó, sötétedés-oxidálódás nélküli, tökéletes fedést ígér. 
A micro részecskék tökéletes kinézetű bőrt ígérnek, meggátolja az izzadság és a faggyú okozta kifényesedést. 

A bambuszvíz és a baobab gyümölcskivonat segít, hogy a bőr minden körülmények között friss és hidratált legyen, a boszorkánymogyoró kivonat pedig nyugtatja a bőrt és véd az irritációtól. 

Több blogon is olvastam, hogy nem szükséges hidratálót használni alá, úgyhogy én azonnal így próbáltam ki, majd másnap a megszokott hidratálómmal, utána pedig primmerrel is felkentem. Hogy melyik verzióban hogyan működött, arról később írok majd.


 A doboz hátoldala.


 Összetevők.


 Maga a kompakt elsőre olyan mint egy tégelyes arckrém. Elegáns, masszív, kézre álló darab.


 Nekem nagyon tetszik, igazán dekoratív kis csomagolás, nem is süllyesztettem el a fiókba. :)


 Az oldalán lévő kis gombbal nyílik és nagyon jól záródik, igazi utazós darab. :)


Kinyitva. A tükröt is védőborítás fedi, ami szerintem szuper. A kis szivacson egy szalag díszeleg, a Missha névvel. Az ujjunkat ebbe belebújtatva tudjuk használni a szivacsot, ami egyébként a legjobb minőségű sminkes szivacs, amihez szerencsém volt.


 Nekem nagyon tetszik ez a megoldás.


 Egy közeli a szivacsról.


 Kivéve találjuk a "cushion" tartóját, amit egy ismét nagyon jól záródó "ajtócska" fed, amiben a szivacsot tárolhatjuk.


 Egy kicsit térjünk is vissza a szivacshoz. Sötétkék, ami nekem nagyon szimpi, a fehér sminkszivacsot nem szeretem. Nagyon puha, finom, szinte bársonyos. Nagyon jól lehet szabályozni, hogy mennyi anyagot vesz fel és MAXIMÁLISAN (igen nagy betűkkel) leadja azt, tehát semmi, de semmi nem marad rajta, nem szívja be azt alapozót így semmi nem vész kárba. Eddig egyszer mostam ki, de a minőségén ez nem változtatott.


 A felnyitjuk a kompakt kis ajtaját, akkor ismét egy matricával találjuk szembe magunkat.


 Szintén pirospont, hiszen így a szállítás viszontagságai ellenére sem eshet baja a terméknek.


 A matricára egy nagyon minimális alapozó került csak. Rázhatjuk, felfordíthatjuk, a kis szivacs bizony nem enged.


 Első pillantásra nagyon megijedtem, mert a szivaccsal borzalmasan sötétnek és sárgának tűnt. Szinte le is mondtam róla.


 Egy napig bele sem mertem nyúlni, mertem, hogy nagyot fogok csalódni.


 A szivacs.


 Ez bizony nagyon sötétnek tűnik... Egyébként a 21-es árnyalatról van szó, ami világos bőrre készült.


 Közelről.


 Végül elszántam magam és belemásztam. Nagy kő esett le a szívemről, mert már ekkor láttam, hogy passzolni fog. Egy nagyon enyhe, púderes illata van egyébként. Nemrég kipróbáltam a Liole Triple Solutiont is, aminek borzasztóan erős virágos illata volt, A formula tetszett, de ilyen erős illattal nyárra nem tudtam volna elképzelni.


 Benti fényben.


 Ablaknál, benti fényben. Habár most van egy kis színem, így szinte majdnem világos is lett.


 Eldolgozva. A piros körben látható részen dolgoztam el a szivaccsal.


 Eldolgozva, pár perc elteltével.Itt már látszik, hogy szépen kiegyenlíti a bőrt.


5 perc elteltével. Teljesen beleolvad a bőrbe, szinte észrevétlen, de a bőr a mégis sokkal szebb, egészségesebb hatású. 

Akkor jöjjenek a tapasztalatok...

Simán, önmagában felkenve: Gyönyörűen el lehet dolgozni a kis szivaccsal, egy álom. Belesimul a bőrbe és nem szárítja, még hidratáló nélkül sem lesz foltos. A finise így púderes, nem is kellett púdert feltennem fölé így is kibírt 5-6 órát kifényesedés nélkül. A fedése közepes, a pirosságot is szépen elfedte, nem kellett külön korrektor sem. Matt, de nem teljesen, ad egyfajta egészséges ragyogást a bőrnek, ami egyébként a koreai termékekre gyakran jellemző. Nagyon kellemes, könnyű, mintha semmi sem lenne a bőrömön, csak egy kis púder. Nem érzem azt, hogy alapozó lenne rajtam. 
Nagyon szépen együttműködik a kontúrral, pirosítóval is. 

Arckrémmel: Itt már éreztem, hogy egy picit nehezebb az állaga, utána ecsettel és át kellett mennem fölötte, hogy teljesen és egyenletesen el tudjam oszlatni. A finise így "dewy" szóval ragyogó majdnem nedves hatású. nekem így kellett hozzá púder is, és a tartósságán is rontott a plusz réteg hidratáló. Nehezebb viselet volt, de még mindig könnyebb,  mint például egy Catrice Photo Finish vagy L'Oréal True Match alapozó, ha hasonlítani kell valamihez. 

Csak Primerrel: Gondoltam kipróbálom a Rimmel Lasting Finish primer fölé is, ami egy sűrűbb, majdnem hidratáló szerű sminkalap. Itt is hasonlóként működött,  mint a sima hidratálóval és itt is utána kellett dolgoznom az ecsettel. A finise így volt a legtökéletesebb, de érzetre nehezebbnek tűnt, mint önmagában vagy arckrémmel.

Összegzés: Nekem önmagában jött be leginkább, így púder és korrektor sem kellett fölé. Nem szárít, sőt abszolút hidratáltnak érzem a bőröm vele. A fedése közepes és nagyon szépen lehet építeni. A szivacs egy csoda, tényleg mesésen el lehet vele dolgozni az alapozót. A színe nekem tökéletes és valóban nem oxidálódik. Nem tudom, hogy a hideg hónapokban hogyan viszonyul majd hozzá a bőröm, lehet hogy akkor kell már alá az arckrém. 
Én normál vagy enyhén kombinált bőrre önmagában is tudnám ajánlani. Száraz bőrre szerintem érdemes egy könnyebb hidratálóval kipróbálni, de van külön száraz bőrre készült hidratáló verziója is. Zsíros bőrre valószínűleg kell mellé egy púder is, de szerintem ősszel-télen arra is használható.

Lehet hozzá venni utántöltőt is, illetve kapható ilyen kis kompakt "üresen" is, amibe beletölthetjük a saját alapozónkat-bb krémünket és a kis szivaccsal egy csapásra "cushion" stílusban nyomathatjuk, ha szabad szlenget használnom. 

Értékelés: 5/5 

Mióta megvan csak ezt használom és eddig nagyon bevált. Kellemes, könnyű viselet, egy kicsit talán erősebb fedéssel amit én általában viselek, de egyáltalán nem maszkszerű. Azt hiszem nagyon jó döntés volt beszerezni és bátran ajánlom mindenkinek, hogy ha nem is ezt a terméket, de próbáljátok ki a párnácskákat, mert nagyon praktikusak. :) 

Ti próbáltátok már ezeket a típusú alapozókat/BB krémeket? Mi a véleményetek a koreai kozmetikumokról? Van kedvencetek? :)

Megjegyzések

  1. Sose próbáltam még koreai alapozókat, pedig lehet, hogy az én bőrszínemmel megérné. Nekem valahogy az szokott lenni a bajom, hogy a sárgásabb tónusú alapozók túl sötétek, a világosak között meg nem igazán van ilyen, csak enyhén rózsaszínes beütésűek. De ha elfogy a Maybelline-em, kénytelen leszek kikísérletezni egy új BB-t...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Iparfümérián még lehet rendelni Maybelline Dream Fresh-t. :)

      Törlés
  2. Nagyon ígéretes, de mostanában biztos nem fogom megvenni. Tavasz Catrice leárazáson két alapzót is vettem. Másik csak most ősszel lesz megbontva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okosan tetted, hogy betáraztál. :) Nekem sajnos nehéz olyan alapozót/BB-t találnom, ami minden évszakban jól működik a bőrömön.

      Törlés
    2. Ebben a melegben nem használtam alapozót. Mikor tavasszal kezdett melegedni az idő, akkor vettem egy Garnier Pure Active BB-t. Igaz azt kicsit sötétnek találtam, így kis tégelyben bekevertem 2:1 arányban mattító arckrémemmel. Így már jó volt. Viszont mikor beütött a nagymeleg leredukáltam korrektorra s púderre az alapot. Szerencsére a bőröm is javult közben.

      Törlés
    3. Ebayen párszáz forintért lehet venni fehér alapozót, amivel ki lehet világosítani az olyan alapozókat/BB krémeket, amik túl sötétek. :) Hasznos kis találmány szerintem, én is tervezek majd rendelni. :)

      Törlés
  3. Jól hangzik, de én szerintem az európai termékek között fogok továbbra is keresgélni azért :) Kell is lassan, mert nemsokára olyan idő lesz, hogy visszatérhetek a BB/CC krémhez, amim meg csak olyan van, amit már nem szeretek :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)